Széll Tamás nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét

Hatalmas siker, hogy Stockholm után idén Budapest rendezheti meg május 10-11-én a Bocuse d'Or európai döntőjét, és nagyon jól hangzik, hogy a szervezők akár tízezer turistát is várnak az eseményre, a mai magyar döntő után azonban erősen elgondolkodtam, hogyan fog ennyi ember majd elférni a Hungexpón. És egyáltalán hogy jut majd el oda. Meg vissza. A mai döntőt ráadásul rászervezték a FeHoVá-ra azaz a fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításra, ami hagyján, hogy úgy hangzik, mint a Jehova, de mire átverekedtem magam a szarvasagancsokon, gumicsizmákon, kitömött jegesmedvén, hímzett fegyvertokokon és az átlagos hétköznap délelőtt ellenére is rengeteg emberen, erős mélypontról kellett felhoznom magam.

A szervezés kevésbé volt ura a helyzetnek, így kettőre, mire a tálalás megkezdődött, mozdulni sem lehetett,mintha maguk a szervezők se hittek volna abban, hogy már a magyar döntőre is eljön több ezer ember. Azt már most lehet látni, hogy egy Bocuse d'Or jellegű szakácsverseny szerencsére elég sok embert érdekel, és annak ellenére telt ház volt, hogy egy ilyen verseny nagy része csak várakozás, és látni nem sokat lehet. Na de legalább volt egy főpróba az igazán nagy, májusi európai döntő előtt, reméljük addigra megtörténik a finomhangolás, mert akkor már nyilván nem csak a magyar tévés meg gasztroceleb arcok, meg Orbán Ráhel fognak majd VIP-ben szorongani, hanem több ezer ember.

A verseny reggel kilenckor kezdődött, ekkor kezdhette el a főzést az a hat versenyző, aki az előválogatókon bejutott a magyar döntőbe. Illetve öt szakács jutott be: Pohner Ádám , Szabó László (Olimpia Étterem), Volenter István (Sodexo), Sándor Rodrigo (Costes Downtown), Győrffy Árpád (Kollázs – Four Seasons) és Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár) Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx étterem sous-chef-je saját jogán indulhatott, - hiszen ő egyszer már bejutott a nemzetközi Bocuse-döntőbe, - és ezt ki is használta.

Ezt mondjuk a helyszínen, a tálalás elkezdésekor azonnal meg is értettem, és most nyilván azt gondolják, hogy ez csak olyan újságírói okoskodás, de kóstolás nélkül, már tálalásból is telesen egyértelmű volt, hogy ő fog nyerni. És bárkit megkérdeztem, mindenki más számára is egyértelmű volt. Ami nekünk, Magyarországnak nagyon jó hír, mert biztos, hogy most még sokkal felkészültebben vág majd neki az európai döntőnek, mint három éve a lyoni világdöntőnek, ahol rögtön tizedik lett. Szóval egészen biztosan lesz miért izgulni májusban és megéri majd kimenni a Hungexpóra, mert szerintem lesz újabb magyar gasztrosiker.

Másrészt egy kicsit el is szomorított ez a dolog, mert mégiscsak azt a helyzet, hogy Széll Tamás nagyon erősen kiemelkedett ebből a mezőnyből, ahol elvileg ugye még öt másik nagyon jó szakács volt. A különbség tehát elég nagy volt. Bár az is tény, hogy általában azért nem az ország legmenőbb szakácsai indulnak egy ilyen versenyen, hiszen ez hatalmas munka és több hónapos felkészülés, és egy komoly étterem nehezen nélkülöz ennyi ideig egy séfet. Fontos az is, hogy valaki bírja a versenyzést, meg a feszültséget, hiszen nem csak hogy percre pontosan, de hatalmas zajban, hülye zenére, közönség előtt kell dolgozni.

A verseny szabályai nagyon szigorúak, a szakácsoknak négy és fél órájuk volt arra, hogy elkészítsék a hús- és a halételt is, és pontban kettő órakor el kellett kezdeni tálalni. Mindkét alapanyag magyar volt egyébként, halnak a kecsegét, húsnak pedig egy kizárólag Magyarországra jellemző vadat, a szarvasborjút kellett használni. Ez lesz egyébként a két alapanyag majd májusban az európai döntőn is. Az időt elég komolyan kell venni, két percet lehet ugyanis maximum késni, két perc csúszás után pontlevonás jár, négy perc után pedig a versenyző visszakerül a sor végére, ami eléggé ellehetetleníti helyzetét. Ezt úgy kell tehát elképzelni, hogy Wolf András, a Salon étterem séfje állt végig egy stopperrel a kezében, és nézte az időt.

Sándor Rodrigo pontban kettőkor ki is jött az első hal tállal – nyilván a nézők számára a versenynek ez az érdekes része, még ha elég nagy szerencse is kell hozzá, hogy az ember élőben is lássa, mi is érkezik a tányéron, kivetítőn azonban elég jól követhető a dolog. Két óra után tíz percenként érkeztek a hal ételek, majd 2 óra 35 perckor kellett tálalni az első hús ételt, szintén Sándor Rodrigótól, és így tovább. Itt volt egy kis izgalom is, a Costes Downtown séfje ugyanis majdnem kicsúszott az időből, három percet késett.  Végül nem is került be az első háromba, nem tudom vajon a csúszás miatt-e. 

Mint már mondtam, már a tálaláson is sok minden látszott, és egyébként jár is ezért pont. A végső eredményben 60 százalékban számít az ízek összhangja, húsz százalékban a tálalás és húsz százalékban a konyhai tisztaság. Tálalás után tehát még nem ér véget a verseny, az indulóknak fél órájuk van, hogy mindent eltakarítsanak, utána a konyhai zsűri ugyanis pontozza a tisztaságot, és ezen nagyon el lehet csúszni.

A zsűri nagoyn komoly volt, tele több Michelin-csillagos nemzetközi séfekkel, és persze itt volt a magyar gasztronómia képviseletéből is szinte mindenki. A zsűri két elnöke Bíró Lajos és Hamvas Zoltán, mellett a zsűriben ültek versenyzők által kijelölt zsűritagok: Ádám Csaba, Dinnyés Csaba, Palágyi Eszter, Pesti István, Szulló Szabina, Urbán Tibor, és olyan világhírű szakácsok mint Brian Turner, Christian Meyer, Ferdy Debecker, Henrik Norström vagy éppen a Bocuse d'Or győztes Rasmus Kofoed és Serge Vieira.

Azt hogy a teljes magyar gasztrovilág össze tud fogni, és le tud szervezni egy ilyet, vagy hogy a Borkonyha Michelin-csillagos szakácsa, Sárközi Ákos teljes alázattal tálalkat cipel egy közös ügy érdekében nagyon jó látni. És a hangulatért is nagyon megéri elmenni, - bár a kitömött jegesmedve valószínűleg évek múlva is kísérteni fog.

Eredmény öt órára lett végül: első Széll Tamás (Onyx), második Pohner Ádám, (Olimpia) harmadik pedig Volenter István (67) lett.