Már megint pinát festettél?

"Harlem" - jelentette ki Speak, mikor leparkoltunk a rosszul megvilágított újpesti utcán, egy régi gyárból átalakított múzeum előtt. Bár olajoshordók mellett gubbasztó feketék, kiégett házak és buherált rugózású verdák helyett csak Suzukikkal körberakott lakótelepeket láttam, nem akartam bonyolítani a helyzetet kérdésekkel.

Furcsamód nem voltam biztos abban, hogy a You Tube-rapper valóban velem van-e, vagy csak a magaskultúra közelsége hozta elő belőlem a bőrdzsekis kisgengszter vízióját.

Mélypszichológiára azonban nem volt idő. Egy fekete öltönyös-sálas társaság besodort minket az ajtón, és már nem tartottam olyan jó ötletnek, hogy kiállításra és felolvasóestre cipeljem a rappert. Annak ellenére sem, hogy néhány órája ő szólított meg a kávézóban, mondván inspirációt gyűjt élete második számához.

"Mert a rap nem csak a pináról szól, már bocs, hogy így kimondom a frankót, de látom, hogy könyvet olvasol. Szóval az alkotás miatt komoly dolgokkal kell foglalkoznom".

Nem a mell a lényeg

"Tudod, Nagy Kriszta sajátos módon közelíti meg az őt foglalkoztató kérdéseket" - vágtam közbe, ahogy vészesen közeledtünk az első teremhez. "Az jó. A mély kérdések, a cogito ergo, meg a béke..." - mondta, majd döbbenten nézett fel a nagyterem két szemközti falát borító, hétméteres festményekre. A festőnő két, gigantikus méretű képmása maszturbált felettünk, szétdobott lábakkal, flitterekkel körberakva.

"Az alkotót a női identitás érdekli" - heherésztem. "Majd meglátod, ez itt az életmű-kiállítása. A műalkotás, a nő és a művész helyét keresi a tömegmédiumok által meghatározott világban." A rapper-vállalkozó-masszőr elfehéredett, lehúzta bőrdzsekije cipzárját. Feszes, 2Pac arcképével nyomott pólót viselt.

Később, úgy három másodperc múlva mellettünk termett egy kortárs képzőművésznő, finom, szőrmegalléros szövetkabátban, ami alig takarta dekoltázsát. "Még hogy életmű-kiállítás" - fintorgott nekem, de azzal a lendülettel Speak mellizmai felé fordult, és halkan azt búgta, hogy "egy 35 éves képzőművésznek életműkiállítás, hm, furcsa dolog, pláne, hogy tiszta bulvár az egész, celebritiket fest. És egyáltalán nincs sok kézimunka a képeiben, gyorsan elkészíthetőek. Ráadásul minden a nemiségről szól" - húzódott közelebb.

"Persze, a kérdés inkább az, hogy mi a lét. És miért vannak háborúk" - ráncolta a homlokát Speak, miközben arrébb vonszoltam, mondván, ebben a teremben vannak Nagy Kriszta legismertebb munkái. Nem a két maszturbálós, mert azok blöffnek tűnnek, hanem a 20 000 Ft című fotósorozat, amin a művésznő látható, hat különböző méretűre photoshopolt mellel.

Speak értetlenkedve nézett, úgyhogy elhadartam, itt nem a mell a lényeg. A művésznő Rubens egy festménye alapján arra mutat rá, milyen könnyen manipulálható a társadalom nőről alkotott képe.

Kívülről valóban bulvárosnak tűnhet, vonszoltam el a lebénult rappert a festmény elől, amin Árpa Attila dugja a művésznőt. "A korai munkáit érdemes megnézni, azokon nem a nemiség dominál" - mondtam.

"Ez a művészet?" - motyogta kétségbeesetten Speak a spirálfüzetből kitépett, de akkurátusan bekeretezett füzetlapot bámulva, majd halkan olvasta a szöveget: "Baszni akarok a vastag havon".

"A naplószerűségen van a hangsúly" - hadartam. "Amit a képeken látsz és olvasol, az tényleg a művészről magáról szól. Ahogy végigsétálunk a kiállítás egészén, érezhető, hogy a bulvárkarrier, a bizonytalanság, az útkeresés nem manír, hanem az ő valódi ügye." - mutattam a citromos képre, amin az a kérdés állt: Miért kellene nekem is folyton savanyúnak lennem?

"Jó, persze vannak gyengébb alkotásai, ez a Geszti féle Magyarország dal átirat, vagy a Múzeumok falára festek című sorozat" - elemeztem vadul. "Az az érdekes, hogy a súlytalan alkotások nem egy korszakhoz kötődnek. Nagy Kriszta párhuzamosan készít kamunak tűnő és erős dolgokat. Ami azt jelenti, hogy kísérletezik, miként ragadja meg az őt foglalkoztató ügyeket."

"Például az előbbiekkel egy időben készült ez a finom, arannyal festett sorozat" - mutattam az Ikon című sorozatra, ahol a művésznő Jézus pózaiban áll, vallási szimbólumok lebegnek körülötte, meg olyan szövegek, hogy "Tiszteld bennem Isten fiát".

"Riszpekt" - mondta Speak, és én tudtam, nyert ügyem van. Gyorsan összegeztem.

"Nagy Krisztánál a legérdekeseb az az ellentmondás, ami a fellépése és a művei közt feszül. A médiában úgy jelenik meg, mintha tudná, hogy ő a legnagyobb magyar művész, híres zenész, a megmondóember. Amikor viszont megnézed a munkáit, kiderül, hogy az egész másról sem szól, mint hogy bizonytalan magában, a művészetében, sőt, kételkedik abban is, hogy művészet-e amit csinál."

Újabb csalódás

Amit felépítettem, másodpercek alatt döntte romba Nagy Kriszta. A művésznő egy fehér festővászonból varrt, uszályos ruhában konferálta fel saját kiállításmegnyitóját. Arcát fehérre maszkírozta, szeménél kék sávot húzott, úgyhogy olyan volt, mint a Pris nevű android a Szárnyas fejvadászból.

"Nekem senki nem ad gyémántgyűrűt, mert a szüleim nem engedhetik meg maguknak, másom meg nincsen" - affektálta. Ezért most ő ad egy autót az apukájának. Anyukája ugyanis csak annyiban követi a művészetét, hogy néha megkérdi: Már megint pinát festettél?

Speak összerezzent, és megkövülten figyelte, ahogy a szellemszerű alak játékautót ajándékoz egy ősz bácsinak. Aztán elkezdődött a performansz. "Együttesben is énekel" - súgtam, de hiába. "Kösz, faszfej, hogy kiszophatlak" - énekelte a festőnő egyik új számát.

Búcsú a komoly művészettől

"A végső kérdéseket nehéz vásznon megközelíteni" - vigasztaltam Speaket, és becsaptam az ültetett BMW ajtaját. "Ma este az egyik legjobb magyar író, Parti Nagy Lajos tart felolvasóestet. A novellákhoz egy vizuális brigád készített vetítést, és zenei aláfestés is lesz. Gezámkunsztverk" - tettem hozzá, mire a rapper láthatóan megenyhült.

"Az írók nem szeretik a háborút" - motyogta, és becsúsztatta a Best of Demjén Rózsit a lejátszóba. Sokat sejtetően megszólaltak a csomagtartóban a mélynyomók.

Nem fokozom tovább. A felolvasóest katasztrófa volt. Speak már a kerékpárokkal körbevett bejáratnál elbizonytalanodott. Reprezentatív közönség helyett kopasz, bőrkabátos beengedők csellengtek az előtérben. Lejattoltak a zavart rapperrel, nem kértek pénzt, csak kajánul utánunk szóltak: "skerázzatok, már megy az előadás".

A színházteremben kedélyeskedve felhívtam a figyelmét a díszletre. Megemlítettem az ET-figurával díszített asztalt, az óriási papírmasé libát és lakktestű ördögöt. Parti Nagy Lajos hangját azonban nem tudtam elnyomni. Az egyetlen reflektorral megvilágított író egy könyvre hajolt: "Van-e nagyobb dolog az asszonyi pinánál? Mert nevezze akárki akárhogy, mégiscsak a pina a közös nevező."

Speak megroggyant. A szemüveges, szakállas úr kimérten folytatta: "Énnekem van egy nézetem: hogy nem a pina forog a világ körül, hanem igenis a világ forog a pina körül." A háta mögé vetített filmen pedig megjelent egy ismeretlen eredetű pina.

A közönség röhögött, a rapper azonban falfehéren bámult rám, és tudtam, hogy ő nem ír már több számot. Visszatér a bőrdzsekis spanok, a pénzbehajtás és bulák világába.