A Sunday Times lesz a következő?
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A BBC hétfői értesülése szerint a Sunday Times nevében valaki még 2000-ben – magát Gordon Brownnak kiadva – csalárd módon szerzett információkat az akkor pénzügyminiszterként tevékenykedő munkáspárti politikus bankszámlájáról.
Az illető hat alkalommal hívta fel az Abbey National lakás-takarékbankot, amelynek telefonos ügyfélszolgálatával elhitette, hogy ő Gordon Brown, és így adatokhoz jutott a politikus számlájáról.
Bizalmas információk sora
A Sunday Times nem sokkal később címlapsztorit közölt arról, hogy Brown kedvezményes áron jutott hozzá egy lakáshoz, amely korábban Robert Maxwell, az 1991-ben elhunyt néhai sajtócézár birtokában volt.
A BBC szerint felmerült az a gyanú is, hogy a The Sun – szintén a Murdoch-birodalom egyik brit lapja – bizalmas orvosi információkat szerezhetett Brownék beteg kisfiáról, a cisztás fibrózisban szenvedő, 2003-ban szültetett Fraserről.
A BBC úgy tudja, hogy Rebekah Brooks, a The Sun akkori főszerkesztője – aki jelenleg Rupert Murdoch sajtómágnás News Corporation nevű globális sajtó- és médiabirodalmának nagy-britanniai érdekeltségét, a News Internationalt vezeti vezérigazgatói tisztségben – felhívta Brownt, közölve vele, hogy a szerkesztőség tud kisfia betegségéről, és az információt közölni fogja. A Sunban közölt beszámolóban azonban olyan értesülések is szerepeltek, amelyekről elvileg csak Brown és felesége, valamint a gyermeket kezelő orvosok tudhattak.
Kamilla rögzítőjét is feltörhették
A Guardian értesülése szerint a Murdoch-birodalom egykori legnagyobb brit lapja, amely körül a botrány eredetileg kirobbant – és amelyet emiatt a News International rövid úton megszüntetett – feltörhette és lehallgathatta Károly brit trónörökös és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő telefonos üzenetrögzítőit is. A Guardian beszámolója szerint a Scotland Yard értesítette a Buckingham-palotát, hogy erre utaló bizonyítékokat talált.
A BBC értesülései között ugyanakkor az is szerepel, hogy Glenn Mulcaire telefonfeltörésekre szakosodott magándetektív – aki a News of the World megbízásából dolgozott – lefizette a királyi család személyi védelmét ellátó rendőri egység tagját, és így hozzájutott a család egyes tagjainak magántelefonszámaihoz.
Mulcaire kézzel írott, 11 ezer oldalnyi jegyzettömegében állítólag megtalálták Károly és Kamilla személyes telefonszámait is.
Elítélték a tudósítót
Négy éve a News of the World volt udvari tudósítóját, Clive Goodmant és az általa felbérelt Glenn Mulcaire-t több havi börtönre ítélték a királyi család mobiltelefonjainak feltöréséért és lehallgatásáért, de akkoriban még nem került nyilvánosságra, hogy a lap illegális telefonlehallgatási tevékenysége Károly trónörököst – II. Erzsébet királynő elsőszülött fiát – is érintette.
A News of the World megszüntetéséhez vezető hatalmas botrány egy hete robbant ki, amikor konkurens brit lapok megírták, hogy a lap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány, a 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, exkluzív értesülésekre vadászva.
A News of the World az eddigi adatok szerint a gyermek eltűnését követő napokban nyomozta ki illegális módszerekkel a rendőrség által nagy erőkkel keresett, de akkor már halott Milly mobiltelefonjának kódját, és sztori reményében rögzítette az aggódó szülők és barátok hívásait. Amikor az elektronikus rögzítő betelt, a lap munkatársai törölték a már lehallgatott üzeneteket. Ez megzavarta a nyomozást is, mivel a rendőrség – a szülőkkel együtt – arra a következtetésre jutott, hogy a kislány még él, és ő törli üzeneteit.
Gátlások nélkül dolgoztak
A lap valószínűleg két másik meggyilkolt kislány szüleinek, valamint a 2005. július 7-ei, ötvenkét emberéletet kioltó londoni merényletben meghaltak szeretteinek, és az iraki, afganisztáni frontokon elesett brit katonák hozzátartozóinak mobiljait is feltörte és lehallgatta az elmúlt években, szintén exkluzív értesülések reményében.
A brit sajtó által idézett rendőrségi adatok szerint a News of the World – amely 168 év után vasárnap jelent meg utoljára – az utóbbi években akár négyezer közéleti személyiség és magánszemély mobiltelefonjait is feltörhette és lehallgathatta.