Szerelem n+1 vérig

"Meglátod, hogy lesz benne néger." - rc

Fannyval a búcsúban "Ma már Parádénak hívják"

Tizenöt évvel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy Füge (Berencsi Attila) és Ágota (Szilágyi Mariann) házasodni készülnek. Nem jött össze, mindenki legnagyobb megelégedésére. Ne gondoljuk, hogy azóta olyan sok minden változott. Igaz, átnevezték az országot, majdnem kiirtották a Trabantokat és a punkokat, de vannak akik szeretnek önmaguk maradni. Az pedig nem kétséges, hogy Füge ugyanaz maradt, aki volt.

Utazik a liftben és a csaja mellét markolássza. Otthon várja Fanny, a kislánya, aki az egyetlen fontos dolog az életében. Nocsak, mégis megházasodott? Dehogy, csak egy félresikerült szombat estéről van szó. Rendes munkája van? Ugyan. Szerető apa, alanyi DJ és tehetséges pénzbehajtó: ő Beri Ari az ezredfordulón.

Ágota és Füge újra együtt

Ha ennyi idő után filmre viszik egy jó film folytatását, akkor nem elég az ősfanoknak megfelelni, az újonc nézőket is le kell kötni valamivel. Ma már nem bejövős a szocialista romantika, ezért ragasztózó szegedi őspunkok helyett maffiózók és nagymennyiségű női testrész bonyolítják az életet. Nem akarok mesélni, de igazság szerint az egész sztori - sokjócsajos, kamarásivános, bűnszövetkezetes, olasznyomozós - csak lóg a levegőben, mintha az egyetlen célja az lenne, hogy Ágota és Füge újra találkozzanak, aztán el is lehessen felejteni az egészet úgy ahogy van.

Azok a pillanatok jelentik a kapcsot az emlékekkel, amikor együtt vannak, mindegy mi történik közben: padon ülnek, ifás üldözésben vesznek részt vagy bréktáncosokkal pajtiznak. Ők ketten ugyanazok maradtak akik voltak: kétszerelmes pár. Nem történik és nem változik semmi, mégis érdekesek. Nem a rendező vagy az operatőr munkáján múlott - a történet és vágás egyszerűen rossz - ez inkább adottsága a "sorozatnak".

A színészeken sem

Kamarás "Pszicho" Iván, mint maffiózó

Kamarás már rutinból hozza a puttó Keresztapát, szépen bonyolít, komplikál és egészen szórakoztató, de nem ad a filmhez sokat, ahogy a szép mellű és fenekű lányok (jaj de sokan vannak!), a kopasz verőemberek és a többi újdonság sem. A régiek, Kállai Ilona, Kovács Lajos és Újlaki Dénes abszolút mellékszereplők (lássuk, hogy megvannak), Jászai Joli néni és Uhrin Benedek kettőse pedig igazán bájos, de mindenféle konklúzió nélkül tűnnek el a kisszobában.

De lássuk be: ők nem is igazán érdekesek. A Szerelem utolsó vérig csak és kizárólag Füge filmje, és aki nem érdekes számára, az nekünk sem az. Ő már csak ilyen: nincsenek felesleges mozdulatok, szavak, érzelmek, csak a rezzenéstelen arc és a borotvafrizura. Berencsi Attila az egyetlen ember Magyarországon, akiről hitelesen lejön a hamisítatlan Depeche Mode-érzés, és ez nekem már megért egy újrázást, a közönségsikerhez viszont édeskevés.

A szponzorációról dióhéjben Sajnos nem lehet elmenni szó nélkül azon teória mellett, hogy lehetett volna jó film is a Szerelem utolsó vérig, ha nem ilyen mérhetetlenül pofátlan szponzorokkal hozza össze a sors az alkotókat. Ma már minimum, hogy az autók és a telefonok hangsúlyosan márkajelzéssel szerepelnek, de az, hogy minden_egyes_jelenetben meg kelljen jegyeznem egy újabb céget - legyen szó csipszről, hullámpapírnagykerről, sörről - azért egy kicsit sok. És mindez nem elég, még a stáblista elejére is bevették magukat a gonosz kereskedők. Igen, először a szponzorok, mintegy másfél percig, és csak aztán az alkotók. Mindenki tudja hol a helye. Nem hiszem el, hogy csak úgy lehet ma Magyarországon filmet forgatni, hogy a rendezőnek választania kell: vagy ideológiát épít be, vagy reklámot csinál. Mert ha így van, akkor még messze a megújulás, bármit is jelentsen ez.

Szerelem utolsó vérig
Író-rendező-producer: Dobray György
Operatőr: Garas Dániel
Zene: Presser Gábor
Szereplők: Berencsi Attila, Szilágyi Mariann, Kamarás Iván, Kovács Lajos, Újlaki Dénes, Jászai Joli, Uhrin Benedek, Molnár Juli, Pillár Napsugár, Pietro Raguza