Az igazi graffitis nem hagyja el a gyerekét

"Szűz falat kellene találnunk" - mondta a magas, szemüveges, félszeg graffitis, és hiába bizonygattam, hogy a téglafal remekül látszik majd a szemközt robogó vonatokról, a rajta kornyadozó graffiti már ezer éves, a töltésre néző fal pedig valami raktáré, nem egy kedves néni házát dekorálná ki.

Az indiai-óceáni szigeten nevelkedettek nyilván kicsit másképp látják a nagyvárost, magyaráztam magamnak a furcsa helyzetet, miközben tovább poroszkáltunk az ipari zónában. Jace, aki mellesleg a bőgatyás, bézbólsapkás szubkultúra nemzetközi sztárja, végül egy lebontott gyárhoz érve torpant meg. Talán több száz gumiabroncsból kirakott, óriási figurát akar készíteni ismét, mint néhány éve? - néztem körül, de a tágas, üres téren kívül egyetlen ehhez szükséges alkotórészt sem láttam.

Bebújtunk a kerítésen, a langaléta srác pedig rövid nézelődés után egy jellegtelen deszkafalnál pakolta ki a festékszóróit. A falap egyáltalán nem tűnt speciális elhelyezkedésűnek, sem romantikusan lepattantnak, de még alapnak sem volt alkalmas, mert alul-felül két vasgerenda húzódott rajta keresztül.

Jace tizenöt másodpercet töprengett, majd lendületes mozdulatokkal fújkálni kezdett. Fél óra múlva egy körfűrészes húsfeldolgozó félig vicces, félig horrorisztikus képe ragyogott az addig jelentéktelen furnérlapon. "Ezt előre megrajzoltad?" - értetlenkedtem, látva, hogy a két zavaró fémgerenda szerves része lett a képnek. Az egyik a gép teteje volt, a másikról pedig a húskampók lógtak.

"Itt jutott eszembe. Olyasmiket szeretek festeni, amik illeszkednek a helyhez, és nem véletlenül kerülnek éppen oda. A többi fal nem volt érdekes, nem jutott eszembe róluk semmi."

Ez tehát az egyik oka, hogy híres graffitis lesz valakiből, állapítottam meg, miközben kisurrantunk az elhagyatott telepről. A legtöbben otthon megtervezett ábrákkal nyomulnak. A menők viszont - a street art egy elhagyott vaskohó falára felfújt törvénye szerint - reagálnak a környezetükre, beépítik a firkába annak elemeit és az atmoszférát.

Gouzou a világ körül

Részben ezért ütött nagyot Jace néhány hónappal ezelőtti munkája, ahol egy pusztító viharban összedőlt híd elemeire festett óriási madárlábnyomokat. "Az emberek szerették ezt a munkát, mert a humorral kicsit enyhített a szomorúságukon" - mesélte. Az indiai-óceáni Reunionnak, Jace szülőhelyének graffitis szempontból valószínűleg az ilyen viharok jelentik az egyetlen előnyét.

A francia gyarmaton ugyanis sem megapoliszok, sem metróalagutak, de még egy Harlem szerű gettó sincsen. 1992-ben tehát Jace volt a trópusi sziget egyetlen firkásza. Igaz, Reunion első graffitijeit egy párizsi fiú fújta fel, de ő szabadsága végeztével aztán távozott az anyaországba.

Jace egyébként nem ennek hatására húzta a szemébe a kapucniját. Még szürreálisabb módon egy New York-i hiphop-mozgalommal foglalkozó album varázsolta el, amit a gimnáziumi rajztanára polcán talált. (A hiphopot a franciak egyébként ipápnak mondják.)

Így már érthető, hogy a reunioni graffitis munkái magukon viselik ennek az erősen kontúrozott, rajzfilmes stílusnak a jegyeit. A szigeten kitalált karaktere, az arcnélküli Gouzou sem véletlenül hasonlít Keith Haring bumfordi alakjaira. Az amúgy nem túl eredeti sémát Jace játékossággal és spontaneitással teszi személyessé. Gouzou ugyanis reflektál a környezetére, alkalmazkodik a helyhez, ahová kerül. A börtön falán supermanként próbál átjutni, vagy koponya formájú űrhajóval hagy el egy romos házat. Egy tengerben eltűnt barátja emlékére készült festményen pedig mélytengeri búvárként táncol az őt sirató, szintén búvárruhás barátnőjével.

Az alkalmazkodó attitűd egyébként hamar vezetett ahhoz, hogy Gouzou és barátai, a tehén vagy az ördög feltűntek óriásplakátokon is, kommentálva vagy kifigurázva a reklámot. Ez már nem a klasszikus graffitis attitűd, sokkal inkább a matricázásban és plakátozásban kiteljesedő street art. Amit Jace már azelőtt elkezdett, hogy az világszenzáció lett volna.

Jace 95-96-ban, egy különösen jól sikerült firkája után gondolt arra, hogy a képet nyugodt körülmények közt még jobban el tudná készíteni. Otthon nagy papírokra festette az ábrát, és ezt ragasztgatta ki a városban, 4-5 évvel megelőzve a plakátozás elterjedését. Később a módszer még tovább finomodott, és plakátrészletekből meg saját figuráiból összeálló kollázsokat eredményezett, amelyek láthatóak a Karton galéria kiállításán is.

Banksy csontváza

Jace valószínűleg megmaradt volna a graffiti reunioni hősének, aki nyomán egy generáció kezdte dekorálni a paradicsomi sziget elhagyott falait, ha nincs a net. A honlapjára feltöltött képek azonban megragadták a nemzetközi szcéna figyelmét, sőt megkereste maga Banksy is. A közösen tervezett kiállításból végül nem lett semmi, a londoni sztárgraffitis ugyanis felszívódott.

A francia srácot csak néhány friss Banksy-festmény emlékeztette arra, hogy valóban kapcsolatban álltak. A londoni művész híres napozó csontvázas képe ugyanis azután tűnt fel egy tengerparti napozóhelyen, hogy Jace elküldte neki a hasonló módon heverő Gouzou-t ábrázoló festményét.

"Így terjednek az ötletek" - nyugtatott meg, hogy a street artos mentalitás szerint ez természetes.

A meghívásoknak köszönhetően Gouzou aztán beutazta a világot, ugrálnak belőle néhányan Barcelónában, óriás rugók nyomják össze őket Franciaországban, Budapesten pedig egy lépegető szerkezettel közlekednek.

Jace emellett objekteket, kartonból, farostlemezből kivágott figurákat is készít: a közelmúltban kampón lógó, szerencsétlen állatfigurát akasztott egy darura. De csinált békésen hintázó gyereket is karácsonykor, amit egy nap alatt vitt haza az ismeretlen megajándékozott.

"És mit gondolsz arról, hogy a street artnak vége?" - hozakodtam elő a provokatív kérdéssel. Magyarországon a tehetséges srácok már könyvet publikálnak, hoteleket vagy szórakozóhelyeket dekorálnak, és decens galériákban állítanak ki. Ugyanígy kerülnek be a fősodorba, és tűnnek el az utcákról a matricák, plakátok, művészi igényű graffitik a világ más tájain is.

Jace nem vette védelmébe az utcai művészetet. "A street art 6-7 éve volt a csúcson. A mostani generáció az akkoriakat követi, utánozza. Nem tudom milyen lesz a jövő street artja, de most leáldozóban van. Hogy én abbahagyom-e? Dehogyis. Én a forradalom előtt is csináltam, és festeni fogok utána is. Ez az én gyerekem, nem hagyhatom magára".