Eleonóra
-1 °C
2 °C

Sem béremelést, sem bérkompenzációt nem kaptak a közmédiák dolgozói

2011.05.04. 15:56
Miközben egyelőre nincs megállapodás a közmédiák dolgozóinak béremeléséről és emiatt a szakszervezetek már sztrájkkal is fenyegetőztek, kiderült, az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt elszenvedett jövedelemcsökkenésért sem kapták meg a beígért kompenzációt a dolgozók.

Bár korábban az MTVA vezérigazgató-helyettese azt ígérte, ugyan a közmédiára nem vonatkozik a jogszabály, de a dolgozók megkapják a bérkompenzációt, úgy tudjuk, hogy az érintett 1300 ember a májusi fizetésével sem kapta meg az összeget, amit januárig visszamenőleg kértek a szakszervezetek.

Mint Lázár András, a közmédiumok szakszervezeti fórumának vezetője az Indexnek elmondta, a 110 millió forintos összegről még mindig belső egyeztetés folyik az alapnál, miközben a 6 százalékos bérfejlesztésről kezdeményezett tárgyalásaikat az MTVA egyoldalúan megszakította. Szabó László, az alap kommunikációs igazgatója a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, a bérkompenzáció belső szabályzatáról még belső egyeztetés folyik, ha ez lezárul, kifizetik a kompenzációt.

Leépítés után lesz csak béremelés?

A közmédiumok tizenkét szakszervezete ugyanakkor két ügyben is a Munkaügyi Bírósághoz fordult, de mindkét keresetüket elutasították. Elsőként azt kifogásolták, hogy az MTI Hírcentrumának megalakításakor a médiaszolgáltatási alap a munka törvénykönyvével ellentétben nem egyeztette a szakszervezetekkel a dolgozók nagyobb csoportját érintő intézkedést.

Második alkalommal pedig azért fordultak a bírósághoz, mert a munkaadó nem tett béremelési ajánlatot a március 31-i határidőig. Mint Lázár András elmondta, utóbbi esetben felháborító döntés született, ugyanis a bíróság arra hivatkozva utasította el a keresetüket, hogy a szakszervezeteknek először tárgyalniuk kellett volna, és aztán a bírósághoz fordulni, miközben beadványaikban is szerepelt, hogy folytak bértárgyalások, és azokat a munkaadó szakította meg.

Az alap április elejei állásfoglalása szerint a bérfejlesztésre csak a közmédiarendszer teljes átvilágítása után kerülhet sor. Az átvilágítás ugyanakkor magával hozza majd a leépítéseket is, a szakszervezetek úgy tudják, hogy a több mint 3000 embert foglalkoztató MTVA-tól körülbelül ezer embert küldhetnek el. Lázár András az Indexnek úgy nyilatkozott, péntekre adtak újabb tárgyalási időpontot az alapnak, amennyiben arra nem megy el az MTVA képviselője, akkor "közelebb kerülnek a sztrájk lehetőségéhez".