Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovább zuhan a nyomtatott sajtó
Csökkentek az újságok példányszámai az év első negyedévében, a legnagyobb vesztesek egyértelműen a napilapok. A Népszabadság példányszáma a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség gyorsjelentése szerint három hónap alatt 85 064-ről 80 849-re zsugorodott, a tavalyi év első negyedévéhez képest már 16 ezerrel csökkent. A Magyar Nemzetből az előző év végéhez képest 120 darabbal több fogyott átlagosan (ez a rendszer esetleges tévedései miatt tulajdonképpen stagnálást jelent), de az előző év első három hónapjához képest a konzervatív napilap példányszáma is 4367-tel kevesebb egy átlagos hétköznapon, vagyis a csökkenés több mint nyolcszázalékos.
A Magyar Hírlapból 15 349 fogyott január és március között, ez átlagosan harminccal több eladott újságot jelent, mint tavaly télen. A Népszava a 2009. október-decemberi időszakhoz képest tulajdonképpen stagnál (18 341 példány a korábbi 18 855-höz képest), de tavaly év elején még 20 878 darabot adtak el az újságból naponta.
A Blikk még mindig a legnagyobb példányszámú napilap 187 806-tal, de tavaly év végén 198 215 példányban fogyott, arról nem is beszélve, hogy egy éve még 213 758 példányt vettek belőle. A Bors idén 82 474 darabban fogyott, ez ezer példánnyal kevesebb, mint tavaly télen, ráadásul egy éve 91 395 újságot értékesített egy átlagos napon a kiadó. A Bors még így is a második legolvasottabb napilap, 2009 ősze óta megelőzi a Népszabadságot is.
Nőtt a Story, zuhant a HVG
A legolvasottabb lap továbbra is a Story, amiből idén 252 411 fogyott átlagosan, és ezzel megelőzte a Nők Lapját, ami tavaly év végén még vezetett, 2010-ben azonban már csak 244 792 példányt tudott hetente értékesíteni. A Story három hónap alatt kissé növelte eladásait, a Nők Lapja némiképp csökkent, de egy év távlatában mindkét lap eladási adatai jelentősen estek.
A hetilappiac nagy vesztese a HVG, ami 69 754 példánynál tart, miközben három hónapja még 72 422-t, egy éve 80 705-öt vásároltak belőle. Vagyis a piacvezető politikai-gazdasági hetilap egy év alatt vásárlói 14 százalékát vesztette el. A Figyelő az egyetlen, amely ebben a szegmensben növelni tudta a példányszámát. Az újságból 13 440 darab kelt el hetente idén, míg egy éve a példányszáma még 12 529 volt.