Hova menekülhetünk, ha Magyarországot atomcsapások érik?

A pufajkás maci és a cilinderes sas harca

A szomszédunkban dúló háború miatt sokakban felmerül a kérdés, hogy mit tehet a magyar lakosság, ha az ország katonai kötelezettségei miatt hadszíntérré változna, és városainkat akár atomtöltetű rakétákkal bombáznák az oroszok. Persze erre az eshetőségre most nagyon kicsi az esély, ám ha Putyin mégis ehhez a fegyvertípushoz nyúlna, mert kifejezetten szeretné a III. világháborút kirobbantani, első körben igazából Románia, Lengyelország és a balti államok lennének veszélyben.

Bár az ukrajnai harcok alapján a nagy orosz medve egyre lomhábbnak és gyengébbnek tűnik, a fenti elvi eshetőség tükrében érdemes felidézni, hogy a Varsói Szerződés (VSZ) katonai vezetése nem is olyan régen hogyan gondolkodott egy ilyen csapássorozat esetére. Mit tett volna a „vörösök szövetsége”? A Kreml urai melyik magyar városokat akarták megvédeni vagy harc nélkül feladni és magára hagyni?

A magyar hírszerzés egyik 1964-es dokumentuma alapján úgy kalkulált, hogy a NATO hazánkat az első támadási hullám során 538 darab F–84F és B–52-es típusú vadászbombázó bevonása mellett Mace, Matador, Corporal, Jupiter, Honest John, Polaris és Skybolt típusú rakétákkal fogja lőni. A VSZ vezetése szerint a nyugati erők atomtöltetekkel felszerelt rakétáik többségét Brescia, Valeggio sul Munco, Gracciano, Rimini, Udine, Ancona, Novara, Vercelli, Genova, Livorno és Trento melletti silókból fogják kilőni, kisebbik hányadukat pedig az Adrián állomásozó amerikai hatodik flotta hajóiról.

Horváth Miklós és Kovács Vilmos Magyarország az atomháború árnyékában című szakkönyve szerint 1987-ben ezeket a közepes hatótávolságú hadászati rakétákat 108 darab Pershing II. és 464 darab szárnyas rakéta váltotta fel. Háború esetén a térségbe vezényelni kívánt amerikai hatodik flotta ekkor már rendelkezett egy hidrogénbombával is.

Itt Budapest, hall engem valaki?

A budapesti és a moszkvai katonai vezetés ekkoriban úgy okoskodott, hogy a NATO az első támadási hullámban 42 darab atomtámadást indíthat magyar célpontok ellen, amelyeknek robbantási módja 15 légi és 27 földi lesz. A támadás nemcsak katonai alakulatokat, kilövőállomásokat, hadiüzemeket, közlekedési csomópontokat érintett volna, hanem nagyvárosokat is. Mivel a Kremlben úgy kalkuláltak, hogy a VSZ ellentámadása során nem foglalkoznának a jelentős erőket lekötő nyugati városok ostromával, így

A Temp hadgyakorlat elgondolása szerint a folyamatosan mozgásban lévő szovjet–magyar alakulatok elleni atomcsapások mellett

• Kapuvárra 100 kt,
• Szombathelyre 50 kt,
• Szelestére 200 kt,
• Lentire 100 kt,
• Nagyatádra 100 kt,
• Gyarmatra 200 kt,
• Taszárra 100 kt,
• Simontornyára 20 kt,
• Pápára 100 kt,
• Székesfehérvárra 370 kt,
• Komáromra 75 kt,
• Dunaföldvárra 50 kt,
• Bajára 100 kt,
• Tökölre 350 kt,
• Kiskunlacházára 350 kt,
• Budapestre két-háromszor 1 Mt,
• Kecskemétre 75 kt,
• Szolnokra 1 Mt,
• Mezőkövesdre 60 kt,
• Tiszafüredre 47 kt,
• Miskolcra 1 Mt,
• Debrecenre 1 Mt,
• Sátoraljaújhelyre 100 kt,
• Csapra 1 Mt,
• Záhonyra 500 kt erejű atombombákat fognak a NATO-erők ledobni.

A második támadási hullámban Hatvan, Győr, Tatabánya, Répcelak, Rum, Hosszúpereszteg, Andráshida, Sármellék, Pécs, Öttevény, Kóny, Beled, Szany, Veszprém, Óbarok, Dunaújváros, Szeged, Felsőörs, Csönge, Balatonkiliti, Öcsénypuszta, Siratószőlők, Kisköre, Bázakerettye és a Tótvázsony melletti atomtöltetű fejekkel is felszerelhető Kis-Moszkvának hívott rakétasiló fog nukleáris csapást kapni. A lista 1987-ben kibővült a paksi atomerőművel.

Egy Baross tér felett felrobbantott atombomba következményei

A legnagyobb és legoptimálisabb pusztítás elérése érdekében az elvtársak az első gombafelhőt pontosan a Baross tér felett 3,12 kilométerre várták. Kalkulációik szerint az M2-es metrómegálló és a Keleti pályaudvar felett felrobbantott 1000 kt erejű bomba 90 méter mély és 390 méter átmérőjű krátert eredményezett volna. 

Mivel egy ilyen gombafelhőnek a középpontjában több millió Celsius-fok keletkezik, amely szuperszonikus gyorsasággal terjed szét, nyomában pedig hurrikánszerű forgószél jár jelentős hőmérséklet-emelkedéssel és radioaktív sugárzással, így a pesti síkság miatt és az enyhe emelkedésű budai dombok miatt ez a „Baross-féle” bomba akár 71 négyzetkilométeres területet tett volna lakhatatlanná. Az atomtöltetű rakéta hőhatása 75 négyzetkilométeres területen túl is mindent pusztulásra ítélt.

Ezt az irgalmatlan nagy pusztítást csak egyetlenegy, egy megatonnás, a Keleti pályaudvar felett felrobbantott atombomba okozná.

A Kreml és a VSZ vezérkarának számításai szerint azonban a NATO további két, darabonként ezer-ezer kilotonnás atombombát akart ledobni Budapestre a magyar főváros teljes elpusztítása érdekében. Ezeket a bombákat várhatóan Angyalföldre és Csepelre dobták volna le. Budapest és agglomerációjának egészségügyi összvesztesége meghaladta volna a hárommillió főt, ami eléri az ország akkori lakosságának 32 százalékát.

Ehhez társult volna a többi településre ledobott atombomba okozta személyi veszteség és anyagi kár. Idetartozik az ország gyógyszerkészítményeinek 77 százaléka, az országosan tárolt 110 ezer liter vérkészlet 76 százaléka, a 76 ezer kórházi férőhely 58 százaléka. 

A radioaktív kiszóródás miatt az ország 2,4 millió négyzetméternyi élelmiszerraktárának 36 százalékos, a gabonasilókban 76 százalékos kárt vetítettek előre. Az ország mezőgazdasági művelés alatt álló mintegy hetvenezer négyzetkilométeres területének 25 százaléka, az 1,7 milliós állatállomány 15 százaléka, az ipari kapacitás 67 százaléka, a hadiipar 53 százaléka, a gyógyszer-és műszeripar száz százaléka, a hús- és konzervipar 70 százaléka, tejipar, a malomipar és a sütőipari vállalatok 75 százaléka, a villamosenergia-ellátás és a kőolajszállító, - feldolgozó üzemek száz százaléka semmisült volna meg egy ilyen csapássorozat után.

Hova bújjunk?

A várható hatalmas pusztulást az Országos Légvédelmi és Légierő Parancsnokság (OLLEP) vezetői szerint az idézte volna elő, hogy a Magyar Népköztársaság vezetői hiába helyeztek egyre nagyobb hangsúlyt a légvédelemre,

a 62 darab éjjel-nappal bevethető vadászgép és Varsói Szerződés és főleg a Szovjetunió azonnali katonai segítségnyújtása ellenére se. A leendő károk kivédése és a lakosság részleges megmentése miatt a párt országos méretű óvóhelyépítés felállítását rendelte el. A terv kivitelezése azonban folyamatosan krónikus pénzhiánnyal küszködött. 1955-re az ország alig 9,5 százaléknak tudott a pártállam valamilyen védelmet biztosítani az atomtámadások ellen, ám az óvóhelyek műszaki kiépítettsége alig érte el a 27 százalékot. A beruházási hitelek csökkentésekor a minisztériumok 228 budapesti légoltalmi létesítményt nem fejeztek be, amelyek a karbantartás hiánya miatt szép lassan tönkrementek. Bár a párt megkövetelte, hogy

a pénzhiány miatt többek között nem épült bunker a sztálinvárosi vasmű, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszapalkonyai Erőmű és a szegedi ruhagyár építésekor sem.

Kádár János 1958 szeptemberében úgy fogalmazott az MSZMP Politikai Bizottság ülésén, hogy azért kell beszüntetni az ilyen óvóhelyek kiépítését, mert ezek a bunkerek a fenti tragikus kimenetelű következmények miatt eleve nem adnak kellő védelmet a lakosságnak, ráadásul nagy gazdasági tehernek számít a népgazdaság számára is. Kádár egyedül a magyar ipar gerincének számító 

Marosán Györggyel és Komócsin Zoltánnal karöltve ekkor döntötte el a párt, hogy atomháború idején célszerűbb a főváros és az ország lakosságát inkább kitelepíteni.

Ukrajnába menekítették volna a túlélőket

Az akkor még titkos magyar–szovjet megállapodás szerint az ország lakosságának egy részét 

az elvileg nélkülözhető szovjet és Magyar Néphadsereg teherautóival, valamint a lakosságtól elkobzott gépjárművekkel.

Persze az evakuáció nem a teljes lakosságot jelentette. A politikai és katonai vezetők jelentős járulékos kárral számoltak. Az 1960. november 11-én megtartott konzultáción szovjet elvek szerint a nagyvárosokból 50 százalék, a kisebb városokból 25-35 százalék erejéig akarták csak a lakosságot keletre telepíteni.

Az ukrajnai transzportok 15 éves korig csak a gyermekeket és a háromgyerekes anyákat jelentette. A többi lakost csak 30-60 kilométerrel vitték volna távolabb a bombázott városoktól. Ez Budapest mellett Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Dunaújváros és Szolnok munkaképes vagy hadra fogható lakosságát jelentette.

A Polgári Védelem Országos Parancsnokságának (PVOP) a 1966-os továbbképzésre készített korreferátumában kiemelte, hogy annak ellenére hogy a fővárostól jó messze alakították ki a kormány atom-, vegyi és kémiai támadásoknak ellenálló óvóhelyeit, mint például a K–I fedőnevű, Jobbágyi melletti Szár-hegyben fellelhetőt, a K–II kóddal ellátott erdőbényei objektumot, amely a Honvéd Üdülő alatt nyújtózkodik; a budai Várhegyben a Horthy Miklós kormányzó építette bunkervárost, amelyet eleinte P/50, majd KAGRA, 1968-től pedig K–III-as óvóhelyként ismertek, illetve a K–IV rejtjelű bujáki vezetési pontot, a PVOP úgy kalkulált, hogy az ország politikai és katonai vezetése is áldozatává válik a fővárosra és az országra mért atomcsapásoknak.

…vagy mégsem

Nagyot ugorva az időben teljesen más eredményre jutott az Erőd 1987 fedőnevű gyakorlat. E változat szerint a Magyarországot érő csapások száma 51, de a Csehszlovákiára mért nukleáris csapásokból kettőnek a hatásával is számolni kellett. Itt összesen 493 ezer ember halálával és továbi 111 ezer honfitársunk sérülésével számoltak. A Politikai Bizottság 1987. november 17-i ülésén a hazai és a külföldi tapasztalatokat értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a

nagyvárosok lakosságának tömeges kitelepítése nem járható út. Egyszerűen nincsen annyi tehervagon, teherautó és gépjármű az országban, illetve ezeket a járműveket kezelő, a kitelepítéseket leszervező, lebonyolító és életben maradt szakember, ami ehhez a grandiózus művelethez elegendő lenne.

A felnőtt lakosság védőeszközökkel ellátottsága 60-100 százalékos volt. Az akkori tervek szerint a teljes ellátás feltételeit 2000-ig akarták megteremteni. Persze a VSZ katonai szövetség felbomlása után kiderültek a NATO valós, Magyarországot érintő bombázási tervei is. A Future of Life intézet által közzétett amerikai tervek szerint

A fővárostól picivel távolabb a kiskunlacházai szovjet hadállásokat, illetve a székesfehérvári katonai repülőteret támadták volna nukleáris fegyverekkel. 

Ezek szinte mindegyike polgári vagy katonai repülőtér volt.

Érdemes megjegyezni, hogy a VSZ és a Kreml feltételezései ellenére a NATO sohasem kívánt nukleáris fegyverekkel laktanyák, páncélostámaszpontok, légvédelmi komplexumok és főleg civilek lakta nagyvárosokat bombázni. Legalábbis az erről publikussá tett, valószínűleg kozmetikázott anyagok erről szólnak.

Ami beszédesebb tény, hogy a szovjet-orosz katonai doktrína totális és mindent elsöprő világháborúban gondolkodott. Mint a híradásokból láthatjuk és Putyin beszédeiből hallhatjuk, ez a szemlélet azóta sem változott. Írásunkat innen folytatjuk.

A következő cikkben azt vesszük górcső alá, hogy hol találhatók a megépült bunkerek, és milyen csapást bírnának ki.