Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEzeket az ötleteket szerette a filmalap
Dráma A nyomozó rendezőjétől, tárgyalótermi film a tiszaeszlári perről, a huszadik századon átívelő családtörténet, osztálytalálkozós vígjáték és egy angliai szerelmi háromszög története is kapott támogatást idén a filmalaptól. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes film elkészül, ami pénzt kapott a forgatókönyv fejlesztésére vagy a gyártás előkészítésére, de ezek az alkotók reménykedhetnek.
Idén 6-7 magyar film bemutatása várható, közöttük lesznek dokumentumfilmek is - mondta Andy Vajna filmszakmáért felelős kormánybiztos nemrég egy interjúban. Azzal kapcsolatban, hogy korábban tavalyra négy, idénre pedig nyolc filmalap támogatta magyar filmet ígértek, de még egyet sem mutattak be, azt mondta, hogy egy film megírásától az utómunkáig nagyjából két évre van szükség. Az első filmek ezért csak most készülnek el és kerülhetnek közönség elé. Tavaly egész évben csak négy játékfilmet forgattak le, idén eddig több mint tíz, különböző szakaszban járó film támogatásáról döntöttek. (2007-ben 32 játékfilm készült, 2008-ban 27, 2009-ben 26.) Lássuk, hogy idén eddig milyen tervekben látott fantáziát a Magyar Nemzeti Filmalap.
Az ember, akit nem lőttek le
Legutóbbi, márciusi döntésük szerint hatmillió forintot kap A nyomozó rendezője, Gigor Attila következő filmjének gyártáselőkészítésére, azzal a feltétellel, hogy a film kisebbségi magyar koprodukcióban valósul meg. A teljes magyar részvétel legfeljebb 49 százalék és a filmalap támogatása legfeljebb 150 millió forint lehet. A film címe Az ember, akit nem lőttek le és a tervek szerint angolul forgatják. Ezért lehet csak 49 százalékos a filmalap támogatása, a többi pénzt külföldről kell összeszedni. - Túl sokat hallottam annak idején A nyomozó kapcsán, hogy ha ezt angolul csinálom meg, hány helyre lehetett volna eladni. Hiába közönségfilm, ha magyar nyelven készül, akkor külföldön csak a művészmozikban játsszák - mondta Gigor Attila az Indexnek.
Az ember, akit nem lőttek le egy ikerpár története. Egyikük súlyosan fogyatékos, az egészséges testvért emiatt lelkifurdalás gyötri és mindenképpen jóvá akarja tenni, amiért nem is hibás. Műfaja szerint dráma és thriller keveréke. A most megítélt gyártási támogatást többek között arra fordítják, hogy szereplőket keressenek Írországban. - Hogy előteremtsük a szükséges pénzt, ahhoz külföldön is pályáznunk kell, ahogy meg nevek kellenek - sorolja a rendező. Hozzátette: A nyomozó sikere miatt itthon az első pillanattól erős bizalom övezi a tervét, külföldön viszont ugyanolyan "nímand magyar filmes", mint korábban.
Kamondi Zoltán (Az alkimista és a szűz) filmterve, a Halj már meg hárommillió forintot kapott forgatókönyv fejlesztésre. Ebből egymilliót fordíthatnak az első verzió elkészítésére. 7,5 millió forintot kap Nemes László filmje, a Saul fia gyártáselőkészítésre. Nemes László Jeles András filmrendező fia és eddig csak rövidfilmeket készített, a Saul fia lesz az első nagyjátékfilmje.
Szintén gyártás előkészítésre kapott 7,5 millió forintot Fekete Ibolya Anyám és más futóbolodok a családból című filmje. A film tavaly már kapott 190 millió forintot. Fekete Ibolya korábbi munkája, a Chico nyerte a fődíjat a 2002-es Magyar Filmszemlén. Az Anyám és más futóbolondok a családból egy huszadik századi családtörténet lesz. "Különös dolog történt: aki csak olvasta, kivétel nélkül, azonnal a saját családját kezdte mesélni, minimum nagymamától – ez a történet, úgy látszik, mindenkiből előhívja a magáét. Ezért akarom megcsinálni ezt a filmet. Úgy képzelem, hogy sokunk családtörténete ez. Másokkal persze nem pont így estek meg a dolgok, de kicsiny ország ez, s ugyanaz a történelem dobált minket össze-vissza. Nincs unalmas magyar családtörténet – mindegyik zaklatott, képtelen, alig túlélhető, olykor véres is, de mindenképp kizökkent logikájú. Pedig a legtöbb családdal semmi világra szóló nem történt, csak végigcsinálta az istenverte 20. századot" - írta a rendező a film forgatókönyvéről még 2011-ben a Filmvilágban. A forgatás tavasszal kezdődik, de a bemutató csak 2014-re várható, mert minden évszakban forgatnak majd.
Osztálytalálkozó és szerelmi háromszög
Márciusban döntöttek arról is, hogy 3 millió forinttal támogatják Káel Csaba Toldi filmtervének forgatókönyv-fejlesztését. (A filmalap korábban egy másik Toldiról szóló filmtervet, Pálfi Györgyét is támogatta.) Szintén forgatókönyv fejlesztésre kapott 4,5 millió forintot Groó Diana Az ügyvéd című projektje, ebből másfél milliót fordíthatnak a forgatókönyv első verziójának alakítására. A film az 1883-as tiszaeszlári perrel foglalkozik, melyben zsidókat vádoltak egy cselédlány, Solymosi Eszter meggyilkolásával. Eötvös Károly volt az ügyvédjük, aki végül elérte a vádlottak felmentését. A film az ő szemszögéből mutatná be a történteket, a védelem megszervezését, a tárgyalás menetét - mondta az Indexnek Groó Diana. A tervet még a filmalap tavalyi ötletpályázatára adta be, ahol magyar történelmi személyiségekről szóló elképzeléseket vártak. Groó Diana szerint Eötvös Károlyt méltatlanul felejtették el, pedig nagy szégyentől mentette meg Magyarországot. - Más kérdés, hogy ezt akkor Magyarország egyáltalán nem értékelte, és szinte csak a külföldi sajtó éltette Eötvöst, itthon a vádlottak felmentése után napokig antiszemita zavargások voltak Budapesten - tette hozzá.
Kern András Vámos Miklóssal közös munkája, a Gondolj rám 3 millió forintot kapott, hogy a szerzők tovább dolgozhassanak a forgatókönyvön. Ezt a filmet Kern András rendezné, aki utoljára 1997-ben rendezett Koltai Róberttel közösen, A miniszter félrelép-et. (A film egyik producere Andy Vajna volt.) Emellett 200-ról 250 millió forintra növelték Kenyeres Bálint Tegnap/Hier című filmjének gyártási támogatását. Ez a filmterv 2011-ben díjat nyert Cannes-ban.
Februárban döntött a filmalap arról, hogy 3 millió forinttal támogatják Herczeg Attila filmjét, a Megdönteni Hajnal Tímeát címűt. Ahogy korábban az Index megírta, ez a vígjáték egy 15 éves érettségi találkozón játszódik, ahol a főszereplő összejön az osztály egykori legjobb csajával, aki azóta majdnem híres lett. Csakhogy egy másik osztálytársuk felveszi őket és zsarolásba kezd a felvétellel. Forgatókönyv fejlesztésre kapott kétmillió forintot Pacskovszky József Én, Te, Ők című munkája. Pacskovszky legismertebb filmje az 1995-ös Esti kornél csodálatos utazása. Az Én, Te, Ők egyik főszereplője egy 35 év körül magyar férfi, aki Angliában szeretne munkát vállalni, a másik egy lengyel gyökerekkel rendelkező nő, aki tolmácsként dolgozik. A harmadik főhős pedig egy angol egyetemi város dékánja. Az Én, Te, Ők az ő történetük, de a rendező elmondása szerint nem klasszikus szerelmi háromszögről van szó. Mindhármuk szemszögéből megismerhetjük a sztorit, hogy mennyire másképp látják ugyanazt. - Mindegyik szereplő új életet akar kezdeni és úgy érzik, hogy erre most kapnak esélyt. Csakhogy eközben olyan döntéseket hoznak, amelyek megnehezítik ezt - mondta a filmről Pacskovszky József. Az Én, Te, Ők-et angolul forgatnák angol, lengyel és magyar színészekkel.
Fliegauf Bence Parázsló féreglyuk című forgatókönyve 15 millió forintot kapott gyártási célra nemzetközi koprodukció megvalósulása esetén, de ezt a pályázó kérésére három hónapra felfüggesztették. Can Togay (Egy tél az Isten háta mögött) Mutabor című forgatókönyvét fejlesztheti 5 millió forintból, Madarász István pedig Hurok című filmjének forgatókönyvét fejlesztheti tovább 1,7 millió forintból.