Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsomós Miklós, a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban indítványozta, hogy kérjék fel a bíróság által első fokon elítélt Sas Józsefet arra, hogy távozzon a Mikroszkóp színházigazgatói posztjáról, és amíg ezt nem teszi meg, addig ne adjanak önkormányzati támogatást a színháznak. A fideszes álláspontot elutasítva a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön a többi kulturális kht.-val együtt önkormányzati támogatást szavazott meg a nyár közepéig a Mikroszkóp Színpadnak. A Mikroszkóp 51 százalékban önkormányzati és 49 százalékban Sas József tulajdonában van.
Csomós indítványát a kormánypártokkal együtt vetette el az MDF-es Hock Zoltán is, mondván, nem támogatnak színházbezárást. Mint mondta, egyetértenek a kormánypártiakkal, köztük Gy. Németh Erzsébet (MSZP) kulturális bizottsági alelnökkel abban, hogy a direktor ellen magánemberként indult per miatt nem érheti hátrány a színházat.
Személyeskedtek is
A szocialista alelnökhöz hasonlóan több kormánypárti (Steiner Pál, MSZP és Dancs Gábor, SZDSZ) is felhívta a figyelmet az ártatlanság vélelmére. Leszögezték, hogy amíg jogerős bírósági elmarasztalás nem születik ez ügyben, nem indokolt az igazgatóváltás. Az ellenzékiek ezt másként látták. Az emiatt kialakult vitában személyeskedésre is sor került két jogász, Steiner Pál és a fideszes Kocsis Máté között. Az igazgatóval szembeni bizalomvesztést egyébként Dancs Gábor SZDSZ frakcióvezető-helyettes is felvetette.
Csomós Miklós elmondta, hogy tavaly azért "nyelték le a Sas-ügyet", mert az Új Színház megőrzésére törekedtek. Ezt a színházat ugyanis ismereteik szerint "sokan ki akarták nyírni”. Rétvári Bence (KDNP) nehezményezte, hogy a Mikroszkóp Kht. kisebbségi tulajdonosa, Sas József nem tájékoztatta az 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkező fővárost a bírósági ítéletről.
Sas Józsefet március 10-én adócsalás miatt nem jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, minek következtében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök visszavonta a művész Kossuth-díját, amit március 15-én kapott volna. A kabarészínház vezetője a Mikroszkóp ügyével kapcsolatban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy nem foglalkozik vele, mert az ő dolga a szórakoztatás.