Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Bár azt továbbra sem tudni, hogy mely területeket érint legjobban a csoportos létszámleépítés, de úgytudjuk, a Böröcz István vezérigazgató által hétfőn bejelentett 600 fő egyharmada korkedvezményes nyugdíjjal távozhat az alapba összevont közmédiáktól, sőt, sokan maguk kérték ezt a lehetőséget.
Június közepén mehetnek ki a felmondó levelek
Információink szerint további 200-250 ember abból a körből kerül majd ki, akiknél nem lehetett észrevenni az elmúlt években, hogy állományban vannak. Ez azt jelenti, hogy mondjuk az MTV munkatársai közül jó néhányan még nem is jártak bent az új székházban, azonban „szociális kifizetőhelyként” havonta megkapták a fizetésüket.
A leépítés azonban úgy tudjuk, hogy nem érinti azokat a műsorvezetőket, képernyős személyiségeket, akik műsoruk megszűnése után nem kaptak új lehetőséget a köztévétől. Ilyen lenne például Baló György, aki a Kassza című műsorának megszűnése óta, több mint egy éve nem volt képernyőn. Helyette Halász Zsuzsa, egykori KDNP szóvivő kapott műsort Jelfogó címen.
A 600 fős leépítési javaslatból fennmaradó 150-200 ember azonban már úgy került fel a listára, hogy végzett érdemi munkát valamely közmédiánál, azonban szakmai okok vagy az összevonás után fellépő párhuzamosságok miatt úgy találták az MTVA főszerkesztői, illetve a műszaki, gazdasági, pénzügyi, kommunikációs és sales területen dolgozó vezetők, hogy nincs többé szükség a munkájukra. Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy neves műsorvezetőket, szerkesztőket nem érintene ez a kör, mivel az MTVA el akarja kerülni annak látszatát, hogy politikai tisztogatás folyna (ld. keretes írásunkat), hanem gyártási és műszaki háttérembereket küldenének el, például vágókat vagy technikusokat.
Az arányokat tekintve a leépítési javaslatok összességében lefedik a négy közmédia létszámát, így a legtöbb név az MTV és a Magyar Rádió, míg a legkevesebb a Duna TV és a MTI munkatársai közül került ki.
Ahogy azt már megírtuk, Böröcz István vezérigazgató 600 főre tett javaslatát követően jövő héten indulhatnak meg a tárgyalások az ideiglenes üzemi tanáccsal és a szakszervezetek delegáltjaival. A 15 napos konzultáció után, feltehetően június közepén derül majd ki, hogy végül hány embert küldenek el.
Ha a szakszervezeteken sikerülne "átverni" mind a 600 főt, akkor az 3 milliárd forintos megtakarítást jelentene az MTVA-nak, amit a jövő évi költségvetésben új műsorok gyártására lehetne fordítani. Ez többek azt jelenti egyébként, hogy ősszel nem lesz új műsorstruktúra, az MTV-ben és a Duna TV-ben csak néhány új műsor indulhat el.
Újra vizsgázniuk kell
A leépítés után újabb módosítás várható az MTVA Szervezeti és Működési Szabályzatában, így ősszel újabb leépítésekre kerül sor, bár információink szerint az már nem lesz ekkora mértékű, nagyjából 3-400 embert érinthet. Mint ismert, a szakszervezetek többször jelezték, hogy információik szerint két körben, ezer embert küldhetnek el a közmédiából.
A dolgozók azonban akkor sem nyugodhatnak meg teljesen, mivel mint kiderült, a műsorkészítésben aktívan résztvevőknek visszavonják majd a mikrofon- és képernyőengedélyeiket, és minden egyes riporternek, műsorvezetőnek és képernyős személyiségnek újra kell vizsgáznia az Anyanyelvi-, mikrofon- és képernyőbizottság előtt.
A cél az, hogy kiderüljön, kik alkalmasak arra, hogy mind a rádió, mind a tévék számára anyagokat készítsenek, mivel hosszú távon takarékossági és ésszerűségi okok miatt az lenne a cél, hogy a közmédiától egy helyszínről csak egy stáb tudósítson. A műsorvezetők mellett a képernyőn is megjelenő szerkesztőket is vizsgálni fogja egy beszédtanárból, stylistból és vizuális szakemberekből álló csapat, hogy a jelenleg 280 fős társaságot 50 emberre szűkítsék.
Mint egy forrásunk elmondta, „vannak olyan, egyébként nagyon kedves és okos szerkesztők, akik tíz éve kapták meg a képernyőengedélyüket, de azóta megöregedtek, 30 kilót híztak és már nem úgy mutatnak, ahogy azelőtt. Náluk meg kell fontolni, hogy egy kis fogyással és öltözködési tanácsadással lehet-e segíteni a róluk kialakult képen vagy jobb, ha a háttérből segítik a munkánkat. Ez egyébként nem ördögtől való, minden kereskedelmi televíziónál így megy”.
Az MSZP politikai tisztogatástól fél
Szerdán a szocialista párt szóvivője, Török Zsolt közleményben szólította fel a Fidesz-KDNP pártszövetséget, hogy "politikai tisztogatás helyett szakmai koncepciókat tegyenek le az asztalra". Mint Török Zsolt fogalmazott, politikai, nem pedig szakmai érvek miatt akarnak "hatszáz embert elbocsátani a kormány a közmédiából," mindezt pedig úgy, hogy "a szakszervezetekkel nem egyeztetett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) igazgatója, nincs üzleti terv és műsorstruktúra sem."
A Fidesz frakció a nyilatkozatra szintén kiadott egy közleményt, amelyben emlékeztették arra az MSZP szóvivőjét, hogy Böröcz István a hétfői bejelentés után a törvényben rögzített egy hét felkészülési idő után ül majd le az érdekképviseletekkel tárgyalni, ugyanakkor a politikai tisztogatás vádjára nem reagáltak.