Felkerült a netre egy korai Orbán-interjú, amit Baló György készített

2019.03.29. 14:27

Az első három adás szabadon megnézhető a Drót című hírműsorból, aminek a nemrég elhunyt Baló György volt a társalapítója és műsorvezetője.

A Drótot a Soros Alapítvány támogatta. 1994-ben, néhány hónappal a választások előtt a kormány saját politikai céljai érdekében kisajátította a közmédiát, több száz újságírót elbocsátottak. Így rúgták ki Balót A Hét című műsorból, és így váltak szabaddá a Napzárta szerkesztői, akik mind besegítettek a Drót készítésébe. Az OSA közleménye szerint

a Drót című műsor szakmai modellje a BBC hírműsora volt: a tényszerű, kiegyensúlyozott, a demokrácia és a véleménypluralizmus értékei mellett elkötelezett tájékoztatás megteremtése.

A kész műsort egy kölcsönkapott stúdióban készítették, a kábeltelevíziókhoz motoros futárokkal juttatták el. A műsor valójában a szamizdat televízióra alkalmazott változata volt, bizonyítva, hogy találékonysággal és elhivatottsággal ellensúlyozható a közmédiumok direkt pártpropagandává züllesztése.

Az első három adás pedig a következő, a beágyazott videók után a témák listájával. Mai szemmel nézve a harmadik a legérdekesebb, ebben Orbán Viktor ad interjút Baló Györgynek, 25 évvel ezelőtt.

  • 1. Szarajevó: 1992. május 27-i felvételek egy vérengzésről, NATO csapás, szarajevói piac lövése, Oroszország bevonása a konfliktus rendezésébe, magyar jugoszláv külpolitika.
  • 2. Szudán: polgárháború, interjú Bíró Gáspárral, az ENSZ emberi jogi jelentésének készítőjével.
  • 3. Kuncze Gábor értékeli az elmúlt négy évet.
  • 4. A diósgyőri kohó: privatizáció, csőd, elbocsátások, szakszervezet, üzemi tanács.
  • 5. A bankrendszer konszolidációja: interjú Surányi Györggyel.
  • 6. Igazságtételi törvény: az 1956-os sortüzek és megtorlások.
  • 7. A következő adás előzetese.
  • 1. Izraeli–palesztin egyezség: békefolyamat, hebroni lövöldözés.
  • 2. Meghalt Futó Dezső, kisgazdapárti politikus.
  • 3. Kárpótlási jegyek: brókercégek, Budapesti Értéktőzsde, pénzügyi befektetések, kárpótlásijegy-nepperek.
  • 4. Az MDF elnökségének új női tagjai, Dobos Krisztina, Filó Katalin, Pusztai Erzsébet.
  • 5. Választópolgár '94 – Kóthy Judit sorozata: Locskai Balázs és családja, Suzuki gyár.
  • 6. Interjú Horn Gyulával.
  • 7. Parlamenti pártok: választási kampány szlogenjei, emblémái, várható mandátumok, stúdióbeszélgetés a közvélemény-kutató cégek vezetőivel, Gallup, Szonda Ipsos, Medián.
  • 8. Interjú Lékó Péter sakkozóval.
  • 9. A következő adás előzetese.
  • 1. Fidesz kampánynyitó Székesfehérvárott: Baló György beszélget Orbán Viktorral.
  • 2. Parlamenten kívüli partok: szlogenek, várható mandátumok.
  • 3. Tiszadob: a Batthyány Alapítvány élelmiszercsomag osztása, munka - és szórakozási lehetőség a faluban.
  • 4. Ügynöktörvény (III/3): közszereplők átvilágítása, beszélgetés Hack Péterrel.
  • 5. Videókalózok, ASVA (audiovizuális szerzői jogvédelem), videó feketepiac.
  • 6. Médiaháború: Magyar Rádió 129 munkatársának elbocsátása, tüntetés a rádió épülete előtt 1994 március 3-án, értekezlet a rádióban március 4-én, elbocsátottak gyűlése március 5-én, 168 óra c. műsor szerkesztői, FRÁSZ rádiós szakszervezet, interjú Dr. Viszló László munkajogásszal.
  • 7. Következő adás előzetese.

1990 meglepetéspártja a Fidesz

Baló műsorának első részében egy rövid Orbán-interjút láthatunk, aminek apropója a Fidesz 1994. március elején megtartott választási kampánynyitója. (Ahol az R.E.M. Shiny Happy People című száma szólt) A székesfehérvári rendezvényen elmondott beszédéből rövid részleteket látunk, az egyikben például arról beszél, az MDF-kormánynak azért kell mennie, mert

fölöslegesen megosztotta a társadalmat, mert újra teret nyitott annak, hogy alkalmatlan emberek beüljenek felelős pozíciókba...

Orbán arról beszél '94 márciusában, hogy a rendszerváltást követő években túlságosan sokaknak megy rosszabbul, és kevesebbeknek jobban. Majd jön az interjú.

Ahol Baló kérdésére, hogy meglepte-e valami, Orbán azt válaszolja, hogy ha valamit mondania kell, akkor az a szocialisták erősödése, főleg a '92 ősze és '93 áprilisa közti erősödés, amiről nem hitte, hogy ez megtörténhet Magyarországon. És akkor még nem is tudhatta, hogy nemcsak ez fog megtörténni, hanem az is, hogy úgy megnyeri az MSZP a választást, hogy '90-hez képest több mint hatszorosára növeli a mandátumai számát.

Apropó mandátum: érdekesség, hogy az interjú végén kiírják, hogy a parlamenti pártok milyen számú parlamenti mandátumot jósolnak, tippelnek maguknak. A felsorolásban az első szám az, amit a választás előtt tippeltek maguknak, a második pedig a választáson valóban megszerzett mandátumszámok:

  • MDF: 130 – 38
  • SZDSZ: 100 – 70
  • MSZP: 85 – 209
  • KDNP: 50 – 22
  • Fidesz: 78 – 20

Baló György első kérdése a legzseniálisabb. A párbeszéd így nézett ki:

Baló: Jó felnőttnek lenni?

Orbán: Nem tragikusan rossz.

Orbán szerint '94-ben már nem kell az embereket arról meggyőzni, hogy hatalomváltást akarjanak, már csak a legjobb opciót kell nekik ajánlani. Az interjúban pedig arról panaszkodik, hogy a médiában kevés esélyük van az üzeneteiket átvinni, így más eszközöket kell használniuk:

Népfelkeléses kampányt kell csinálni, ezt így szoktam megfogalmazni: sok embernek kell mozogni, nem kell tagnak lenni, hogy valaki részt vegyen a kampányban (...) meg kell mozdítani az egész országot.