A Viasat3 hivatalosan is bejelentette, amit már az Index iparági bennfentesek információi alapján december elsején megírt: a csatorna a tavasszal aláírt szándéknyilatkozat ellenére nem megy fel a digitiális földfelszíni sugárzás rendszerére.
„Jelenleg a Viasat3 a harmadik legnézettebb csatorna Magyarországon, így kifejezetten érdekében állt volna új szereplőként megjelenni a szabad hozzáférésű, új hálózaton” – áll a csatorna által kiadott sajtóközleményben, amely szerint azért nem lesznek mégsem ott az új platformon, mert véleményük szerint a rendszert működtető Antenna Hungária csak a technikai kiépítéssel foglalkozik , és nincsenek elképzelései arra, hogy a már kiépített rendszert ki, mikor, hánya, és egyáltalán miért választanák a nézők.
„A Viasat3 a digitális platformon megjelenő, kellően nagy számú új nézőhöz szívesen juttatná el műsorát, ahhoz azonban nem fűződik érdeke, hogy akár egy technikailag kifogástalanul működő és földrajzilag akár 100%-ban lefedett olyan rendszeren jelenjen meg, amire a valóságban senki, vagy csak elenyésző számú néző kíváncsi” – teszi hozzá a csatorna.
Emellett a Viasat3 rossznak tartja az Antenna Hungária által a digitális terjesztésre tett szerződéses ajánlatot, ami véleményük szerint teljesen egyoldalúan, rugalmatlanul és ésszerűtlenül közelíti meg a szolgáltató és megrendelő viszonyát.
A Viasat3 ennek ellenére nem tartja kizártnak, hogy esetleg később, ha a felvetett problémákat az Antenna Hungária rendezi, mégis felmennek a digitális földfelszíni platformra.
Az új rendszernek egyelőre csak kudarcai vannak, csak a Duna Televízióval sikerült eddig szerződést kötni, az RTL Klub és a Tv2 perli az Antenna Hungáriát, miközben dekódereket sem kapni még.