Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÓbuda hirtelen megfúrja a Szigetet
További Pol cikkek
Az óbudai önkormányzat kilátásba helyezte, hogy nem ad engedélyt az engedélyköteles építményekre az idei Sziget fesztiválon, mert a rakpart lezárása miatt a kerületre zúdul a rendezvény teljes forgalma. Az Index információi szerint az engedélyköteles építmények közé tartoznak a nagyobb, kétszáz főnél több embert befogadó sátrak, pavilonok, és természetesen a Nagyszínpad is. A lépés a fesztivál teljes ellehetetlenítését jelentené. A kerület álláspontja szerint már többször jelezték a fővárosnak, hogy alakítsanak ki parkolókat a környéken a Sziget idejére, de a főváros nem tett semmit. A rakpart lezárása szerintük az utolsó csepp volt a pohárban.
Az Index megkeresésére a Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya elmondta, hogy az óbudaiak felvetése számukra is új, ezért még nem tudják megmondani, hogy ez csupán „zsarolás", vagy a probléma minden fél számára kedvezőe megoldását akarja-e Óbuda is. A rakpartot azonban biztosan lezárják, mondták, ennek pontos részleteiről hivatalos honlapjukon szolgálnak majd további információkkal.
Kérdésünkre Gerendai Károly, a Szigetet szervező cég egyik tulajdonosa csak annyit mondott, hogy tudtak az óbudai önkormányzat félelmeiről, de nem értik az ultimátumot, hiszen éppen holnap egyeztetett volna a főváros, a kerület, a fesztivál szerevezője és az útfelújítás kivitelezője az esetleges megoldási lehetőségekről.
"Ha nem találunk megoldást, a rakpart lezárása tényleg ellehetetlenítheti a Szigetet, és óriási dugókat okozhat a kerületben" - ismerte el ugyanakkor Gerendai.
Az ügyben délben tartott sajtótájékoztatót az óbudai önkormányzat a Hajógyári-sziget K-hídjánál.
"Nem érdekünk a Sziget ellehetetlenítése, de mindenképpen megoldást kell találnunk erre a problémára" - jelentette ki Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, aki szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha a rakpart felújítását három héttel elhalasztanák. Ha augusztus 21-én kezdődnének a munkálatok, akkor az augusztus 20-ai tűzijáték miatt megnövekedett forgalom sem jelentene akkora problémát.
Pest is szorongatja
A Szigetet nemcsak a budai, de a pesti oldal is fenyegeti, ugyanis még akár évekig elhúzódhat az a birtokháborítási per, amit a rendezvény okozta zajártalom miatt az újpesti önkormányzat indított a Sziget ellen. A Sziget a IV kerület által beadott birtokháborítási perre reagálva ugyan elhatározta, hogy idén a Hammer World Színpad is tizenegykor zár, ahogy a Nagyszínpad, ellenben nem teljesítették azt a kérést, hogy a zajártalom miatt este tíz és reggel hat között semmilyen zenés- és műsoros program ne legyen a Szigeten. Ez a szervezők szerint ugyanis a fesztivál végét jelentené, így az újpesti önkormányzat és a Sziget szervezőinek vitájában a bíróságnak kell majd döntenie. A per mellékszálaként a Sziget szervezői a múlt héten feljelentést tettek hamis tanúzás miatt, mivel szerintük a tárgyaláson meghallgatott tanúk egy részét az önkormányzat nem megengedhető módszerekkel befolyásolta.
A Sziget ellehetetlenítése azért érintené nagyon érzékenyen a tulajdonosokat, mert egy tavaly aláírt szerződés értelmében, az Econet-csoport tulajdonában álló Est Media Group Kft. csak akkor vásárolja fel teljesen (körülbelül 5 milliárd forintért) a Szigetet szervező céget, ha az nyereséges lesz az elkövetkező években, és a rendezvényt nem lehet megtartani, akkor a már kifizetett körülbelül 1,3 milliárd forintot is vissza kell fizetniük a tulajdonosoknak, Gerendai Károlynak és Takács Gábornak.