Nem támogatja az állam a digitális átállást

2007.03.22. 15:54
Sok év késéssel a kormány végre elfogadta a televíziós és rádiós digitális átállás stratégiáját. A tervezet szerint határidőre, 2012. január elsejére lekapcsolják a jelenlegi analóg rendszert, és szinte azonnal 30-40 csatornát nézhetünk bárhol az országban. Már ha addigra ezt a technológiát végleg nem győzi le az iptv.

A kormány elfogadta a televíziózás és a rádiózás digitális átállásának stratégiáját; vagyis az Európai Uniónak vállalt kötelezettségnek megfelelően 2012-ig megszűnik a hagyományos földi sugárzású televíziós műsorszórás, és helyébe a lényegesen több csatorna átvitelére alkalmas digitális technológia lép. Az átállás stratégiai tervének végső változatáról Sarkady Ildikó, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) médiapolitikai főtanácsadója beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A tervezet már tavaly október óta elérhető a MEH honlapján. Azóta hetven módosító javaslatot terjesztettek be szakmai szervezetek, médiák, távközlési szolgáltatók és civil szervezetek.

Mennyi az a 80?

Sarkady Ildikó szerint a digitális átállás révén a televíziózásban javul a hang- és képminőség, valamint bővül a csatornák száma. Mint hozzátette az eddigi hárommal szemben 2012-től lehetővé válik akár 30 televíziós csatorna digitális földfelszíni sugárzása

A jelenlegi digitális technológiák azonban csak akkor képesek ennyi csatorna továbbítására, ha nem nő jelentősen a képminőség, illetve az adók nem nyújtanak interaktív szolgáltatásokat. hdtv-minőségű, on-demand szolgáltatásokkal, azaz például digitális videótékával is rendelkező adókból lényegesen kevesebb fér el a digitális műsorszolgáltatás úgynevezett multiplexein. (A földfelszíni digitális sugárzás egy frekvenciatartományban egy multiplex adásainak továbbítására képes, egy multiplexben 8-10 analóg minőségű és csak 2-3 interaktív csatorna fér el) Az Index kérdésére Sarkady Ildikó elmondta: a magyar kormány az úgynevezett erős multiplexek mellett tette le a voksát, vagyis az állam csak a frekvenciát pályáztatja, és nem szól bele a multiplexek működésébe. A multiplexeket elnyerő szolgáltatók azzal az adóval kötnek sugárzási szerződést, amellyel szeretnének, illetve annyi és olyan adót sugároznak, amennyire piaci igény van.

Az állam első körben egyetlen szolgáltatónak szeretné rendelkezésre bocsátani a jelenleg már az ország közel kilencven százalékán működő három multiplexet, illetve ez a szolgáltató sugározhatna a 2012-ben megszűnő analóg közszolgálati és kereskedelmi frekvenciákon kialakítandó további két multiplexen is. Tavaly Genfben, a nemzetközi frekvenciaértekezleten Magyarország nyolc televíziós és három rádió multiplex jogait kapta meg, de az első pályázat után fennmaradó három multiplex sorsáról egyelőre még nem döntöttek.

Nem támogatja az állam

A stratégiai terv értelmében az állam nem fogja támogatni a digitális földfelszíni sugárzás vételéhez szükséges készülékek és set-top-boxok vásárlását.

Sarkady Ildikó szerint ugyan indokolt esetben, rászorultsági elv alapján támogatható lehet 2011 után a digitális átalakítók beszerzése, ugyanakkor hozzátette: valószínűleg kevés olyan háztartás lesz négy év múlva, ahol ne lenne már ilyen.

Sarkady szerint az átállás semmilyen plusz költséget nem jelent az államnak, hiszen az átjátszó adókat működtető Antenna Hungária már 2002 óta magánkézben van, csak a közszolgálati médiák digitális átállására, illetve a lakosság tájékoztatására költenek majd. Erre 2008-ban 200 millió forintot szán a kormányzat.

Sarkady szerint a multiplexek koncessziójából jelentős pénz folyhat be az államkasszába, mivel a szakértő szerint több, tőkeerős cég fog majd pályázni ezekre. Sarkady szerint a befektetőket annak ellenére érdekli majd a digitális földfelszíni sugárzás, hogy a magyar háztartások hetven százaléka kapcsolódik már most is valamilyen kábelhálózathoz, és a hálózatok digitalizálása 2012-ig biztosan befejeződik. Emellett megjelent az iptv, ami technológiailag már most sokkal fejlettebb a földfelszíni sugárzásnál, hiszen a közvetített csatornák száma elvben végtelen, ráadásul az interaktív szolgáltatásokat sem korlátozza a frekvenciák véges száma.

Ötpárti egyetértés kell

Sarkady Ildikó kitért arra, hogy a digitális átállásról - ötpárti egyeztetés után - májusban törvényjavaslatot nyújtanak be az Országgyűléshez, 2007 szeptemberéig pedig lezajlik a digitális átállás stratégiájához szorosan kapcsolódó, a MEH által elkészítendő Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia szakmai vitája.

Ezután kerülhet sor az új médiatörvény véglegesítésére, illetve elfogadására. Sarkady szerint a digitális világban külön törvény szabályozza majd a kereskedelmi és a közszolgálati médiák működését.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25