Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem csak olcsó úszógumit lehet vásárolni a Balatonnál
Balatonfüredre költözik a művészet: 2024. július 26–28. között először rendezik meg a Füred Art Weeket. Az Art and Antique és a Budapest Contemporary rendezvények balatoni seregszemléjén elismert, neves galériák és aukciósházak mutatják be klasszikus és kortárs műtárgyaikat. A festmények mellett szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket is láthatnak és vásárolhatnak az érdeklődők.
Nyáron Balatonfüreden pezseg a kulturális és társadalmi élet, a műgyűjtők és műkedvelők is előszeretettel töltik idejüket a Balaton fővárosában.
Keresve se találtunk volna alkalmasabb helyet az új, hagyományteremtő szándékkal életre hívott eseményünkhöz. A Füred Art Week idén első alkalommal mutatkozik be a város szívében, a kikötőhöz és a sétányhoz is közeli, exkluzív Kongresszusi Központban
– mondta a rendezvény közleménye szerint Tausz Ádám főszervező, aki közel két évtizede szervez művészeti eseményeket. Nevéhez kötődik az Art and Antique kiállítás és vásár, valamint a kortárs művészet újdonságait bemutató Budapest Contemporary is.
50 milliós tételek is lesznek
A szervezők célja az, hogy bekapcsolják Balatonfüredet a művészeti élet vérkeringésébe. Neves galériák és aukciósház érkeznek az eseményre klasszikus és kortárs festményekkel, szobrokkal, bútorokkal és ékszerekkel. Az alkotások között szerepelnek majd 50 millió forint feletti, kivételesen értékes alkotások, valamint jóval pénztárcabarátabb, minőségi műtárgyak is.
Az alacsony jegyár lehetővé teszi, hogy helyiek és a nyaralók széles rétegei is megnézhessék a kiállított darabokat, élvezhessék a különleges atmoszférát és részt vehessenek a szombat esti tárlatvezetéseken, de természetesen minden kiállított tárgy eladó is egyben
– tette hozzá Tausz Ádám.
Részt vevő galériák: acb Galéria, BÁV ART, Bernabo Art Furniture, LUMAS galéria, NACO, Nemes Galéria, Neo Deco Galéria, Neves Kor-Társ Galéria, Opera Antikvitás, Passage Galéria, ProArt Frame, youngart.
Rovataink a Facebookon