Gyűjtögetők, halászók és vadászók a belvárosban

Órák óta bolyongtunk a hetedik kerület háborús díszletre emlékeztető sikátoraiban, amikor tisztulni kezdett a kép. Kezdetben még úgy hittük, a lomtalanítás azt jelenti, hogy a lakók kiszórják a kacatokat az utcára, majd jönnek a guberáló és gyűjtögető hajlamú környékbeliek, és széttúrják az egészet. Később kiderült, hogy rengeteg vidéki is matat a poros tévék, bútorok, régi újsághalmok és kinyúlt mackónadrágok közt. Majd feltűnt, hogy a szűk utcák hálózatán kiégett hűtőkkel és széthajtott bojlerekkel megrakott autók keringenek, a Zsiguli és a Jaguar közti kategóriában. Zavarodottságunkat növelte, hogy eközben a lomból épített kis kunyhók árnyékában emberek alkudtak nagy halom szétválogatott fémhulladékra és majdnem új kanapéra.

Aztán lassan kiderült, hogy ami az ablakból kitekintve céltalan turkálásnak tűnik, az valójában jól működő, bejáratott rendszer, ahol minden résztvevőnek megvan a maga szerepe. Legkevésbé egyébként pont azoknak, akik a környéken laknak.

Az ökoszisztéma

A helyiek funkciója annyiban merül ki, hogy inputtal lássák el a folyamatot, azaz a Fővárosi Közterület-fenntartó jelzésére lomokkal borítsák el a házuk előtti járdaszakaszt. A lakók érdekességek reményében tett sétái ezek után már nem igazán befolyásolják a váratlan gyorsasággal és tömegben megjelenők munkáját.

A közvélekedéssel ellentétben a lomizóknak csak kisebb része hajléktalan. Ők azok, akik kapuról kapura járják a halmokat, és kiszedik maguknak az apróbb, könnyen eladható vagy felhasználható holmikat. Egyesek direkt a ruhára mennek rá, mondván olyan a felhozatal, hogy évek óta nem vásároltak már boltban. Mások a ruhatetű miatt éppen hogy kerülik a ruhát, és kerekes kocsival a MÉH-ig vontatható fémhulladékra, vagy még használható tévékre, hűtőre vadásznak.

A nomádoknál többen vannak a letelepedett életmódot folytatók. A nyertes technika szerint kis csoportunkkal le kell táborozni egy megfelelő helyre, lehetőleg több kapualj vonzáskörzetébe, és válogatás nélkül begyűjteni mindent, amit a házunk lakói kihordanak.

A territóriumukat őrző csoportok már nem hajléktalanok, hiszen a cuccok begyűjtéséhez, szelektálásához, és a 24 órás őrzéshez összehangoltan dolgozó csoport kell. Ami leginkább a család. Miközben tudható, hogy a hajléktalanok jellemzően magányos portyázók.

Becsületkódex és módosításai

"Van egy becsületkódex" - mondta a teljes mackóruhába öltözött családfő, miközben rokonai és barátai a háttérben éjszakai menedéket fabrikáltak egy komódból, egy fűrészbakból, falapokból és nejlonból. A lomizók becsületkódexe szerint a területre kihordott cuccok annak a tulajdonát képezik, aki előbb letáborozott a környéken, vázolta fel az alapokat. Gyorsan hozzátéve, hogy a becsületkódex módosító rendelkezése szerint azonban a helyiek mindenképpen elsőbbséget élveznek. Tehát ha egy vidéki ér oda előbb, akkor is a budapesti lakost illeti meg a lehalászás joga. "A pestieket kiszorítják a Borsodból, meg Nógrádból érkezett jöttmentek" - háborgott az amúgy barátságos úr, majd érdeklődésemet látva előhalászott egy 1944-es újságot, aminek címoldalán annak örült a szerző, hogy hamarosan itt vannak a fővárosban a felszabadítók. Igaz, néhány sorral lejjebb kiderült, a felszabadítók alatt az SS-t kell éretni.

"Nagy ész volt az akkori a főnök" - mondta somolyogva. "Hogy is hívták, Nagy Károly vagy Nagy Imre?" "Szálasi" - mondtam. "Igen, a Szálasi, aki egyszerre ügyeskedett a németek és az oroszok ellen" - kacsintott az amúgy roma úr, én pedig úgy éreztem, nem érdemes feszegetnem sem azt, hogy Szálasi a németek bábjaként közismert, sem pedig, hogy a lomizók kódexe szerint vajon akkor őket, mint Ferencvárosi lakosokat elkergethetnék-e a hetedik kerületiek.

A helyfoglalás körüli ellentétek tapasztalatunk szerint egyébként csak verbálisan jelentek meg. Majdnem mindenkinek volt olyan sztorija, amiben értékes tárgyakon verekedett össze a terület jogos birtokosa és egy betolakodó csoport. Mi egésznapos körutunkon azonban nem láttunk agressziót, csak a lomizótársadalom felosztottságára utaló kijelentésekkel sokkoltak minket. A vidékiek a városiak elől, az oláh cigányok a muzsikus cigányok elől, a műgyűjtők a rendes lomizók elől nyúlják le megérdemelt jussukat, állítólag.

Motorizált lomizók

Konfliktusok helyett inkább az olajozottan működő kereskedelmi szisztéma jeleit láttuk. A kapualjakat birtoklók szétválogatják a begyűjtött javakat, de a legtöbb esetben nem maguk viszik tovább a cuccot. A konténernyi fémhulladék, műanyag, bútor, fa elszállításához ugyanis legalább személyautóra, jobb esetben kisbuszra vagy teherautóra van szükség. Járművel a legtöbben azonban nem rendelkeznek, a vidékiek vonattal ruccannak fel.

Itt jönnek a képbe a motorizált lomisok, akik autóikkal az utcán cirkálnak, és a már leválogatott halmokra alkusznak. A MÉH-ben 5 ezer forintot érő fémhalomért előttünk 1300-at fizettek egy vidéki roma családnak. Igaz, a bojlereket, hűtőket még tovább kell bontani, mert a válogatott hulladékért fizetnek a legtöbbet.

A lomizást ezen a szinten már főfoglalkozásként űzik. Ehhez ugyanis befektetés kell, szerszámok, amivel bontanak, bejáratott átvevőhelyek, és szakértelem, hogy tudják, mit mennyiért érdemes megvenni. Egy kimért, technikatanárnak tűnő úr bevezetett minket az alapokba, egy pálcával mutogatva, milyen holmikkal ne foglalkozzunk, mert többe kerül szétbontani, mint amit kapnánk érte. "Egy korongot elflexelek ezzel - mutatott egy ismeretlen rendeltetésű fémdobozra - a korong 300 forintba kerül nekem, és közben az egészért ha kapok annyit."

A főfoglalkozású vagy autós lomizónak nemcsak szakértelemre, de jó kapcsolatokra is szüksége van. A lomtalanításokat szervező közterület-fenntartó vállalat tavalytól ugyanis már nem teszi közzé a lomtalanítási időpontokat, hogy kiküszöbölje a "problémát". Az ilyen emberek ugyanis "tevékenységükkel rontják a város képét." Azt a cég szóvivője is elismerte ugyanakkor, hogy a titkolózás nem befolyásolta a lomizók számát. Az utcán mindenki tudta, az elkövetkező hetekben hova kell majd menni.

A szezon egyébként már február végén elkezdődik, és tart novemberig, de munka van télen is. Ilyenkor a hajtásban felhalmozott, macerásabb darabokat veszik elő, és bontják szét. Az ökoszisztéma különböző szintjein tevékenykedők egy dologban értettek egyet: a gyűjtögetés macerás munka, és nem fizet túl jól. A legalsó szinten napi 2-3 ezer fotintot lehet keresni, az autósok besöpörhetnek 10 ezer forintnyi anyagot is, igaz, a benzin és a szerszámok miatt nekik több a költségük. A különböző származású, korú, társadalmi helyzetű lomisoknak egyébként lehet valami klubjuk, ahol arra a mindegyikük által hangoztatott véleményre jutottak: idén gyenge a termés, régen jobb volt, és hogy minderről a kormány tehet. Bezzeg a Kádár idejében.