Etethetnénk az országot, de inkább kidobjuk

Leginkább azért, mert jelenleg egyáltalán nincs rá megfelelő infrastruktúra. Az 1,8 millió tonnából nagyjából 5-6 ezer tonnát tudnak megmenteni éves szinten a kereskedelmi és gyártási oldalon, e tevékenység legnagyobb részét a Magyar Élelmiszerbank Egyesület végzi, de vannak más, szintén mentéssel foglalkozó szervezetek is.

A mentést nehezíti, hogy folyamatosan figyelni kell a minőségmegőrzési, fogyaszthatósági határidőre is. Nem egyszer van, hogy beérkezik nagy mennyiségű áru közeli, 2-3 napos lejárattal, és nekünk azt azonnal osztani kell – mondja Sczígel. Van olyan ország, ahol azokat a termékeket, amik minőségmegőrzési határidővel rendelkeznek, még lejárat után is lehet osztani, hiszen a lisztnek, tésztának, konzerveknek semmi bajuk a lejárat után pár nappal. Itthon a szigorú szabályozás miatt ez nem megoldható. De a jelenlegi szabályozás mellett is nagyon sok olyan termék van Magyarországon, amit menteni kellene, lehetne, ám nincs rá megfelelő kapacitás, ezért a szabályozás elleni küzdelem jelenleg az élelmiszermentéssel foglalkozó szervezeteknek kevésbé céljuk. Az élelmiszermentéshez hatalmas infrastruktúra kell: raktár, autópark, személyzet, önkéntesek és rengeteg adminisztráció.

Már az is hatalmas mennyiségnek tűnik, ami hétfő reggel a szemünk előtt érkezik, pedig csak töredéke a napi mentésnek: két Tesco és három Auchan adománya jön ide a raktárba napi szinten. Ezekért megy körbe minden reggel az Élelmiszerbank saját kocsija önkéntes sofőrrel, aki ingyen vállalja a szállítást, de fizetett fuvart is kell alkalmazniuk, mert nincs elég sofőrjük. A raktárban ki kell pakolni és szét kell válogatni az árut, majd azt ismét be kell pakolni az érkező civil szervezetek kocsijába.

Az Élelmiszerbank jelenleg több mint 300 karitatív szervezettel áll szerződésben. Közülük sokan közvetlenül áruházakban veszik át az élelmiszer-felesleget. Amikor képbe kerül egy újabb áruház, az Élelmiszerbank pályázatot ír ki, készítenek egy felmérést, hogy mely szervezetek tudnák vállalni, hogy naponta elviszik az árut. Az idejük nagy részét a szervezés, kapcsolattartás viszi el, mindennap kezelni kell az olyan problémákat, hogy nincs autó, nincs ember, mégsem tudnak jönni, csak később érnek oda, elfogyott a zsák, nincs mibe pakolni, miközben néha több száz kiló élelmiszer vár az áruházakban. Ezért is van, hogy alaposan megnézik, melyik szervezet kerülhet párba egy-egy áruházzal. Vidéki áruházak esetében ugyanis mindig partnerszervezet hozza el és osztja ki az aznapi élelmiszer-felesleget, raktára az egyesületnek csak Budapesten van.

Több lánccal is kapcsolatban állnak, a Metro minden áruházából mentik az élelmiszer-felesleget, velük 2012 óta dolgoznak együtt. A Tesco 2013-ban, az Auchan 2015-ben, az Aldi 2016-ban kezdte meg az élelmiszermentést a szervezettel. Jelenleg ezekkel a láncokkal működik rendszeres, napi mentés, de fontos megjegyezni, hogy alkalmi mentésre néha más láncokkal és nagyon sok gyártóval is van példa. Nemrég a Tesco, az Aldi és az Auchan újabb áruházaira írt ki az Élelmiszerbank pályázatot, amelyben helyi partnereket keres. A partnerek felkutatása igen nehéz, nagyon kevés ugyanis az olyan szervezet, amely vállalni tudja, hogy naponta mindig rendelkezésre áll egy autó, benzinnel, sofőrrel, és még a szétosztást is képes menedzselni. Ez a rendszer legnagyobb hiányossága is, mint Sczígel is elismeri: pont az ország leginkább leszakadó régióiba a legnehezebb eljutni, hiszen ahol valóban napi szintű probléma az éhezés, ott még működő civil szervezetek sincsenek, és ezek a helyek sokszor túl messze vannak az együttműködő láncok boltjaitól.

A hétfő reggeli, Tescóból és Auchanból érkező adag az adminisztráció után kiszállításra kerül, mi pedig egy Pécelre tartó kisteherautóba ülünk be, kakaós csigák és zöldségek mellé. Mire odaérünk, hosszú sor áll a péceli családsegítő előtt. „Már órák óta várnak” – mondja vidáman Mészárosné Sárvári Éva, a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, miközben irányítja a teherautót, hogy beférjen az udvarra. És most csak mínusz négy van, de ugyanez volt a helyzet mínusz tizennégy fokban is. Ezért is fontos, hogy mindenkinek egyformán jusson a mentett élelmiszerből, ezért követel az Élelmiszerbank minden osztásról pontos dokumentációt.

A péceli családsegítőhöz nem csak a napi mentés érkezik, nekik van saját autójuk, így vállalni tudják a szállítást is. A szintén az Élelmiszerbankkal szerződésben álló alsónémedi Penny Marketből például gyakran telefonálnak péntekenként, hogy van egy nagyobb adag áru, ami már hétfőig nem áll el. Ilyenkor kocsiba pattannak, és érte mennek; most pályáztak egy közeli Aldihoz is. Ez a pályázat is az Élelmiszerbankon keresztül megy egyébként, csak az Aldi esetében nem a központi raktárba kerül az élelmiszer, hanem a szervezetek hozzák el autóval.

Hogy ki kap ételt, azt az önkormányzattal együtt összeállított lista alapján választják ki, de mint Éva mondja, ő itt mindenkit személyesen ismer, pontosan tudja, ki a rászoruló. Közben elkezdik beengedni az órák óta sorban álló embereket, szinte kivétel nélkül nőket, és Éva tényleg mindenkit nevén szólít, és mindenkivel beszél pár mondatot. Közben a rászorulók aláírják az átvételi elismervényt, és a másik sorban megkapják a nekik összeállított csomagot annyi főre, ahány tagú a család. Ez a több száz kiló élelmiszer tegnap még a polcokon volt, így a mentéssel az is garantálható, hogy a rászoruló gyerekek tényleg viszonylag friss gyümölcsöt, élelmiszert kapnak.

Közben mi is megtudunk mindenkiről valamit. Beának hét gyereke van, és egy szobában laknak mind. Margónak leesett a férje egy építkezésen, azóta nem tud dolgozni, segélyen élnek, fia pedig egy lakókocsiban lakik a feleségével. Ősszel alig tudták elintézni, hogy hazavihessék a kórházból a kisbabát a lakókocsiba. Judit két kislánnyal érkezik, sajnos betegek, de van még másik hat gyerek az iskolában, és ismét terhes, ezúttal ikrekkel, nyárra tehát már tíz gyerek lesz. Alig várja, csak a nevekkel vannak már gondban – mondja vidáman. Éva itt felpattan, és hátraszalad a raktárba, majd visszatér néhány vadiúj gyerekcipővel. Valakinek az ismerőse felszámolta a cipőboltját, és kaptak egy csomó lábbelit – mondja.

A következő sorban álló, Erzsi, jelenleg közmunkás, havi 50 ezer forintot kap, de mellette kitalálta, hogy süteményeket süt, és néha el is tudja adni, ezzel keres pénzt. A következő aláíró értelmi sérült, lányával él, ő is sérült, most éppen szőnyegszövést tanul, de dolgozni egyikük sem tud. Miközben sorra írják alá az átvételi elismervényt, feltűnik, hogy nagyon sokan adják meg ugyanazt a lakcímet. Mint kiderül, van olyan cím, ahová több mint ötvenen vannak bejelentkezve. Nagyon sok embernek ugyanis nincs lakása, bejelentett lakcím nélkül viszont nem jár a gyerekek után az ingyenes társadalombiztosítás, ezért mindenki kénytelen valakihez bejelentkezni. A péceli szegregátumban egyetlen ház van magántulajdonban, így nagyjából mindenki ide jelentkezik be.

A több száz kiló zöldség, gyümölcs és pékáru alig fél óra alatt elfogy, az előttünk fekvő lista szerint 55 családnak jutott belőle.

Felszorozva a családtagok számával, több száz ember kapott tehát friss élelmiszert egyetlen hipermarket egyetlen napi feleslegéből. Ha pedig több áru jön, akkor Éváék nyugdíjasoknak, tanyán élőknek, rákbetegeknek juttatják el.

A felhozatal persze nem mindig ennyire sokszínű, és akadnak meglepetések is. „Tavaly például szóltak, hogy jön öt tonna ananász. Hát, mondom, ananászkonzervből az egy kicsit sok, de kiosztjuk, eláll. És mikor jött a teherautó, akkor derült ki, hogy öt tonna igazi ananász érkezett. Jöttek az asszonyok, nézték, hogy ezzel mit kell csinálni. Azt sem tudták, hogy kell megpucolni, de végül mégis elfogyott. De olyan is volt, hogy kaptunk egyszerre 14 tonna citromot. Influenzás időszak volt, kifacsartuk a levét, elfogyott” – meséli Éva. Nem egyszer előfordul egyébként, hogy olyan élelmiszer érkezik, amivel nem is tudják, mit kell csinálni, mint például a mostani szállítmányban egy láda pagodakarfiol. Éva nagyon aktív az élelmiszermentésben, de mint mondja, nagyon sokat segít neki a kereskedelemben, üzletkötőként eltöltött húsz év. Teljesen átlát mindent, és sokat kamatoztat értékes kapcsolataiból. Volt, hogy az egyik gyártóval egy egész teherautónyi jégkrémet intézett. A gyártó még azt is vállalta, hogy elszállítja a kissé gyári hibás édességeket a családsegítőhöz, így több száz gyerek jutott aznap fagyihoz.

Az étel remek kapocs az emberek között, hiszen bevonz mindenkit. „Ha ételt kapunk, idejönnek, ha idejönnek, tudunk velünk beszélgetni, megnyílnak, értesülünk arról, mi történik a szegregátumokban” – mondja Andrea és Éva is, hangsúlyozva, hogy az élelmiszermentésnek ezáltal hatalmas a társadalmi haszna. Az Élelmiszerbankkal egyébként családokat, gyermekeket ellátó intézmények, hajléktalanellátók, bentlakásos otthonok, drogterápiás központok is együttműködnek, ők is nagyon örülnek mindig a mentett élelmiszernek, mert az étel segítségével olyanok is betérnek egy krízisközpontba, akik soha nem mennének a közelébe sem. Az étel nagy vonzerő, és ha már valaki nem éhes, akkor tud dolgozni, tanulni, és nagyobb esélye van visszailleszkedni a társadalomba – mondja Sczígel Andrea.

A XVII. kerületben, az Élelmiszerbank központjától nem messze található az Üdvhadsereg Válaszút Háza nevű intézménye, ami egy kifejezetten nőknek fenntartott, bentlakásos, rehabilitációs otthon. Egyike tehát azon ritka intézményeknek, ami nemcsak szállóként üzemel, hanem évekre otthont ad a hajléktalan nőknek, miközben próbálja őket visszaintegrálni a társadalomba. Akár öt évet is eltölthetnek itt, hogy tényleg csak akkor térjenek vissza az önálló élethez, amikor késznek érzik magukat. Az épület másik részében nappali melegedő üzemel, ahol további 20-40 hajléktalant tudnak naponta fogadni, mosási és mosakodási lehetőséget kínálnak nekik, és ételt is osztanak. Népkonyhát is üzemeltetnek, naponta 150 főre főznek, tehát a 24 bentlakó és a nappali melegedősök mellett a környékbeli rászorulóknak is ingyenebédet osztanak mindennap.

Ide minden hétfőn, kedden és csütörtökön érkezik mentett élelmiszer a Pólus Centerben lévő Tescóból. Azért csak háromszor, mert ennyiszer tudják megoldani a szállítást. Mivel ez egy nőknek szánt intézmény, csak női szociális munkások dolgoznak, és nők az intézményvezetők is – sokszor ők pakolják ki és be a kocsiba a több száz kilónyi árut.

A kapott élelmiszerrel a konyhán főzött ételt egészítik ki. Van is mit, hiszen az állami normatíva nagyjából fejenként 150 forint – ebből kellene a napi kalóriabevitel 60 százalékát biztosító ebédet főzni. A mentett zöldség egy részét, például a krumplit, répát a konyhán használják fel, a többit kiosztják. Ennyi pénzből tejtermékre és gyümölcsre soha nem futja, ezt csak az adományokból tudják biztosítani. Itt és Pécelen is panaszkodtak például, mekkora veszteség, hogy a Danone már nem gyárt Magyarországon, mert tőlük mindennap kaptak több száz „ízátmenetes” joghurtot. Ez azt jelenti, hogy amikor a gyártósor például a meggyes joghurtról átáll az epresre, akkor készül több száz doboz joghurt, ami átmenet a két íz között, és boltba nem mehet, de adománynak igen. Mióta a Danone kivonult, ezen a konyhán például nem láttak tejterméket.

Az osztás 11-kor van, először a bentlakók kapnak, utána a melegedősök jönnek. Két paprika, egy paradicsom és három alma – szól az utasítás, bár a paradicsom népszerűbb lenne, mert sokan panaszkodnak, hogy az almát a hiányzó fogaik miatt nem tudják megenni. Amikor a bentlakók lementek, már kezdenek gyülekezni a konyhán azok, akik ebédért járnak ide. Egy önkormányzati igazolással bárki jöhet ingyenebédért mindennap, csak a kis dobozát kell hoznia. Sokan messziről jönnek, és nem örülnek, hogy ott vagyunk, mert félnek, hogy a csúszás miatt lekésik visszafele a buszt. Szerencse viszont, hogy ma nagyon sok mentett áru érkezett, így az ebéd kimérése után mindenkinek jut még zöldség, pékáru, tea, gyári hibás zöldborsókonzerv, lejárat előtt álló csokoládé, és ami nagy szó, tojás is.

Az otthon lakói egész hétre előre egy táblázatba felírják, hogy miből kérnek a héten – gyümölcsöt általában mindenki, pékárut és kenyeret azonban csak kevesebben. Kidobandó pékáruból egyébként döbbenetesen sok van, sokszor még az osztásokon sem fogy el. „Sajnos nagyon hízunk tőle” – nevet Klára, aki három éve lakik már az intézményben, és nagyon szeret itt lenni. Van saját konyhájuk, és gyakran főznek, legutóbb például húslevest. Akik itt laknak, nem éheznek, de mégis nagyon örülnek az érkező adománynak, mert így nem kell élelmiszerre költeniük, és ezt a pénzt meg tudják spórolni. A rehabilitációs program el is várja tőlük, hogy havonta bizonyos összeget félretegyenek, ez feltétele az otthonba kerülésnek.

Györgyi és Teri pár hónapja laknak az otthonban, és bár jól érzik magukat, remélik, hogy már nem sokáig maradnak itt. Mindketten ugyanazért kerültek ide: elvesztették a munkájukat, és nem tudták tovább fizetni az albérletüket. Amióta ide bekerültek, újra lett munkájuk, és mindketten azt mondják, hogy hamarosan a lakhatásukra is lesz valami megoldás, családon belül. Györgyit éppen most véglegesítették portásként, 12 órát dolgozik mindennap, reggel fél ötkor indul, és este hét körül ér haza. Mégis, ha főzni kell, általában őt veszik elő. „Sok a szakács a családban, úgyhogy elég jól főzök, ezért mindig nekem szólnak, hogy Györgyi, főzzél már valamit!” – mondja magyarázatként, miközben Terivel kipakolják az asztalra az aznapi mentésből érkezett élelmiszert. Ma is főz, a vacsora paprikás krumpli lesz.

Leginkább azért, mert mi kidobjuk. Bár ebben a cikkben főleg a kereskedelem és gyártás során keletkező élelmiszer-feleslegről beszélünk, a kukába kerülő kaja több mint felét otthon dobjuk ki. Ezen csak mi tudunk változtatni: ha az áruházban felhalmozódó felesleg teljes egészét megmentenénk a kidobástól, az is még csak az összes élelmiszer-hulladék öt-tíz százaléka lenne.

Hogy meddig hozható forgalomba vagy tartható a polcon egy áru, az a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idővel rendelkező élelmiszerek esetében egyértelmű. Ezeket a legtöbb áruház a lejárat napjáig a polcon tartja, másnap viszont már, ahogy arról volt szó, nem oszthatók ki. A zöldség-gyümölcs esetében más a helyzet, itt úgynevezett pultontartási idő van, amit minden élelmiszerlánc a saját belső szabályzata szerint alakít ki. Ezután egyszerűen be kell szedni, akkor is, ha nincs semmi baja.

A Tescóban az áruház által kialakított WIB (Would I buy it? – azaz Én megvenném?) szabály alapján kell kiválogatni az ott dolgozóknak a zöldségeket. A zöldségosztály szélén láthatunk egy többrekeszes kocsit, abba válogatják naponta kétszer a zöldségeket, a középső rekeszbe teszik azt, ami még az adományozható kategóriába esik. Budaörsön nemrég indult az adományozási folyamat, ezért az ott dolgozók is csak most tanulják. Amikor ott voltunk, épp a krumplit válogatták át – erre a tavaly ősszel életbe lépett burgonyarendelet értelmében, ami a krumpli méretét és lehetséges hibáit is pontosan meghatározza, különösen kell figyelni.

Amit minőségileg nem ítélnek már megfelelőnek, vagy lejárt a pultontartási ideje, azt leszedik, majd ismét kettéválogatják aszerint, hogy mi mehet adományba, és mit kell mindenképpen kidobni. De nem csak esztétikai hibák akadnak; ha egy kétkilós hálós narancsból csak egy fonnyadt, már az egészet le kell venni, mert amit darabárban vesznek fel a készletbe, nem lehet később kilós árban eladni, és ugyanez igaz minden csomagolt árura. Amikor ott voltunk, volt egy vevő, aki 14 darab leveszöldségcsomagot bontott ki, mert neki csak a hagyma kellett belőle.

Mind a 14 csomagot ki kellett utána dobni.

Ha valaki átböngészi az értékcsökkent áruk polcát, sokszor tökéletes termékeket talál, most például hibátlan, szép piros koktélparadicsomot, amit már reggel is érdeklődve szemléltünk az Élelmiszerbank raktárában. Ez például azért van, mert a paradicsom pultontarthatósági ideje átlagosan öt nap. Ami az augusztusi melegben az érett magyar paradicsom idején rendben is van: öt nap után a kipakolt paradicsom már többnyire nem túl szép. De januárban meg februárban nincs egy ekkora áruháznak elegendő magyar paradicsom, hanem import, főleg spanyol paradicsom van, amit sokkal keményebben, félig éretlenül szednek le, megérkezik az áruházba, és öt nap múlva sincs semmi baja, mégis be kell venni. Egy ekkora hipermarket ugyanis bonyolultan működő algoritmusok alapján rendeli az árut. Minden egyes terméknél napra lebontva ki van számolva, hogy milyen mennyiséget kell rendelni a fizetés utáni pénteken vagy a hónap utolsó vasárnapján. Egy ilyen képletbe az áruházak nem szívesen nyúlnak bele, mert kiszámíthatatlan lehet a vége, és mint mondják, lehet, hogy egy februári rendelés átírása miatt júniusban majd még több hulladék képződik, így nem írják át a paradicsomrendelést sem.

A budaörsi hipermarketben naponta körülbelül fél tonna élelmiszer-felesleg termelődik: a pékségből olyan 200-300 kiló, valamint 250 kiló zöldség és gyümölcs. A legnagyobb mennyiségben a pékáru marad meg, amiből az utolsó darabokat, hiába frissek, nem veszik meg a vásárlók. Ez még ugyan forgalmazható lenne, de mivel szinte sosem fogy el, ezért leveszik a polcról, és ekkorra termékkínálatnál a pár darab maradéknak is több száz kilogramm lesz a vége.

Ha jól csinálják a válogatás folyamatát, a kidobásra ítélt élelmiszer kb. hetven százalékát tudják megmenteni, mondta el a Tesco hulladékgazdálkodásért felelős munkatársa. Egy kisebb civil szervezet azonban nem tud elszállítani ilyen nagy mennyiséget, mert nincs rá infrastruktúrája. Ezért találták ki az Élelmiszerbankkal együttműködve, hogy ebből az áruházból egyből a Lokátor utcai raktárba megy az áru, és onnan kerül tovább szétosztásra, kisebb szervezeteknek.

Jobb szervezéssel és támogatással a kereskedelemben évi 100 ezer tonna élelmiszer is menthető lenne.

Az Aldi budakeszi áruháza fél éve szintén bekapcsolódott az élelmiszermentésbe, és egy helyi segélyszervezettel működnek együtt. Ők előtte sem dobtak élelmiszert kommunális hulladékba, hanem a Budakeszi Vadasparknak adták, más áruházak pedig helyi őstermelőknek továbbítják a maradék pékárut, amit állateledelként használnak fel.

Ennél az Aldinál egy nagyon jól működő rendszert dolgoztak ki, mert a velük együttműködő Római Katolikus Karitász szervezet meg tudja oldani, hogy nem reggel, hanem este hatkor szállítja el a fölöslegessé vált élelmiszert – de ez nagyon ritkán tud ilyen jól működni. Ezért ebben a boltban nem reggel, hanem délután ötkor válogatnak, így minimális gazdasági veszteséget is bevállalva, délután hatkor minden aznap lejáró élelmiszert kiadnak. Tehát a tejtermékeket, húst és hűtőládában a fagyasztott élelmiszereket is.

Rengeteg emberen tud tehát segíteni, ha az élelmiszer nem a kukába, hanem az arra rászorulókhoz kerül. Ez természetesen az áruházaknak is megéri, hiszen nagyon sokat spórolnak azzal, ha a keletkező hulladékért nem nekik kell szemétszállítási díjat fizetni. Ezért míg az élelmiszer-pazarlás más formája, a háztartásokban vagy a vendéglátás és catering során keletkező készételfelesleg csak nagyon nehezen csökkenthető, addig a bolti mentés az osztás és a megfelelő civil szervezetek támogatásával, viszonylag egyszerűen teljesen lefedhető lenne.