Extrém parasztvakítás

Ha semmit sem tud az outdoor sportokról, és nincs is ideje foglalkozni velük, de a képenyővédőjére meredve néha arra gondol, hogy egy hosszú hétvégén elbiciklizik a Himalájába, megmássza a Föld legmagasabb hegyét, majd miután siklóernyővel aláereszkedett a közeli squash-pályára, kellemesen lefárasztja magát, akkor önnek találták ki a Sportpiac magazint.

A lap bemutatkozó száma ugyanis végigvezet a Batiz András által extrém sportoknak nevezett tevékenységeken, anélkül hogy valódi magyarázatokkal vonná el célcsoportjának figyelmét a tőzsdeindexekről.

Nem egyszerű persze a hazai outdoor lapok helyzete. Talán, mert nincsenek hegyeink, vagy mert a magyar nép mélyen beágyazott kapcsolatot ápol autójával, eddig egyetlen ilyen magazinnak sem sikerült túlélnie a hazai lapviszonyok szélsőséges klímáját.

A dolog a racionalitás hómezején állva egyébként érthetetlen, hiszen a természeti sportoknak divatja van világszerte, és ami még furcsább, ezzel párhuzamosan nálunk is. Több hegymászóbolt működik Budapesten, mint például Bécsben, noha az osztrákoknál az alpinizmus nemzeti sport, és ráadásul ott van nekik az Alpok. Boltjaink és a sportszergyártók azonban a piacra dolgoznak, tehát világos, hogy van Magyarországon is fizetőképes kereslet. Csak az outdoor lapok buknak meg sorra.

A természetes kábítószer

Hagyjuk most a racionalitást, lapozzuk fel a Sportpiacot, amelynek beköszöntőjében Vogl Filemon, festőművészhez illő módon a hedonizmust jelöli meg a sport értelmeként. "Miért edzünk... ? A válasz egyszerű ... :SPORT=ÖRÖM. Tudtad-e, hogy az agyunkban félórányi futás után endorfin kezd termelődni?" - állítja a középpontba a test természetes drogját a főszerkesztő.

A természetes drogozás azonban anyagi áldozatokkal és sok kompromisszummal jár, így már csak ezért sem ítélhetjük el, hogy a magazin, címében jelölt módon, a természetjárás kereskedelmi oldalára koncentrál. Az azonban mégsem egy nagyvonalú kokaincézár stílusa, hogy a Sportpiac nyitó rovatában, amelynek címe egyáltalán nem "Olcsón Eladtuk Magunkat", hanem "Újdonságok", rögtön egy "vérbeli" hegyi kerékpárként ismertetett biciklit ajánl, noha arról a néhány oldallal későbbi teszt információi alapján is megállapítható, hogy átlagos áruházi gagyi.

Az említett mountain bike-tesztet egyébként a magazin egyik hiteles cikkeként kell kiemelnünk: a bemutatott kerékpárokról kiderül, hogy mire alkalmasak, melyikkel nem érdemes letérni az aszfaltozott utakról, és melyik ajánlott hardcore felhasználóknak. A másik objektív cikk, a fejlámpateszt őszinteségét a lap átlapozása után azonban már nehéz felidézni.

Holtponton túl

Tudatunkat ugyanis hamar átitatja a prospektusoptimizmus, és belemerülünk az idilli világba, ahol minden termék "külalakja hibátlan", "szellőzése nem hagy kívánnivalót" és a "komfortérzet tökéletes", ahogy a high-tech dzsekikről szóló cikkben áll.

A már címében prostituálódott "A triatlonista Athénban Mizunoban futott" című írás mellett a magazinszerűség fenntartása végett írt híresember-interjú jelenti a holtpontot. Az olvasó nehezen veszi az akadályt, hogy celebriti gyanánt meg kell elégednie Gaál Noémi időjárásjelentővel. Az újságíró ráadásul szembekerülve az emberrel, aki ismertségét annak köszönheti, hogy miniszoknyában beszél a várható időről, behízelgő diákújságíróvá alakul, és olyasmikkel zaklatja a felolvasónőt, hogy van-e barátja, mit gondol a bulvárlapokról és mellékesen, sportol-e "néha-néha".

A nagy terhelés hatására ezek után szerencsére jön az endorfin, és könnyed tudatállapotban futunk át a felszínes cikkeken: egyik az éjszakai lámpahasználat mellett érvel, állítván, hogy így a kerékpáros lát és látszik is egyben. Egy másik írás arra buzdít, hogy a váltókon és fékeken elhelyezett "kis csavarok" segítségével úgy állítsuk be azokat, hogy jól működjenek.

Kiderül, hogy nedves időben célszerű vízlepergető öltözéket hordani, amennyiben pedig mégis átáznánk, a legjobb, ha a ruhánkból kicsavarjuk a nedvességet. Hat pontban megtanuljuk a tájoló használatát, és megtudjuk, hogy minél könnyebb a csomag, annál könnyebb vele mozogni.

Az óceán átúszása

Már vártuk a cikket, ami elmagyarázza, hogyan ússzuk át az óceánt (melegítsd be a karjaidat, kezdj tempózni a vízben, és ne hagyd abba, amíg ismét szárazföldre nem érsz), vagy miként lehet megmászni a Mount Everestet (utazz Nepálba, melegítsd be a térded, majd gyalogolj mindig fölfelé. Ha fázol, vegyél fel meleg ruhát), mikor a sziklamászásról szóló írás visszarántott minket a talajra.

Nem azért józanodtunk ki, mert a szerző állításaival szemben a sziklamászásnak nem két fajtája van, mert "ügyességi és technikai mászásról" a Sportpiacon kívül senki nem tud (ha már, akkor szóló- és mesterséges mászás, de ezek együtt említése is hiba lenne), mert a nitt jelentése nem "repedésbe illesztett szeg", vagy mert nem igaz, hogy "a sziklamászók három edzésmódszer szerint edzenek".

A cikkel az volt a baj, hogy sugallta, ennyit kell tudni a sziklamászásról. Említést sem téve arról az évi öt-hat halálos balesetről, amelyeknek minden esetben az volt az oka, hogy kezdők a szükséges ismeretek hiányában kezdték használni frissen vásárolt felszereléseiket.

A felületesség elnézhető egy horgászmagazinnál, mert ott a legrosszabb, ami történhet, hogy hal nélkül térünk haza. A Sportpiac által vázolt témáknál viszont a legrosszabb forgatókönyvnek hosszabb távú következményei vannak.

A magazin szerkesztőinek sem könnyű persze. Az első szám után most el kell dönteniük, hogy lapjuk megmarad-e közhelyekkel és amúgy formabontó módon félmeztelen nős képekkel dúsított reklámlapnak, ami azután, hogy négy számban ismerteti az összes létező sportot, csendesen kimúlik. Vagy komolyan veszi az olvasóit, és alkalmazza a Jó Újság Készítése Két Lépésben-technikát: azaz a magazin szerkesztését kiveszik a sales osztály kezéből, és olyanoktól közölnek cikket, akik értenek a témához.

Sportpiac
Sportkultúra magazin
Megjelenik kéthavonta
84 oldal, 295 Ft