Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA-kategóriások nélkül
Az Argó című filmet azonban a kritikai hangvétel helyett inkább a gegek jellemzik majd. Árpa elmondta, hogy sikeres közönségfilmet szeretne készíteni, olyat, amely a pénztárnál hezitáló nézőnél előnyt élvezhet egy amerikai mozival szemben. Bár a szereplőkről, egy exkluzív szerződés miatt valamelyik napilap fog beszámolni, annyit megtudtunk, hogy "A-kategóriás médiasztárok" nem, jól ismert színészek, és néhány "elfelejtett arc" viszont feltűnik majd a filmben.
A Való Világgal és a Heti Hetessel nevet szerzett, egyébként a filmművészeti főiskola produceri szakán végzett egykori tévés évek óta foglalkozik a filmkészítés gondolatával.
Néhány éve Legend Film néven céget is alapított Barbalics Péterrel, aki a Sorstalanság című szuperprodukció mellett az Argó társproducere, és Trunkó Bencével, aki forgatókönyvíróként vesz részt a munkában. Első játékfilmjüknek producere még Árpa mellett Balogh Ádám és György Péter, aki csak névrokona korunk nagy elemzőjének. A forgatókönyvet pedig Huszár Péter is jegyzi.
Burkolt reklámok
Az Argó kizárólag magyar források felhasználásával készül. Indultak az MMKA közönség garanciás pályázatán, vállalva, hogy filmjük eléri a 100 ezres nézőszámot, de végül állami pénzhez nem jutottak hozzá. Így szponzorok biztosították a film költségvetését.
Árpa hangsúlyozta, hogy elkerülendő a Meseautó-szindrómát, hat résztvevőben maximálták a támogatók számát. Így filmjük biztosan nem válik az említett mozihoz hasonlóan, kilencven perces reklámmá.
A filmben lesznek reklámok, de ízlésesen elrejtve, és beépítve a sztoriba, ígérte a rendező.
A botrányhőskorszak vége
Előéletére utalva a Ha én ezt a klubról elmesélem című könyve révén elhíresült médiaszakember elmondta, szeretne visszavonulni a címlapokról, és csak a munkájára koncentrálni. Könyvébe belekerültek ugyan olyan mondatok, amelyeket a bulvársajtó figyelmének felkeltésére szánt, nem gondolta volna azonban, hogy ezek révén a végén botrányhőssé válik, és megkérdőjeleződik szakmai hitele is.