Elkoptatott viccek Budapest utcáin

Ellepték a tehenek Budapestet. Tehéninvázió az Andrássy úton. Marhaságok. Ezekre a pillérekre építeném a kritikát, ha a Cowparade nevezetű művészeti akció szellemében szólnék Önökhoz. De nem, mégpedig azért, mert egyáltalán nem sodort magával az a fiatalos, kreatív, sőt jópofa ötlethullám, aminek a szervezők beállították az eseményt. Inkább tényszerű leszek.

Bűntudat fagyizás közben

A köztéri művészet megreformálására kitalált ötlet lényege az volt, hogy szoborpályázatot hirdettek a széles közönségnek, bárki bármilyen munkával nevezhetett, és csak egyetlen megkötés volt, mégpedig hogy egy közel életnagyságú tehenet kellett a művésznek alapul vennie.

Az ötlet pont az, aminek látszik, súlytalan vicc, és ezzel nincs is semmi baj. A köztéri művészet sok helyen a világban (bár egyre inkább csak az olyan vidékeken, mint Kelet-Európa) ugyanis éppen a súlyos komolyságoktól nyög. A tábornokok, államfők és ráncos homlokú költők lovas- és mellszobrai közepette a járókelőt bűntudat gyötri, hogy ő vidáman fagyizik, miközben azok az emberek a költészetnek, nemzet felvirágoztatásnak, gyilkolászásnak szentelték életüket. A világ keleti felén a köztéri művészet szerepe egyébként éppen ez, az alattvalók kicsinységének érzékeltetése, de ez mellékszál.

A lényeg, hogy tök értelmetlenül tehenek jelentek meg Zürich, London, Brüsszel majd Auckland utcáin, főleg vicces színekben és virágokkal festve, az embereknek pedig jó kedvük lett, mert a látvány mégiscsak vicces.

Így ment ez évekig, 2002-ben a vicc elért keletre, Lettországba, 2004-ben Prágába, 2005-ben pedig még Bukarestbe is, de közben az egész már nem is volt olyan humoros. Így van ez, például mennyit röhögtünk régen a Jézus és egy hippi találkoznak kezdetű viccen is, aztán tessék, ma már akkor sem mosolyognánk, ha egész tálnyi space cake-et etetnének meg velünk.

A vicc Magyarországra tehát nyolc évvel az első svájci röhögőgörcs után jutott el, de időközben nem csak az újdonsága kopott el, hanem a forradalmi lendülete is. A mechanizmus aprólékosan kidolgozott, gördülékeny és ökonómikus. A magyar honlap szövege például pontosan egyezik az edinborough-ival, a genovaival vagy a varsóival. Ez a tehenes dolog a legjobb esetben is egy művészeti franchise vállalkozás lett, amiben körülbelül annyi a szabadgondolkodás, mint egy McDonald's-nyitásban.

A magyar tehén

Mint az várható, nyolcévnyi tehenezés után sok újat nálunk sem tettek hozzá a műfajhoz. A Kálvin téri bűvös kocka-tehenet leszámítva a máshol is kitalált színes, virágos, vicces feliratos tehenek láthatóak városszerte. Nem rosszak, inkább felejthetőek.

Mielőtt a köztéri művészet Tamás Gáspár Miklósának gondolnának, megjegyzem, hogy a globalizált tehenekkel semmi baj nincs, rendezzenek Cowparade-ot Miskolcon, Kazincbarcikán és Siófokon is, mert miért ne legyenek nagy, színes dolgok az utcákon, miért ne fotózkodjanak a turisták idétlen tehenekkel is?

A jelenségben az az érdekes, hogy amúgy van nekünk saját, a köztéri művészet állóvizét felkavaró projektünk. Igaz, sokkal nagyobb művészi szabadsággal, harcosabb ideológiával, ami még akkor is így van, ha az egészet a juppikomform Arc csoport szervezi is.

Az "Itt és most" köztéri szoborpályázat, szponzorok hiányában, évről évre a megszűnés ellen küzd, a művészeknek aprópénzből kell megvalósítani nyertes tervüket, amelyek így persze kevésbé lesznek igényesek, és kevésbé állnak ellen az időjárásnak meg a vandáloknak. A mi saját, tényleg helyspecifikus kritikát megfogalmazó köztéri szobraink hamar eltűnnek a köztereinkről, és így már érthető, hogy a városvezetés miért a tehenek mögé állt be a sorba. Itt szándékosan nem sütöttem el egy gyenge slusszpoént.