Dalnoki Bence nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét

2021.10.21. 22:06

Október 21-én megtartották a Bocuse d’Or magyar döntőjét a Hungexpón. Az Index a helyszínen követte az eseményeket, és több beszámolót hozott a rangos séfversenyről.

A versenyzőknek két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt. A halétel kötelező alapanyaga a balatoni sudár ponty és a bezdáni pirospaprika volt, melyekből éttermi stílusú tányért kellett készíteni.

A hústéma kötelező alapanyag a mangalica – az állat bármely része felhasználható volt. További kötelező elem volt a tarja és a nyelv is. A hústémában legalább három különböző köretnek és legalább egy mártásnak kellett szerepelnie. A csapatok reggel egy meglepetés-alapanyagot is kaptak, mégpedig a snidlinget.

A magyar döntőben négy szakács szerepelt ugyanolyan versenylebonyolítással, mint amit Lyonban, a világbajnokság fináléjában láthattunk. Az első boxban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje; a másodikban Kelemen Roland, az előző hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett. A harmadik boxot Dalnoki Bence, a Stand Étterem sous chefje, míg a negyediket Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke birtokolta.

Nagy meglepetésre a hazai verseny előtt nem sokkal lépett vissza a versenytől Veres István séf, aki Lyonban képviselte Magyarországot a világdöntőben. Istvánnal is találkoztunk a helyszínen, és megkérdeztük, milyen nézőként részt venni a magyar döntőn. Válaszát holnapi videóriportunkban láthatják.

Különdíjak

Idén először a konyhai és kóstoló zsűri szakmai grémiuma mellett szerepelt egy médiazsűri is. Az Indexet Bakcsy Árpád kollégánk képviselte, mellette még kettő szakmai portál újságírója vehetett részt a zsűriben. Az indexes kóstoló holnap külön cikkben számol be élményeiről a Degusztátoron.

  • A legjobb csapat díja: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik
  • A médiazsűri különdíja: Dalnoki Bence
  • A legjobb commis: Fodor Noel
  • Életműdíj: Bíró Lajos

Bíró Lajos séf elsőként kapta meg azt az elismerést, amit ezentúl minden évben a magyar bajnokságon ad át a Magyar Bocuse d’Or Akadémia. Bíró Lajos a Vendéglő a Kisbíróhoz étterem tulajdonosa, az Év Vendéglőse (2008.), a Magyar Köztársasági Elnök Arany Érdemkeresztje viselője (2009), a Magyar Bocuse d’Or Akadémia korábbi elnöke (2011.), a Dining Guide életműdíj birtokosa (2019). A séf könnyekkel, meghatódva vette át az elismerést.

#roadtolyon

A magyar döntőt Dalnoki Bence versenyző és Nyikos Patrik commis csapata nyerte meg, ezzel lehetőséget kapva, hogy ők képviseljék Magyarországot az európai döntőben, és sikeres szereplés esetén eljussanak a lyoni világbajnokságra.

Dalnoki Bence tanulóéveit követően rögtön Szulló Szabina és Széll Tamás csapatába szegődött, saját szavaival: mindent tőlük tanult. Jelenleg is a Stand Étterem sous chefje. Bocuse dOr versenyen még nem indult, ennek ellenére rendkívül magabiztosan versenyzett, és a szakmai vélemények alapján más ligában játszott, mint a többi versenyző.

A verseny MC-jei Jókuti András és Gianni Annoni voltak, együtt talán még viccesebbek, mint külön-külön. Az európai válogatóig már csak néhány hónap van hátra, így feszített tempójú felkészülés vár a magyar csapatra. A Degusztátor ezen az úton remélhetőleg Lyonig kíséri Dalnoki Bencét.

Térjenek vissza holnap is, hogy elolvassák kollégánk beszámolóját, milyen volt végigkóstolni a magyar bajnokság fogásait a médiazsűriben, emellett láthatják videóriportunkat a helyszínről!