Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Kossuth téri tüntetések egyik forró pillanatában készülhetett a fotó, rohamrendőrök állnak sorban, pajzsuk leengedve, de mégis feszült a helyzet. Igaz, nem néhány feltüzelt tüntető miatt, hanem mert a rendőrök háta mögött, a parlament falánál ott guggol Nagy Kriszta Tereskova, és jól láthatóan székel. Az egyik rendőr mintha éppen a kakáló festőnő felé fordulna, de az végül nem derül ki, hogy észreveszik-e.
"Nem mondok a kép készítéséről semmit" - hárította a művészi indíttatású botrányhősnő legelső kérdésünket, hogy manipulált képet látunk-e, vagy ilyen bátor. Hiszen ezt a fotót mégiscsak egyszerűbb lehetett számítógéppel készíteni, mint a helyszínen.
"A lényeg, hogy ez a véleményem erről az egész ügyről" - tolt Nagy Kriszta egy nyilatkozatot az orrom alá, amely világossá tette, hogy az ügy az elkúrtuk botrányból kibontakozó tüntetés, ellentüntetés, igazmondási cunami és egyéb hisztérikus megnyilvánulások.
"A magyar honatyák a Parlamentben nem székelnek jobban, mint ahogyan a fotón azt Nagy Kriszta teszi a Parlament falain kívül" - állítja a dokumentum. Majd tovább megy, "akár Ön is jobban székel, mint politikusaink", sőt, "ránk ott abszolút szarnak, függetlenül pártállásuktól és attól, hogy pillanatnyilag kormányon vannak-e vagy sem".
Virtuális szarküldő
A felhívás további részében eluralkodik a deprimáltság, cinizmus és az apolitikus demagógia. Mint például hogy "ha már semmit sem tud elhinni, még azt sem, hogy most hazudok épp", vagy, hogy "ha úgy érzi, azok az emberek, akik értünk üléseznek ott, szarnak ránk", sőt, "elkeseredett, de nem akar megjelenni nagygyűléseken, sem kicsiken, mert bizalmát régen elvesztve, nincs kedve tovább statisztálni szimplán hatalomvágytól vezérelt vezérek karriertörténetében".Hogy mit tegyünk, ha, egy ideig nem volt tiszta Nagy Kriszta számára. "Először arra akartam buzdítani az embereket, hogy szarjanak a parlament mellé, de aztán rájöttem, hogy ez közbotrányokozás lenne, meg a macera, hogy oda kell utazni, és utána helyet keresni, leguggolni."
A Tereskova néven könnyűzenei karriert is építő képzőművész ezért virtuális szarküldőt programoztatott le, amellyel egy kakit küldhetnek az országház képe elé a felhívás által feltüzelt szalonforradalmárok. Ha elegen kattintanak, akkor a hisztéria csúcspontján, azaz október 23-án székletfal takarja majd be a parlamentet. Nagy Kriszta látnoki sorai szerint ekkor pedig az országház "legfelső ablakából is bugyogó salak a magasodó falon belül rekedhet, mint székrekedés, és saját nyakukba koppan az ürülék."
Mi továbbra is úgy véljük, hogy a leghelyesebb hozzáállás, ha a leszarást is leszarjuk.