Rejtő Jenő nyolcvanhárom éve leírta, ma fény derül a titokra, vagy nem

2023.05.04. 10:53

Pierre ezúttal fejtörővel érkezik, nem is akármilyennel. Neve is van:

a Turbigo-sejtés.

Ehhez képest William Shakespeare örök kérdése a Hamletből, a „lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés”, egyszerű feladvány. Ennek azonban oka van. 

Megálmodott halszelet Turbigo módra

A Turbigo-sejtéshez ugyanis nem kell Shakespeare műveit ismerni, ehhez elegendő elolvasni Rejtő Jenő remekművét, melynek címe: A három testőr Afrikában. Gasztrotörténeti megközelítésből ez a forrás ugyan aligha a legmegbízhatóbb a Turbigo-sejtés kibontásához, de legalább szórakoztató. 

Mert istenuccse!, ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy mi is az a regényben megálmodott 

  • marinírozott halszelet Turbigo módra, kétfelé vágott tojással, egész kevés vörösborral párolva.

Ami a regényből kiderül, az olyan biztos, mint ahogyan Pierre most elmondja, és nem Venesz József szakács után szabadon, hanem Rejtőtől megtudva, hogy 

  • „aki ezt az ételt készítette, az Levinnél tanult,
  • francia, mert nem használ elég borsot,
  • nőtlen, mert nem édesíti meg a tartárt…
  • és legalább negyvenéves.”

E rejtély megfejtésével amúgy már Cserna-Szabó András író is megpróbálkozott, merthogy az benne is van nagy Levin Kétszáz étel ábránd című színes, puha fedelű szakácskönyvében. Pierre most azt mondja, hogy a Turbigo módra titkát ő a ködös Albionban keresné. A Turbigo módra receptek ugyanis többnyire bárány- vagy borjúveséből készült ételekre vonatkoznak, és ennek azért van gasztrotörténeti előélete. Pierre el is merül ennek ismertetésében. Aki szeretné megtudni, miről is mesél, az nyomja meg a lejátszó gombját, és máris érkezhet a megvilágosodás…

Evett-e bármit is Turbigo módra?

Pierre gasztroesztéta. Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Aki lemaradt volna a legutóbbi Pierre-podcastról, amelyben mást is kóstolgat, ide kattintva meghallgathatja.

Pierre

Pierre kóstolgat, mesél, és a gasztronómia varázslatos világába kalauzol.

MEGVESZEM
Igazi férfi házhozszállítással

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM