Nem mindegy, milyen pezsgőt iszunk

Mi is lehetne kellemesebb kihívás egy fülledt, nyári hétköznapon, mint egy belvárosi szálloda hűs termében hideg, nemes francia pezsgőt kóstolni! Egy pillanatig sem gondolkodva mondtam igent a felkérésre, hogy egy családi pezsgőház palackjainak tartalmát közelebbről is megismerhessem a Continental Hotel egyik különtermében. Főként úgy, hogy egy Champagne területére szakosodott MW (Master of Wine – az egyik legmagasabb borszakértő-kategória) vezet be a kortyok élvezetébe.

Naponta két-három pohárral?

A szálloda felé haladva a korábban zajosan nyüzsgő bulinegyed csöndes arcát mutatja: sok még a bezárt étterem, bolt és szórakozóhely. A Continentalban viszont zajlik a nagybetűs élet. Borkereskedők, sommelier-k, szakírók és borkedvelők töltik meg a termet. Az asztalomon már ott van két borospohár, jegyzetpapír a kóstolásra felvonultatott champagne-ok neveivel, amiből hármat vélek felfedezni. Van még egy kis üveges víz és egy kicsinyke vödör, hogy a kóstolt pezsgőt ne kelljen lenyelni.

Egereken végezték a kutatást hat héten át úgy, hogy pezsgőt kevertek az ételükhöz, és a memóriájuk látványos fejlődését figyelték meg. Az eredmények függvényében embereknél három évig kellene ezt a fontos vizsgálatot elvégezni. Sokan jelentkeznének tesztalanynak, ezért én sem fogok ilyen fontos gyógyszert kiköpni.

Aztán az előadást vezető MW, a finn Essi Avellan bejelenti, hogy hét tételt fogunk kóstolni, ami kicsit sokkol a kiköpést illetően. És tényleg, a papírlap másik oldalán még ott áll négy pezsgő neve! Fel se merek nézni, de nem fogok megfutamodni és ilyen drága nedűket kiköpni, juszt sem. Főleg, hogy egy klasszikus champagne-os vicc így hangzik:

A magnumüveg (1,5 liter) a megfelelő méret champagne-ból, ha ketten leülnek beszélgetve pezsgőzni. Főként akkor, ha csak az egyikőjük iszik.

Ötször másfél deci, az épp csak egy normál üvegnyi pezsgő. Mit sem árthat akkor!

Illatok és buborékok

De nézzük, mi kerül ennek a kis francia pezsgőháznak a nedűiből elsőnek a pohárba! Ha pedig éppen a pohárról van szó, azt már szinte mindenki tudja, hogy a korábban klasszikusnak számító, széles szájú, kehely alakú „coupe” alkalmatlan pezsgőkóstolásra. Ugyan idézheti formájával Madame Pompadour, Marie Antoinette, Diane de Poitiers, Madame du Barry vagy egyenesen Josephine császárné mellét (mindegyikőjüket hírbe hozták), sajnos alkalmatlan minőségi pezsgő kóstolására, mert túl gyorsan illan el belőle a fontos buborék.

A századforduló környékén elterjedt, hosszúkás „flőtékben” (flute) viszont pompásan mutatnak az ég felé rohanó buborékok, a perlage. Ez pedig fontos minőségi mutatója a jó champagne-nak: ha aprók, és sűrű sorokban törnek fel, jóféle nedűvel lesz dolgunk. A mi poharaink viszont nem ilyenek! Inkább hosszúkás fehérborosra emlékeztetnek, amik amellett, hogy valamennyire a perlage is megfigyelhető bennük, mégis inkább azt a célt szolgálják, hogy a pezsgőből feltörő illatjegyeket összefogják.

A 62 hektáron gazdálkodó Drappier-ház már félig azzal megnyer magának, hogy 2016 óta szén-dioxid-kibocsátás-semlegesen vezetik az ültetvényeiket, lóvontatással pótolva a gépeket, a szél és a nap erejével fedezve az energiaszükségletüket, nem is beszélve arról, hogy a palackjaikhoz 15 százalékkal kevesebb üveget használnak fel. De mit sem ér az organikus gazdálkodás, ha a palackokba zárt nedű álmosítóan unalmas.

Az első kortyok (Carte d’Or Magnum NV) biztosítanak róla, a környezettudatosság mellett a champagne-hoz is értenek. A pohárból fellebbenő zöld almás illat után ízben a kecses savak jelennek meg a termőterületre jellemző, késő jura kori mészkőnek köszönhetően. Határozottan száraz, egyszerre ropogós és az apró buborékoknak hála krémes. Még szikárabb a következő tétel, a kizárólag pinot noir-ból készülő Brut Nature NV, mert a degorzsálás után nem adnak hozzá cukrot.

Ez nem igazán jellemző a nagy Champagne-i házakra (valószínűleg azért, mert a hozzáadott cukor miatt tovább eltartható a pezsgő), de a Drappier-nál minden negyedik palack ilyen. Azért készül, hogy élvezzük a ropogósságát, és mihamarabb megigyuk ezt a pénztárcabarát verziót. Élvezem is. Elegánsan kortyolok, és egyre felszabadultabban. A következő tétel is 100 százalék pinot noir, de lilás rózsaszín a pohárban annak köszönhetően, hogy két napig ázott héjon a kizárólag első préselés. A Blanc de Blancs fehér szőlőből készül: 95 százaléka chardonnay, a maradék helyi fajta, blanc vrai. Ízei mélyebbek, ami vagy amiatt van, hogy 3 évig tartották a seprőn, vagy azért, mert már a negyedik tételt nem köptem ki a vödröcskémbe.

Kicsit öblögetek az ásványvízzel, mert még csak most jönnek az igazán komoly tételek. Rögtön egy különlegesség, a Quattuor Blanc De Quatre Blancs 2007, ami kitörölhetetlen nyomot hagy a memóriámban.

Tényleg jó a pezsgő a demencia ellen?!

Ez az évjáratos champagne négy, már-már elfeledett helyi fajtából született meg egy kimagasló évben. A több mint 20 éves tőkékről a présbe kerülő fürtök egy-egy negyede chardonnay, arbane, petit meslier és blanc vrai. Illatában gazdagon virágos, cukorkás, szétterülő ízében sült alma érződik. Nincs az a pénz, amiért kiköpném. Mindezeket már leírni sincs kedvem, csak egy felkiáltójelet teszek a papíromra. Körbefordulok, mosolygok mindenkire.

Dumcsizhatnékom támad, de fegyelmezem magam. Jön a tábornok. A Cuvée Charles de Gaulle NV. Állítólag a szomszédban lakott a második világháború francia nemzeti hőse. Hatvanéves tőkék. 80 százalék pinot, 20 chardonnay. Sárgás csillogás, narancshéjas illat, ízben körte és barack. „Franciaország nem halhat meg!” Én sem. Lenyelem az összes kortyot.

Essi milyen kedvesen magyaráz! Mindent tud Champagne-ról. Ahogy az utolsó palack is. Grande Sendrée 2010. Nagy év, nagy illat, nagyot szól. Aranyszín fürdik a pohárban. Fügés-birsalmás illatok táncolnak a tetején. Azt mondja Essi, a borok mestere, hogy fele-fele pinot és chardonnay. Kicsit több a vörös. Azt is mondja, hogy minimális benne a kén. Ezt még hallom. Jó. Legalább nem fog fájni a fejem. Másnap. Keresem a szavakat.