Blogja miatt kellett lemondania Süveges Gergőnek

2011.02.22. 10:43
Süveges Gergő lemondásában szerepet játszhatott, hogy előzetes egyeztetés nélkül kiszivárogtatta blogján a készülő közszolgálati gyerekcsatorna műsorstruktúráját. Pedig nincs is konkurenciája az új m2-nek, akitől félni kéne.

A Népszabadság információi szerint azért mondott le, illetve azért mondatták le Süveges Gergőt, az m2 januárban kinevezett csatornaintendánsát a múlt héten, mert blogján kiszívárogtatta a készülő gyerekcsatorna új műsorrendjét, amely legkorábban szeptemberben indult volna el. Süveges ugyan blogján hangsúlyozta, hogy csak tervekről van szó, és a műsork címei is munkacímek még, de a posztból azért kiderült, hogy várhatóan milyen lesz az új adó profilja.

A napilap szerint Süveges kiszivárogtatása megütközést váltott ki munkatársaiban, mivel a programokat és a műsorrácsot a legutolsó pillanatig titokban tartják a tévék programigazgatói.

A kereskedelmi tévéknél tényleg szigoroúan őrzik a programstruktúra terveit, hogy így kerüljék el azt, hogy a konkurencia fel tudjon készülni az új műsorstruktúrára, de az új m2-nek tulajdonképpen nem lesz majd konkurense: a kereskedelmi gyerekcsatornák általában vásárolt filmekkel, külföldi műsorokkal várják a gyerekeket, a Süveges Gergő által megálmodott oktatási-ifjúsági adóhoz hasonló nincs a magyar piacon.

Az Index úgy tudja, hogy a lemondás egyik oka az volt, hogy vélhetően nincs pénz a kitalált műsorstruktúrára, ráaádásul az indulás időpontja is bizonytalan: lehet hogy csak 2012 januárjában vagy áprilisában indul a közszolgálati tévé gyerekadója. A Népszabadság információi szerint aműsorszolgáltató alap az elmúlt hetekben késhegyig menő vitát, egyeztetést folytat a közszolgálati médiumokkal arról, hogy az egyes intézményeknél „megálmodott” új műsorokból, műsorfolyamokból mit tud finanszírozni a rendelkezésre álló forrásokból.

Annyi biztos, hogy Süvegest is váratlanul érte saját lemondása: egy nappal korábban még a Klubrádióban beszélt az új műsorstruktúráról.