Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz NMHH megkérdezi, hogy mi legyen a tévében
A médiatanács az állampolgárok lehető legszélesebb körét vonná be a közmédiumok működésének alapelveit meghatározó Közszolgálati Kódex megalkotásába.
Kiricsi Karola, a médiatanács szóvivője szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a véleményeket a milegyenateveben@nmhh.hu e-mail címre várják. A február elsejei hivatalos felhívás után a javaslattételre még 45 napon át, azaz március közepéig lesz lehetőség postai úton is. A felhívás olvasható a médiatanács blogjában is, ahol kommentelni is lehet.
A közmédia egyébként is várja az ötleteket, blogjában például Süveges Gergő az m2 intendánsakeresi az új gyerekcsatorna nevét.
A Közszolgálati Kódexet a médiatanács várhatóan tavasszal fogadja el, módosításáról a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának egyetértésével a tizennégy tagú, egyházi és civil szervezetek képviselőit tömörítő Közszolgálati Testület dönthet. Ez utóbbi március végén áll majd fel.
A Közszolgálati Testületbe egy-egy tagot delegálhat a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Sorsolás után ugyancsak egy-egy tagot küldhetnek az önkormányzati szövegségek; a nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok; hazai, illetve a szomszédos országokban működő kulturális szervezetek; a családok, valamint a fogyatékkal élők érdekeit védő egyesületek.
Kiricsi Karola hangsúlyozta, hogy a kódexben foglaltak betartása felett a Közszolgálati Testület őrködik majd, megsértése esetén a médiatanács figyelmeztetheti a médiumokat, eljárást azonban nem indíthat, így bírságolási joga sincs. Hozzáfűzte: a médiatörvényben foglalt alapelveket kibontó Közszolgálati Kódex betartása a közmédiumoknak is érdekük, ezért nem számítanak jogsértésekre.