Másfél milliárdba fog kerülni a Népszabadság

2012.08.31. 14:47
Bonyolult adósság- és cégátruházási manőverek árán kaphatja meg a szocialista pártalapítvány a lapot a Ringiertől. A svájci médiacég ajánlatában nyomdai- és terjesztési opciókat is kikötött.

Nyilvánosságra hozta a hvg.hu azokat az eladási feltételeket, melyeket a Ringier támasztott a Népszabadság megvásárlása iránt érdeklődő MSZP Szabad Sajtó Alapítványa felé. Eszerint a lap másfél milliárd forintba kerül, és öt évre megmaradna a Ringier nyomdai-, valamint papírbeszerzési opciója. A kötelékeket erősítené továbbá az, hogy a vevőnek határidő nélkül kéne vállalnia azt, hogy a lapterjesztési-, illetve könyvelési-pénzügyi feladatokat is a jelenlegi tulajdonos érdekeltségeivel intézteti. A svájci médiacég az egyre csökkenő eladásokat mutató, de még így is nagyjából 57 ezer példányban értékesített Népszabadság kiadójának 70,77 százalékos részvénycsomagjától válna meg - a vevő jelenleg a részvények 27,69 százalékát birtokolja.

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, augusztus közepén a szocialista politikusból fideszes médiaszemélyiséggé avanzsált Csintalan Sándor jelezte, hogy ő megvenné a Népszabadságot, mire az MSZP pártalapítványa sietve bejelentette saját vételi szándékát. A Ringier – mely tavaly még ki akarta vásárolni a Szabad Sajtó Alapítványt a Népszabadságból – mostanra mindenképpen meg akar válni részesedésétől. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ugyanis annak ellenére megvétózta az Axel-Springerrel való fúziót, hogy a két lapkiadó egész Kelet-Európában egyesítette cégeit, és leszögezte, csak a Népszabadság eladása esetén bólint rá a két médiacsoport frigyére.

A Ringier által szabott vételár korántsem számít jelképesnek, de a fizetési konstrukciót a jelenlegi tulajdonos úgy alakítaná, hogy aláíráskor a Szabad Sajtó Alapítványnak mindössze 3 millió forint készpénzt kéne letennie az asztalra. A többit pedig az új tulajdonos úgy törlesztené, hogy 2015-2025 között a kiadó nettó árbevételének százaléka átvándorolna a Ringierhez – és ez a szám nyolc százalékra nőne, ha a Népszabadságot nem a svájci konszern nyomdája állítja elő. 2011-ben a Népszabadság Zrt. árbevétele 3,8 milliárd forint volt.

Bár az ajánlatot a MSZP Szabad Sajtó Alapítványa kuratóriumi elnöke, Kránitz László hétfőn a hvg.hu szerint korrektnek nevezte, de azért várhatóan lesznek még tárgyalások a feltételek finomításáról. Ezek részleteiről sem Kránitz, sem Mihók Attila, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezetője nem nyilatkozott, de a kiszivárgott részletek szerint a pártalapítvány a Ringier ajánlatával szemben 1,2 milliárdos vételárat jelölt meg, melynek törlesztése során az éves árbevétel legfeljebb három százalékáról mondana le.

A leendő vevő ezen kívül szeretné, ha a Ringier még az értékesítés előtt elvégezné a cég reorganizációját. Ez alighanem arra utal, hogy a kiadó saját tőkéje 2011 végén mindössze 677 millió forintot tett ki, ami jócskán alatta marad az 1,3 milliárdos jegyzett tőkének, márpedig ezt a gazdasági társaságokról szóló törvény tiltja. A rendezés megoldható feltőkésítéssel vagy alaptőke-leszállítással is, ez utóbbi megoldás egy fillérjébe sem kerülne a fő tulajdonosnak. Ezen kívül a pártalapítvány azt is szeretné, ha nagyobb önállóságot kapnának a könyvelés megszervezésében, illetve szeretnék megerősíteni azt, hogy a Népszabadság bécsi úti székháza mindenképpen megmarad, és a lapnak nem kell elköltöznie a Ringier pesti központi irodaházába.

A hvg.hu szerint a Szabad Sajtó Alapítvány alapvetően elfogadta a Ringier adósságrendezésről szóló javaslatát. A kiadó ugyanis másfél milliárdos tartozást halmozott fel, melyből nagyjából 1,4 milliárd a tulajdonos Ringier AG budapesti leányvállalata, a Ringier Kft. felé alakult ki, elsősorban nyomdai költségek miatt. Ezt a tartozást az anyacég csak úgy írná le, ha a Népszabadáság átadná a Ringierrel közösen birtokolt Magyar Előfizetői Vagyonkezelő Kft.-ben meglévő – a Ringier által 1,1 milliárd forintra becsült – 49 százalékos tulajdonrészét, és a fennmaradó tartozást pedig máshogy fizetné ki. A szocialistáknak azzal sincs bajuk, hogy a Népszabadságot a jövőben is a Ringier cége nyomja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.

48 perce

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

1 órája

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

1 órája

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38