Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Mozi cikkek
Koltai Lajos |
A zsűri elnöke, Koltai Lajos beszéde csak fokozta ezt az érzést. Megnyitója ugyanis több volt frázisok aktualizált halmazánál. Nemzetközi hírű operatőrünk nem csak bevezetett, hanem beszélt is a filmekről. Összegezte a hat napos, maratoni mozizása alatt érlelődött gondolatait, ami már csak azért is érdekes, mert ritkán találkozni olyannal, aki egyhuzamban megnézte az év magyar filmtermésének javát. Ha ez az ember történetesen még magas szinten érti is a filmet, tanulságos dolgokat hallhatunk tőle. Koltai mindezt megfejelte azzal, hogy szavaiból sütött: rajong a moziért. A megnyitóbeszéd nem volt tehát alibi. De mint mondtuk, ez nem Hollywood.
Közös nevezők
A megnyitó rámutatott, milyen erős filmjeinkből a létezni, megszólalni akarás, - akár a gazdasági szükségszerűségek ellenében is. A filmesek elszántságának oka pedig csak a valódi, belülről jövő késztetés lehet. Sok "mozdony-film" született az idén - mondta a zsűrielnök - amelyekre később vonatokat lehet majd akasztani.
Tóth Orsolya |
Az idei alkotások másik közös nevezője a világfeletti tényezők dramaturgiai szerepe. Hogy a megoldást sokszor a csoda, az emberfeletti erők jelentik, szintén felfogható korhangulat-jelentésként. A zsűrielnök fontosnak tartotta kiemelni Kamondi Zoltán Kísértések című filmjét, amelynek megoldó kulcsa végül a szeretet lett.
Koltai ezen kívül még egy filmet, az Ének a csodaszarvasról-t nevesítette. Örömét fejezte ki, hogy elkészült, hogy szép és animációs is, díjjal azonban sajnos nem tudták jutalmazni, mert egyedüli animációs filmként vett részt a versenyben.
Díjátadás
A családias hangulatot a díjátadás aktusa fokozta. A díjazottak puszik kíséretében vették át a jutalmat jelentő bársonyhengert, volt vállveregetés, ölelkezés. A díjat viszont senki nem lengette a nyakánál fogva, továbbá senki nem mondta, hogy mindezt az anyukájának köszöni. A magyarázat fentebb olvasható volt.
Pálfi György |
A családias légkör azonban a legjobb dokumentumfilmes Almási Tamás köszöntőjével lett teljes. A rendező megköszönte a díjat, majd mosolyogva bevallotta: a sajtó hírei szerint elkészült filmjének celluloidra való írásával, a valóság viszont az, hogy a szükséges pénznek még csak a fele jött össze. Úgyhogy örül a díjnak, de aki esetleg tudna segíteni a hiányzó összeg megszerzésében, az bátran keresse meg.
Mindez azonban nem volt kellemetlen. Hiszen csak magunkban vagyunk.