Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMGerkens: Nem lesz kormányközeli a TV2
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az RTL-csoporttól idén márciusban eltávolított Gerkens ahhoz képest villámgyorsan visszatért a magyar médiába, hogy amikor távozott (egészen Dubajig ment), nem úgy nézett ki, hogy valaha is szerepet vállal még a hazai piacon. Sőt, pár héttel a tegnapi kinevezése előtt még azt nyilatkozta az Origónak, hogy csak pletyka az, hogy ő lesz a TV2 új vezérigazgatója. Az interjúban azt mondta, hogy azóta megváltozott a helyzet, Vajna hívta, ő meg igent mondott, mert izgalmasnak találta azt, amit a filmügyi kormánybiztos a TV2-vel tervez hosszú távra. Gerkens régi motoros a keleti piacon, így garanciákat kért, hogy Vajna nem csak a levegőbe beszél, és kikötötte, hogy a menedzsment munkájába senki ne szólhasson bele.
Tulajdonrészt nem kap a cégben, mondta, és nem találkozott Habony Árpáddal sem, akit Vajna mellett a jobboldali, pontosabban kormányközeli médiabirodalom urának tartanak. Gerkens azonnal ugrott a “kormányközeli” szóra, és kijelentette, hogy annak ellenére, hogy
- Andy Vajna kormánybiztos
- Andy Vajna jó viszonyt ápol Rogán Antal kabinetminiszterrel
- Andy Vajna jóban van Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval
- Andy Vajna üzleteit gyakran kisegítette a kormánypárti többség a parlamentben
a TV2 nem lesz a kormány szócsöve.
Érdemes különbséget tenni Vajna mostani tévés befektetése és egyéb üzletei között. (…) Ami az RTL kritikus hozzáállását illeti: az a cég nem az enyém volt, a stratégiát vállalati szinten a legfelsőbb vezetés határozta meg.
Vajna azért kérte fel, monda, mert profi szakemberekre akarja bízni a tévét, és nem fog beleszólni a programmingba. Gerkens korábban elég lekezelően beszélt a TV2-ről, a Kreatívnak azt nyilatkozta, hogy egy kis médiavállalat, és mivel nincs nagy anyacége (ezt már a Pro7Sat1 kiszállása után mondta), nem tud hatékonyan tárgyalni. Mostanra ez is megváltozott Gerkens szerint, a TV2 már nem kis cég, és valahogy mégis csak van mögötte egy nemzetközi cég, akikkel közösen sikerre vihetik a magyar céget is. A pálfordulások nagymesterének tekinthető belga szakember terve, hogy a TV2-re visszaszerezzék a nézők, a hirdetők és a nagy stúdiók bizalmát.
Szeretném, ha minél több saját gyártású műsorunk lenne, hiszen ezek futnak jól a magyar piacon. Meg kell nézni, hogy a sportműsorok terén mit tudunk adni, mert ezen a téren szinte semmit nem nyújt jelenleg a TV2. Most úgy látom, hogy a három kábelcsatorna közül a Fem3 és a Pro4 nem muzsikál túl jól, ezeket fejleszteni kell.
A fejlesztés mellett leépítések is lesznek, amit Gerkens menedzsernyelven ésszerűsítési folyamatnak nevez, de az RTL-nél 2009-ben végrehajtott nagyszabású leépítéshez hasonlít. Azurák Csaba, a tévé aktuális műsorainak főszerkesztője és Shadia Nugud, a jelenlegi programigazgató egyelőre biztonságban érezheti magát, Gerkens nem fog azonnal kirúgni senkit, és csak akkor hoz meg személyi döntéseket, ha már átlátta a tévé belső szerkezetét. A Tényekkel ráadásul nagyon elégedett:
Nem is kérdés, hogy a Tények egy független hírműsor. Nézze, én mindig megvédtem az általam vezetett média függetlenségét, így bízom benne, hogy a nevem garancia, és a Tények függetlenségét a jövőben sem vonják majd kétségbe. Miért is változna ez?
Az interjú végén előkerült az RTL és a kirúgása is, amiről Gerkens elismerte, hogy bosszantotta, de hozzátette, hogy nem gyerek már, hogy hisztizzen, a nagyvállalatok egyszerűen így működnek, és kész. Azért kellett távoznia, mondta, mert a cég élére magyar vezérigazgatót kellett kinevezni, de arról, hogy a kirúgása lett-e volna a reklámadó visszavonásának ára, szerinte leginkább az RTL-Group alelnöke, Andreas Rudas tudna nyilatkozni. Több ajánlata is volt, más országokba is hívták, de a TV2-t választotta, mert kihívásnak tartja, de nem a bosszú vezéreli. A Fonyó Károly-féle bejelentésről nincs véleménye:
– Mit szól ahhoz, hogy Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly bejelentette, opciós joga van a TV2-re, így ő az igazi tulajdonos?
– Ez nem az én ügyem, nem is tartozik rám.