A XX. század zsenije miszlikbe aprította az udvarhölgyeket, majd felismerhetetlenül összerakta

Tavaly áprilisban egy álló napot töltöttem Pablo Picasso malagai szülőházában és a szomszédos Picasso Múzeumban, amely a legteljesebb gyűjteményt őrzi minden idők egyik (ha nem a) legnagyobb képzőművészének alkotásaiból, olyan felbecsülhetetlen értékű festményekkel, mint Az avignoni kisasszonyok vagy egyik utolsó alkotása, a Mosquetero con espada, a Muskétás karddal 1972-ből, 91 éves korából.  

Malaga elvitathatatlanul Picasso szülővárosa, de több-kevesebb joggal La Coruna, Barcelona és Párizs is magáénak követeli a nagy művészt, nem is beszélve a francia Riviéráról, ahol végül – konkrétan Mougins-ban, 1973-ban – élete 92. évében meghalt. 

Ezek közül a helyszínek közül talán Barcelona formálhat leginkább jogot Picassóra, akire akkora hatással volt a város, hogy nemcsak megtanult katalánul, de önmagát is katalánként jellemezte, jóllehet andalúz volt, tőrőlmetszett malagai. 

És hogy miért is formálhat jogot Barcelona Picassóra mint gyermekére, azt az óvárosban, a Barrio Góticóban található Museu Picassót bebarangolva érthetjük meg igazán.

A barcelonai Barrio Gótico (katalánul Barri Gótic) mélyén lapul egy XIII. századi épületben, a Carrer de la Barra de Ferro és a Carrer de Montcada sarkán a Museu Picasso. Ha az ember nem tudja, hogy ez a Picasso Múzeum, akkor el is sétálna mellette, annyira belesimul az óváros sikátorainak útvesztőjébe, kétsaroknyira az impozáns gótikus katedrálistól és háromra a Mercado de Santa Caterinától, a város leghangulatosabb piacától. (Ami inkább vásárcsarnok, mint piac.)

Pedig kár lenne, ha elmennénk mellette, mert sokat veszítenénk. 

A barcelonai iskolai tanrendnek mindenesetre része a Museu Picasso meglátogatása, a szerencsés helybéli lurkóknak ott bent tartanak művészettörténet-órát a tanárok. 

A 14 éves zseni szárnypróbálgatásai

A belépő a mai árakhoz képest potom, 5 euró. Lépcsőn kell felmenni egy patióban az első kiállítóterembe, amely – mivel időrendben haladunk – Picasso 1895 és 1897 közötti időszakának az alkotásait mutatja be. 

A 14 éves festőnövendék 1895-ben került La Corunából Barcelonába, ahol beiratkozott a La Lotja szépművészeti iskolába. A La Coruna-i időszak – ezt kevesen tudják – meghatározó volt Picasso életében, de még inkább a pályafutásában. Az édesapja kapott tanári állást a Szépművészeti Iskolában, a kisfiú kilencéves volt, amikor családja Galíciába költözött. A kis Pablo itt kezdett el rajzolni, és itt volt az első kiállítása is.

Négy évvel később költöztek át Picassóék Barcelonába, a hűvös Atlanti-óceán partjáról a forró Mediterráneumba, a pezsgő nagyvárosba, ahol azonnal beiratkozott a La Lotjába, a helyi Szépművészeti Akadémiára. Az itt készült alkotásait láthatjuk a múzeum első termében; több tucat még szigorúan akadémikus stílusban készült olajfestményt és rajzot, amelyek között már vannak szabadban készült tájképek is, mert 1896-tól az ifjú zseni már kimerészkedik a szabadba a La Lotja fojtogató légköréből.

Vonzódik a historikus és a vallásos témákhoz is, így például első igazán jelentős olajképe, az Elsőáldozás (Primera comunión). Picasso ezt a festményét küldte el a III. Szépművészeti és Iparművészeti Kiállításra, ahol a 15 éves ifjonc befutott művészekkel versengett. Közben a nyári vakációt szülővárosában, Malagában töltötte, ahol remek olajképeket festett.

El Greco és Velázquez hatása

1897-ben és 1898-ban Picasso már a madridi speciális akadémia hallgatója volt, ahol nemcsak festőket, hanem szobrászokat és metszetkészítőket is képeztek. Itt az ifjú festő mindennapos vendég volt a Pradóban, ahol Diego Velázquez és El Greco festményeiről készített másolatokat, miközben a jeles tájképfestő, Munoz Degrain volt a mestere. És amikor tehette, a város sikátorait járta, megörökítve a spanyol főváros nyomorát, az elesettek életét. Ezek a festmények láthatók a következő teremben, amelynek a címe: Greco, Velázquez: Inspiráljatok!

A madridi kitérőt követően ismét Barcelonába vezetett a fiatalember útja 1899-ben. Ekkor már nem tudja függetleníteni magát a katalán avantgárd hatásától – persze nem is akarja –, a helyi művészeti élet epicentruma a Quatre Gars (spanyolul Cuatro Gatos), vagyis a Négy Macska nevű kocsma, ahol természetesen Picasso is törzsvendég lesz. 

A katalán modernizmus rányomja a bélyegét az ifjú festő művészetére. Az 1899-ben és 1900-ban festett képeket az emberalakok uralják, többnyire barátai arcképei, amelyeket ki is állítottak 1900-ban a Négy Macskában. De ezek mellett a városi tájképeket sem hanyagolja el, és ekkor kezdi el azt a zsánert, ami később olyannyira jellemző lesz a művészetére: az ablakból történő festést, az utca történéseinek megörökítését.

A kék korszak

1901 ősze már ismét Párizsban találja a fiatal, akkor még mindig csak 20 éves művészt. Ez Picasso introspektív, önmagába forduló időszaka, amit meghatároz barátja, Carles Casagemas öngyilkossága. Ezzel „hivatalosan” is elkezdődik Picasso 1904-ig tartó kék korszaka, amelynek színtere Párizson kívül ismét Barcelona – mígnem 1904 áprilisában megállapodik a Szajna partján. Egy időre.

Merthogy 1906 májusában Picasso felkerekedik, és meg sem áll a Pireneusokig, ahol a festői Gósol nevű falucskában telepedik le aktuális szerelme, első múzsája, Fernande Olivier társaságában. Ez már az úgynevezett „rózsaszín korszak”, amikor persze nem csak rózsaszínű képeket festett, ahogy Fernande Olivier portréja is fekete-fehér.

Claude és Francoise Gilot

A Museu Picasso következő termében már az egyik legutolsó olyan alkotást látjuk, amelyet 1948-ban festett fiáról, Claude-ról. Az egyéves kisfiú éppen mumpsszal betegeskedett. Ez már a második világháború utáni időszak, amikor Francoise Gilot-val él együtt a művész Vallaurisban, a francia Riviérán. Ekkor születik fia, Claude és lánya, Paloma attól a nőtől, aki egyetlenként hagyta el Picassót, és aki 102 éves korában tavaly, napra pontosan egy éve, 2023. június 6-án hunyt el. 

 Claude Picasso az őt és édesanyját ábrázoló festménnyel

A következő teremben találjuk többek között Jaume Sabartés portréját. A Picassóhoz hasonlóan ugyancsak 1881-ben született Sabartést 1899-ben, Barcelonában ismerte meg az ifjú művész. Sabartés maga is művészember volt, költő és szobrász, és 1935-től Picasso személyi titkára. A festő egy idő után elhalmozta Sabartést az alkotásaival, jobbára grafikákkal, és valójában Sabartés nagylelkű adományainak köszönhette a Museu Picasso, hogy 1963-ban, hatvanegy évvel ezelőtt megnyithatta kapuját. Ezekre a grafikákra Picasso ráírta az üzenetét: „pour Sabartés”, vagyis Sabartésnak.

Szétszedi és újra összerakja az udvarhölgyeket

És máris megérkeztünk a művészettörténetileg legizgalmasabb teremhez, amely Diego Velázquez, a nagy barokk mester leginkább enigmatikus festménye, Az udvarhölgyek (Las Meninas) parafrázisait tartalmazza.

 Az udvarhölgyek Velázqueztől

A mai napig nem sikerült hitelt érdemlően megfejteni a festmény titkát. A kép hátterében a festőt láthatjuk, amint hatalmas vásznán dolgozik. A királyi pár, IV. Fülöp és Ausztriai Marianna képmását festi, akik a hátsó fal tükrében látszanak. A jelenet azt a benyomást kelti, mintha lányuk, Margaréta infánsnő kíséretével, az udvarhölgyekkel és az udvari törpékkel az imént toppant volna a szobába, hogy megkeresse szüleit. A festmény perspektíváját azonban lehetetlen rekonstruálni. A festő úgy szerkesztette meg a képteret, hogy nem tudjuk eldönteni, a tükörben vajon a vászonra festett képmás vagy a képen kívül elhelyezkedő uralkodópár látszik.

A Las Meninas nyilvánvalóan Picassót is gondolkodóba ejtette, mert 1957 augusztusa és decembere között egy egész sorozatot festett az eredeti kép alakjaiból és magából a komplett festményből. Az agg, akkor már 87 éves, de ereje teljében lévő Picasso 1968-ban mind a 45 képet a múzeumnak ajándékozta. 

Ez tehát a barcelonai Museu Picasso, amelynek anyaga nagyrészt a festő ajándékaiból áll össze. 1970. február 23-án az akkor a franciaországi Mougins-ban élő 89 éves művész több mint 900 festményét ajándékozta a hét évvel korábban megnyílt és róla elnevezett múzeumnak.