Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMilliókat érő piskóták
További Senki többet, harmadszor cikkek
- 340 millió forintért kelt el Czóbel Béla fő műve
- 380 millió forintért kelt el Tiziano festménye a Nagyházi Galéria árverésén
- Százmilliók repkednek a kalapács alatt, ritka kincsek találnak gazdára
- Titokzatos Csontváry festményt-árvereznek el Budapesten
- Szupersztár készül a csúcsdöntésre, történelem íródhat a Marriottban
Reigl Judit, Keserü Ilona, Fajó János, Rozsda Endre és más alkotók kiemelkedő műveit vonultatja fel a Virág Judit Galéria 13. Háború utáni és kortárs művek aukciója 2023. december 19-én. Az ünnepi aukciós anyag egyik legjobban várt tétele Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült darabja.
A kortárs festészet legjavát hozza el a Virág Judit Galéria 2023. december 19-i aukciója a Kongresszusi Központban. Reigl Judit egyik legerőteljesebb festménye, a Tömbírás-sorozat darabja vörös és fekete pászmákból áll össze. A festmény kikiáltási ára 26 millió forint.
Reigl Judit élete nagy részét Franciaországban töltötte. Az alig három éve elhunyt magyar származású művészt a nemzetközi szürrealizmus és akciófestészet élvonalába sorolják.
Reigl munkái megtalálhatók a világ legfontosabb kortárs köz- és magángyűjteményeiben.
Ezekben a pillanatokban is zajlik Reigl Judit centenáriumi kiállítása a Műcsarnokban, és a világ számos pontján ünneplik a magyar művésznő születésének 100. évfordulóját. Ritka pillanat, ha eladóvá válik egy Reigl-mű, ezért a különlegesen erős, múzeumi szintű olajalkotás felbukkanása nemzetközi érdeklődést váltott ki a gyűjtők körében.
További kortárs sztárok
Keserü Ilona napjaink képzőművészeti szupersztárja. Utókép 5. (Háromszoros nap) című alkotása a keleti és ősi kultúrákban, vallásokban megjelenő napértelmezésekre is reflektál. Kikiáltási ára 12 millió forint.
Fajó János 1973-ból származó Piskóták III. című műve 7,5 millió forinttól várja a liciteket, a festmény becsült értéke 13-17 millió forint. Fajó jellegzetes piskótamotívumai 1971-től jelennek meg az életműben. A most aukcióra kerülő kép vörös, kék, sárga és rózsaszín piskótákat ábrázol, és tematikus sorozatának egyik kiemelkedő darabja.
Rozsda Endre Cache-cache című, 1976-ban festett alkotása 10 millió forintos kikiáltási árral jelentkezik az aukción. Rozsda egy álomszerű, „idő nélküli térbe” invitálja a nézőt, a sűrű színkavalkádban kibontakozik egy arc nélküli alak sziluettje.
Az aukció tételei között megtalálhatók többek között még Bak Imre, Nádler István és El Kazovszkij remekművei is.
Az árverést megelőző két hétben a nagyközönség egy kivételesen erős kiállítást tekinthet meg ingyenesen a Virág Judit Galériában.
A fent említett kortárs műveken túl a galéria klasszikus aukciójának sztárjait is láthatja a publikum. Tihanyi Lajos elveszettnek hitt műve, Gulácsy Lajos Régi instrumentumon játszó hölgye, és a legmagasabb kikiáltási árról induló, világrekorder Zsolnay-váza is limitált ideig, egy helyen megtekinthető, a Falk Miksa utca utca 30. szám alatt.
Rovataink a Facebookon