Ha hiszi, ha nem: a karácsonyfa ehető

Nem sültbolond, aki étrendjébe iktatja a karácsonyfát. És most nem azokra gondolunk, akik kilopakodva a feldíszített fához megdézsmálják a szaloncukrokat, majd óvatosan visszahajtogatva a csillogó sztaniolt úgy bújnak vissza az ágyba, mintha mi sem történt volna.

A fenyőfa részei közül a konyhában leggyakrabban a fenyőmaggal találkozhatunk. Ezek az apró, olajos magvak igen gazdagok A-vitaminban, káliumban, kalciumban és magnéziumban, nem beszélve antioxidáns-tartalmukról. Íze kicsit édeskés, valahol a dió és mandula között van, és akárcsak társai, ez is akkor adja ki igazán az aromáit, ha forró serpenyőben 1-2 percig pirítjuk.

Noha a piacokon és a boltokban kínai és koreai fajtákat is találhatunk, érdemesebb az olasz mandulafenyő vajas ízű, hosszúkás magjait választani. Ugyan nem olcsó, de nem is kell belőle sok akár saláták, halak vagy húsok ízesítéséről, díszítéséről beszélünk, akár a világszerte ismert, zöld pesztóról vagy a másik olasz ínyencségről, a torta della nonnáról (toszkán vaníliás-citromos-fenyőmagos tortácska).

Sózzon fenyővel!

Kevésbé ismert, de az egyik legegyszerűbb, kézenfekvő módja, hogy fenyőízt csempésszünk az ételeinkbe, a fenyősó. Ezt bárki elkészítheti otthon, ha tavasszal a zsenge fenyőhajtásokat lecsipkedjük az ágak végéről, majd egy alapos mosás és kíméletes szárítás után tiszta sóba keverjük.

Még jobb hatás érhető el, ha a világoszöld, puha leveleket egy éles késsel felaprítjuk. Amint a japánok cseresznyefa virágszirmokkal kevert sója, úgy a fenyős verzió is kiváló halak ízesítéséhez, de a sült szárnyasokhoz is jó választás.

Ha már a hajtások tavaszi „betakarításánál” tartunk, érdemes belőlük fenyőtűvizet vagy fenyőrügyszörpöt készíteni.

• Előbbihez a megmosott friss hajtásokat felaprítjuk, majd egy napig tisztított vízben áztatjuk. Másnap citrommal, esetleg kevés cukorral ízesítve már ihatjuk is. Ha hosszabban akarjuk megőrizni ezt az ízélményt, készítsünk szörpöt. Ezt lehet úgy is, hogy a tiszta rügyeket kétszer annyi vízzel, feleannyi cukorral és pár citrom levével főni tesszük, majd amikor összeesett, leszűrjük tiszta üvegekbe és dunsztba tesszük.
• Másik módszer, ha a rügyeket cukorral egymásra rétegezzük alaposan lenyomva, és két napig állni hagyjuk, majd tiszta vízzel kicsit összefőzzük, végül leszűrve dunsztoljuk. Ha a főzés után a megmaradt cukros fenyőrügyeket leturmixoljuk, fenyődzsemet kapunk belőle, amit dunsztolva elrakva hosszabban megőrizhetjük az bódító fenyőízt.

A fenyődzsemhez hasonlóan édes és sűrű csemege a fenyőméz. Kétféle is létezik belőle.

• Egyik elkészítését hagyjuk csak a méhekre! A szorgos apró állatok a fenyőerdőben a levéltetveknek köszönhető mézharmatot gyűjtik a kaptárba. Az így nyert méz rendkívül gazdag ásványi anyagokban, sok foszfort és mangánt tartalmaznak. Kész gyógyír a köhögésre, légúti és húgyúti gyulladásokra.
• A másik verzió, ha mi teszünk leforrázott és megszárított fenyőtűleveleket a mézbe, és hagyjuk, hogy aromáját átadja a kb. egy hónap alatt a méznek.

Amit megint csak nem tudunk otthon kivitelezni, de a fenyőnek köszönhetünk, az a fenyőliszt. Ezt a fa törzsén lévő kéreg második rétegéből nyerik ki, és remek, alacsony kalóriatartalmú és gluténmentes alapanyag, ami ráadásul gazdag rostban, vitaminban és ásványi anyagban.

Lekvár tobozokból

Igazi kedvencünk viszont, amit a fenyőfáknak köszönhetünk, a fenyőtobozlekvár. Ezt ismerték eleink Erdélyben is, de valódi hazája Grúzia. Ott még a fa gyantájából is készítettek egyfajta mályvacukrot, amit rágógumiszerűen fogyasztottak.

A lekvár viszont a májusi, 2-3 centiméteres puha tobozokból készül úgy, hogy alaposan megmossák őket, majd cukros vízben főzik 15-20 percig. Amikor lehűlt, újra felforralják. Mindezt addig ismételik, amíg sűrű, sötét, karamellizálódott lekvárt nem kapnak, ami aztán dunsztolva hosszú hónapokig is eltartható.

Ha nem akarjuk a forralgatással pazarolni az időnket, akkor egyszerűen, cukorszirupban eltéve a zsenge tobozokat, megőrizhetjük azok egyszerre fanyar és édeskés ízét, amiben még némi erdei gyümölcsös ízárnyalatok is felfedezhetők. Nem csoda, hogy a csúcsgasztronómia is előszeretettel használja, elsősorban vadételek díszítésére. Ha újra nyitnak az éttermek tavasszal, aligha nem meg is kóstolhatjuk Palágyi Eszter vagy Győrffy Árpád konyháján.

Füstöljön fenyőfával!

De mi legyen a karácsonyfa azon részeivel, amit végül nem eszünk meg? Mi sem egyszerűbb: égessük, füstöljük! Sokan úgy tartják, hogy a fenyő alkalmatlan az ételek füstölésére magas gyantatartalma miatt.

Ha viszont kéregtelenített változatot használunk és betartjuk, hogy az égés a 400 °C körül marad, akkor a magasabb lignintartalom sem fog kellemetlen ízeket okozni az ételben a füstölés végeztével.

Még jobb erre a hosszú fenyőtű (pl. fekete fenyő), amit akár a lakótelepi konyhában is kipróbálhatunk, ha van egy lefedhető, öntöttvas serpenyőnk vagy fazekunk és egy belehelyezhető rácsunk. Az edény aljára tegyünk pár marék whiskyben áztatott fenyőtűt, és közepes lángon hevítsük füstölésig.

Ezután mehet rá a rács, majd arra a bepácolt, füstölni kívánt hús (lazac vagy kacsamell), amit a bőrös felén előzőleg megpirítottunk. Gyorsan tegyük rá a fedőt, csökkentsük a hőfokot, majd kb. 15 percig hagyjuk a húst a füstben. Ha ügyesen készítjük, akkor a lakás sem ég le, és a karácsonyi illat is megsokszorozódik a tálaláskor.