Picasso csak hívószó

A Szépművészeti Múzeumban nemcsak egy jó kiállítást, hanem egy sikeres svájci-magyar kulturális kapcsolatépítést is láthatunk. A kiállítás kurátora, Geskó Judit 1996-ban segédekezett egy francia akvarellművészetet bemutató berni kiállítás megrendezésében, majd a 2006-os Van Gogh-kiállításra megszerezte a Rupf Alapítványtól a Két napraforgó című festményt. Kilencvenegy képet kaptak meg a berni Kunstmuseumban működő Rupf-gyűjteményből.

Idén Madridban Thyssen-Bornemissza Múzeumban szerettem bele a magángyűjteményekbe, amik tényleg egy házaspár ízlését mutatják mindaddig, amíg az alapítványok és a hivatalos beszerzők át nem veszik a szerepet. Rupfék rövidáru-kereskedőkből tornázták fel magukat Svájc egyik legjelentősebb festménygűjteményének tulajdonosaivá. Hermann és Margrit Rupf háromszáz alkotásból álló avantgárd gyűjteménye mellett hatszáz kortárs alkotás is szerepel.

A házaspár 1907-ben kezdett el képeket vásárolni, akkor Othon Friesz és Anuté Derain képeit vették, meg Vaszilij Kandinszkijt, Pablo Picassót és Georges Braque-ot, vagyis a kubizmus korai szakaszához vonzódott a pár. Ráadásul a kiállításon van még a négyszögletes világot alkotó Juan Gris, André Derain, Henri Laurens, Fernand Léger is. És be kell vallanunk, ízlésesen válogattak.

A Szépművészeti Múzeumot és Baán László igazgatót sokan támadják azzal, hogy felületes, popkulturális termékekké alakítják át a kiállításokat, pedig ezzel a kisebb kiállítással akarják felépíteni az új, huszadik századi művészetet bemutató állandó kiállításukat. Ezen kívül több onferenciát és kutatást is terveznek ennek mentén.

Picassóval és szerelmeivel már megjártam egyszer, akkor a kis szobában kiaggatott Picassókat egy karácsonyi bevásárlóközponthoz hasonló tömeggel telített térben kellett megnézni. Az egy jó visszajelzés volt a múzeum profi marketingeseinek, hogy mindent képesek eladni. Most megint Picasso a hívószó, de most nem a szerelmi és csajozós történetei köré építik fel a tárlatot, sőt még két nagyobb térben az alagsorban. Az akkori kékkel szemben most a fehér dominál, az installációk és térelválasztók is megfelelően működnek. Mondjuk a bejárati információsfal számomra rémisztően monumentális.

Szép és visszafogott kiállítás, nem érezni a kiállításszervezők blöffölését, mint a Picasso-kiállítás esetében. Itt a 20. század első felét rendesen körbejárja a Geskó Judit kurátor válogatta tárlat, ami valójában egy vándortárlat geskósítása. A kurátor a berni és a grenoble-i kiállítások anyagát szervezte át saját kedvére.

A színes és érzelmes Kandinszkij-képek közül tizennégyet hoztak el, ami ezen a kiállításon élesen szembekerül az okos/okoskodó Paul Klee-vel, aki minden bizonnyal a család kedvence volt, akinek a képeit folyamatosan megvásárolták, ezzel támogatva őt és feleségét, bár valami történhetett 1950 körül, mert akkor elkezdték eladni azokat. Tizenhét maradt mindössze.

A gyümölcsöstálak és a különböző pengetős-vonós dolgok mesterétől, Georges Braque-tól bármit hozhatnak, mert meg lehet mutatni rajtuk, mennyire szabálykövető és távolságtartó volt a mester a festészetben. Picassóval sokáig nagy hatással voltak egymásra, és a mai napig vitatkoznak azon, ki, kire hatott inkább.

A Tárgyiasulás című Arp-szobor olyan, amilyen. Mindenki döntse el, milyen.

Picasso, Klee, Kandinszkij - A svájci Rupf-gyűjtemény remekművei, Szépművészeti Múzeum 2007. október 26. - 2008. január 27.