Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMItt a sűrű halászlé tökéletes receptje, egy óra alatt elkészülhet vele
Ahány ház, annyi szokás, de abban talán közmegegyezés van, hogy a halászlé akkor az igazi, ha minél sűrűbb, és sok hal van benne, amelyet igazán ízletessé a hazai fűszerpaprika és hagyma tesz. Mutatjuk a szükséges hozzávalókat a tökéletes halászléhez, amelyet akár egy óra alatt is el tud készíteni!
Ha kisebb összejövetelre készülünk, az is elég lehet, ha hat személyre főzünk az ízletes fogásból (ha nagyobb a vendégsereg, a Sóbors oldalán állíthat a személyek számán, így automatikusan változik a hozzávalók mennyisége). Ehhez nincs szükségünk másra, csupán
- 80 dekagramm, alaplébe való halra (pontyfarok, süllő, fogas)
- egy evőkanál fűszerpaprikára,
- egy fej vöröshagymára,
- négy gerezd fokhagymára,
- hat szelet pontyra és
- sóra, borsra ízlés szerint.
Az elkészítés nem nagy ördöngösség. Miután az alapléhez szükséges halakat megmossuk hideg vízben, egy nagy fazékba tesszük őket, amelyhez hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Ehhez jöhet a só, bors és fokhagyma. Forrásig főzzük, majd hozzáadjuk a fűszerpaprikát, és alacsony lángon további 20–25 percig főzzük. Aztán jöhet a passzírozás, amelyet egyszerűen megoldhatunk egy szűrő segítségével.
A sűrű alaplevet ezek után visszatesszük a tűzhelyre, közepes lángon ismét felforraljuk, beletesszük a halszeleteket, majd 8–12 perc alatt készre főzzük az ünnepi asztal sztárját, amelyet friss kenyérrel kínálunk.
További recepteket és tippeket a Sóbors oldalán talál.