Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem támogatja az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jövő évi költségvetéséről szóló javaslat általános vitára bocsátását.
Majd ha lesz új médiatörvény
Ugyancsak nem kapott támogatást a bizottsági ülésen az ORTT 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló.
A képviselők mindkét esetben kilenc igennel, nyolc nemmel és egy tartózkodással szavaztak, ami azt jelenti, hogy az előterjesztések nem kapták meg a támogatást.
Jánosi György, a bizottság szocialista alelnöke az MTI-nek elmondta: évek óta fennálló probléma, hogy a médiatörvény alapján automatizmusként kapja az ORTT hivatali rendszerének működési költségeit, valamint ugyanígy biztosítják a műsorszolgáltatási alapba jutó forrásokat. A működésre szánt összegek évek óta kevésnek bizonyulnak, ezért a parlament évek óta engedélyezi, hogy a műsorszolgáltatási alapból átcsoportosítsanak összegeket a hivatali rendszer működtetésére.
Ezzel azonban egy feles törvénnyel "felülírnak" egy kétharmados törvényt, a médiatörvényt.
Az ülésen többen hangsúlyozták, hogy megoldást egy új médiaszabályozás jelentene, amiről már folynak az ötpárti tárgyalások.
A költségvetési bizottság illetékes albizottsága hétfőn döntött az ORTT jövő évi költségvetésének beterjesztéséről.
Személyes paktum?
Az ORTT jövő évi költségvetéséről szóló vita az Index információi szerint arra utal, hogy a Fidesz és az MSZP közti háttéralkunak megfelelően valószínűleg már nem fopg szerepelni az Országos Rádió és Televízió Testület az új médiatörvényben, vagyis jövőre m,ár nem is lesz ORTT.
Ahogy azt az Index is megírta, az új médiatörvényben az ORTT beolvadna a Nemzeti Hírközlési Hatóságba. A Hírszerző információi szerint mindez pedig nem csak az MSZP és a Fidesz közti alkura utal, hanem a két szakpolitikus (a médiatörvény kidolgozásáért felelős kormánybiztos, Sarkady Ildikó és az ORTT fideszes delegáltja, Szalai Annamária) közti megállapodásra is: Sarkady lenne az NHH-val összeolvadó ORTT-ből létrehozott médiahatóság elnöke, Szalai meg az alelnöke.