Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBanksy élete legnagyobb múzeumhekkje Bristolban
Banksy, a világ legjobban menő street artosa élete legnagyobb kiállítását hozta össze Bristolban. Kivételesen nem a bevált módszerével kellett dolgoznia, most együttműködött a múzeummal.
Az akciót így is a legnagyobb titoktartásban kellett kivitelezniük, hogy a nézőkből a kívánt hatást váltsák ki, így a művészen kívül az önkormányzat által fenntartott múzeumból összesen két dolgozót avattak be a tervekbe. Még azt is titokban tartották a múzeum dolgozói előtt, hogy miért tart zárva napokra az intézmény – írja a Daily Mail.
Banksy azért választotta szülővárosát, Bristolt az akció helyszínéül, mert ilyen módon szeretett volna valamit visszaadni a városnak, amit tőlük kapott. „A bristoliak mindig nagyon kedvesek voltak hozzám, ezért gondoltam, viszonzom azzal, hogy néhány WC-t és élő csirkefalatokat helyezek el a múzeumukban" – nyilatkozta az újságnak. Banksy elmondta, hogy sok helyre vihette volna monstre kiállítását, de az is Bristol mellett szólt, hogy tényleg nagyon finom a teájuk.
„Ez az első eset, hogy az adófizetők pénzét arra költik, hogy a munkáimat felrakják valahova, ne pedig lekaparják valahonnan" – vicceskedett tovább. A Banksy vs. Bristol Museum című ingyenes kiállítást három hétig láthatják majd. A város abban reménykedik, hogy a népszerű művész kiállítása miatt több ezren keresik majd fel Bristolt. Banksy legutóbb 2006-ban, Los Angelesben tartott nagyobb megmozdulást, akkor rengeteg híresség jelent meg a kiállításon.