Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A televíziós pályázaton maximálisan elérhető 100 pontból az Antenna Hungária 88,509 pontot, a Digital Broadcasting pedig 83,781 pontot szerezett. Az AH a fejlettebb technológiát, az MPEG 4-es tömörítési eljárást választotta, aminek köszönhetően a tévénézők több csatornából válogathatnak majd, emellett kedvezőbb közszolgálati műsorszolgáltatási díjat ajánlott, mint a Digital Broadcastingot a pályázat miatt összegründoló szlovák TRI R. Mindkét pályázó vállalta persze a mobiltelevíziózás beindítását, és persze megígérték, hogy lesznek új, általános szórakoztató kereskedelmi csatornák is a kínálatban.
Ingyen vagy nem
Az biztos, hogy idén, amikor a lakosság 59 százaléka érheti majd el a szolgáltatást (két multiplexet jelentene ez), akkor a három köztévé, az m1, az m2, a Duna TV, valamint a pártok megállapodása alapján a törvénybe írt ATV és Hír TV mellett a Viasat3 és az Iko-közeli Prime (értelmiségieknek és üzleti döntéshozóknak szánt tematikus csatorna) kerülhet be a rendszerbe.
Az még nem világos, hogy ezekért az adókért kell-e majd fizetnie a nézőknek, hiszen például a Viasat3 jelenleg bevételei jelentős részét a kábelszolgáltatókon keresztül beszedett előfizetési díjból származnak. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a Tv2 és az RTL Klub egyáltalán fel akar-e kerülni a rendszerbe.
Az Antenna Hungária a digitális tévés jogokért a pályázat szerint a minimális 300 millió Ft helyett 360 millió Ft-os egyszeri díjat hajlandó fizetni, az általa vállalt árbevétel-alapú pályázati díj pedig az előírt minimum, vagyis az éves árbevétel 3 százaléka. A másik pályázó 400 millió Ft-os egyszeri és 3 százalékos árbevétel-alapú díjjal pályázott.
31 százaléknak digitálisan
A rádiós multiplexre pályázók közül az Antenna Hungária 90,007, a Magyar Rádió pedig 85,158 pontot szerzett. Mindkét pályázó a fejlettebb DAB+ tömörítési eljárást választotta, ugyanakkor a vesztes Magyar Rádió módon kedvezőbb közszolgálati műsorszórási díjat ajánlott (végül is magának fizetett volna), illetve a hálózatok kiépítése és a lakossági elérés vonatkozásában is gyorsabb ütemtervet nyújtott be.
Az Antenna Hungária 60 millió Ft-os egyszeri díjat fizet majd az előírt minimálisan 50 millió Ft helyett a rádiós jogokért, az árbevétel-alapú pályázati díj pedig az előírt minimumnak megfelelően az éves árbevétel 0,5 százaléka. A másik pályázó 125 millió Ft-os egyszeri és 3 százalékos árbevétel-alapú díjjal pályázott. Az Antenna Hungária idén a lakosság 31 százaléka számára szeretné elérhetővé tenni a digitális rádióadásokat.
Drága és nincs választék
Már a digitális földfelszíni tévés sugárzás megindítása előtt is számos dekódert lehet kapni Magyarországon, bár a nagy elektronikai áruházak egyelőre nem tartanak ilyen készülékeket (Azért a boltok kínálatában megtalálható LCD-tévék egy részében van DVB-T dekóder, de ezekkel csak az ingyenes programokat lehet majd fogni). Az interneten, illetve kisebb szakboltokban azonban széles kínálat van mér most is, a legolcsóbb dekóder akciósan 9900 forint, de egy jó minőségű készüléket 40 ezer forintért lehet megvásárolni.
Egyelőre DAB-rádiót sem nagyon kapni Magyarországon, bár néha még az electro Worldben vagy a Media Marktban is bele lehet futni egy-két digitális rádióadás vételére is alkalmas hifi-erősítőbe. A szakboltokban és az interneten azért nagyobb a választék, DAB+-vevőt már 38 ezer forintért lehet venni, persze akciósan, azért egy jobb készülék ára jóval 50 ezer forint felett van.