A sötétben bujkáló rémhírterjesztő: Frei Tamás

A nézettségért folyó harc a maga módján atomháborúvá fajulhat. A szenzáció vadászata közel sem olyan nemes harc, mint a szarvasvadászat, sőt erkölcsiségében talán közelebb áll aktuális tárgyához, az orvgyilkossághoz. Bármilyen módszer elfogadott, ami a figyelem felkeltését elérheti, és még éppen nem törvényellenes. Frei Tamás műsora annyiban különleges, hogy nemcsak felvállalja az olcsó népszerűséghajhászatot, de ahogy a mocsárba fúrja magát, még marad rajta bőr valamiféle erkölcsiségről prédikálni: közvetlen véleményformálásra törekszik a demagógia segítségével.

Ejtsünk néhány szót a műsor szakmai részéről. A felvételeket gondosan feldíszíti a Frei-gárda: brutális vágásokkal ékesítik filmjeiket és olyan hangeffektekkel, amelyek mellett nyugodtan kiírhatnák a képernyőn, hogy "puff" vagy "bumm". Ez nyilván eszükbe is jutott, hiszen a "bérgyilkosok" bemutatása közben csontfehér betűk szállnak a néző arcába, miszerint "halálraítélték", "magyar börtönben ül", "megszökött" és "bérgyilkos". Azért, hogy ha a kitűnő narrátornak és A Riporternek mégsem sikerülne a fáradt dolgozókkal megértetni, hogy ijesztő és véres dolgokról van szó, akkor láthassák legalább a jelszavakat. Koherens kiegészítők az X-aktákból importált, géppuskahang mellett felíródó képaláírások; ez az alkotás ugyanis mutat némi rokonságot Mulder ügynök kalandjaival. Frei Tamásról és szakmájáról egyelőre csak annyit: A Riporter, akire az óriásplakátok is nagy Ő-vel hivatkoznak, mint egy orákulumra, nos ez a Riporter olyan kitűnő kérdéseket is feltesz, mint "Ezt most komolyan mondja?" vagy "Nem akarom elhinni, hogy ön ilyen érzéketlen".

Folyik tehát a pánikkeltés, hömpölyög feltartóztathatatlanul. Frei Moszkvába utazik, látjuk, ahogy egy hangulatvilágítású szállodai szobából felhívja az összekötőt, s hamarosan találkozik a gyilkossal. A bérgyilkosok igen készséges interjúalanyok természetesen, talán ők is tudják, hogy Frei Tamással nem jó viccelni. Emellett - ahogy azt megtudhattuk - szép, kerek summákkal támogatja őket riporterünk. A szuperprofi médiamunkásnak nyilatkozó szuperprofi gyilkosok talán még azt is megkérdezték, vajon profilból vagy szemből előnyösebb-e az arcuk, ha premier plánban bemutatják. A nevüket persze nem szívesen árulják el, hiszen ez egy titkos és rejtőzködő világ, az arcukat ellenben ezer örömmel. Egyenesen a kamerának mesélik el, hogyan ölnek és mennyiért, de a nevük titok marad. Azt is megtudhattuk, hogy Orbán Viktort éppen egymillió dollárért intéznék el. Tipikus bérgyilkos- és maffiózóviselkedés részletesen elmesélni a tevékenységüket egy "millióknézik" műsorban.

Vállról indítható aknavető Nem indul vállról Bár Frei Tamás remegő ajakkal adta közre, hogy akár még vállról indítható aknavető is könnyen beszerezhető hazánkban, megnyugtatásul közöljük: ez nem igaz. Az aknavető ugyanis nehézkes jószág, ezért teszik le szépen a földre, vagy be is ássák kicsit, s onnan ágyúzzák a gonoszokat. De még akkor sem indul el sehova. Ám mégsincs ok a nyugalomra! A műsorvezető a vállról indítható rakétára gondolt: az kecsesebb, vállra vethető eszköz, és általában el is indul. Lehet félni.

Mindezek nem azt jelentik, hogy akár csak picit is el kellene gondolkozni azon, ezek vajon tényleg olyan emberek-e, amilyennek Frei bemutatja őket. A Riporter, a szakma Prométheusza, aki önzetlenül elhozza mindenkinek a gépfegyvertüzet, biztosan nem hazudik. Ki-ki megfontolhatja, így cselekedne-e elit bűnözőként, vagy inkább hagyna egy csöpp esélyt arra, hogy a polgári titkosszolgálatoknál is nézik az RTL Klubot. Igaz, a kommandósokat nem látjuk ilyen kedélyes kvaterkázás közben, ők mindig álarcban vannak - de hát egy profi gyilkosnak lehetnek sztárallűrjei. Mindezt a gyengeséget Frei is érzi, utal is rá, de alanyai nagyvonalúan leintik: nekik ez jó. Időnként kikapcsolt kamera mellett még titkaikat is megosztják ezzel a végtelenül korrekt újságíróval, akit először látnak, de máris rábízzák sötét tudásukat.

Megszólal még a "magyar Columbo" is; Frei így nevezi a nyilatkozó nyomozót, fél tenyérrel elegánsan megtámaszkodva közönsége bejáratott televízióján. Többek közt elmondja, hogy "a magyar fegyverpiac teljesen áttekinthető és működik." Érdekes, hogy a rendőrség jól átlátja a fegyverkereskedelmet, és az ennek ellenére működik is. Repkednek a különféle eszközök nevei, sápítozhatnak az akciófilmeken felnőtt polgárok.

Mi ez a műsor? Pusztán nézettségre vadászó, mohó krokodilusnak tűnhet, de nemcsak az. Frei a riportfilmek után - virággal a hajtókáján, szél dobálta lufihoz hasonlóan billegő kobakkal - meg is beszéli magával az élményt. Ezúttal konkrétan a halálbüntetés kérdését vette elő: az ukrán bűnözőt nem adták ki Ukrajnának, "nehogy kivégezzék". Pedig meg fog szökni, és akkor elpusztít mindenkit. Nem tabutéma az igazságszolgáltatás reformja természetesen. Hogy mi legyen a legtöbb, mi adható - szabadon megvitatható. A pánik- és hangulatkeltés, a hisztéria, a közvélemény előtti posztólengetés viszont nem alkalmas módjai a vitának. Demagógia, népriogatás ez a javából, s ráadásul hátborzongatóan paradox. Frei tűzzel-vassal, a bűnözőket és mint említette (feltéve, hogy így van), közvetve a maffiát lefizetve, a csirkebeles horrorfilmek eszközeivel igyekszik eladni produkcióját. Ezek után - legyen szó akár gyilkosokról - az erkölcsi kérdések felvetése nem az ő dolga. A morálfilozófus otthonkájából kikandikálnak a csattogó fogak, a szőrös fülek és a lompos farok.