Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEleget voltunk már a négy fal között mi, brokkolik!
További Tiny Wasteland cikkek
Utoljára talán a netadó ötlete váltott ki olyan heves felháborodást, mint az a jogszabály, amit május 25-én nyújtott be két fideszes képviselő, Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella a „pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról”, és amit pár napja a parlament el is fogadott. A probléma nem az eredeti törvényjavaslattal van, hanem hogy az indítványhoz a törvényalkotási bizottság olyan módosításokat nyújtott be, amelyekben tudatosan összemossák a homoszexualitást a pedofíliával. Ezzel a csomaggal egyértelműen az elmúlt egy év két legnagyobb fideszes botrányára reagáltak, és még be tudták dobni a jó öreg gyűlöletkártyát is, ami, magam sem értem, hogyan, de elvileg még a keresztény értékrendhez is passzol.
Persze gyűlöletkeltés nélkül nem lehet választást nyerni egyik térfélen sem. A gyűlölet pedig nagy úr, az egyik leghevesebb emberi érzelem, ami még a józan észt is képes sarokba szorítani, és olyan tettlegességig fajulni, ami döbbenetes károkat okoz. De van ám a másik oldalon is egy ugyanilyen erős érzelem, amit szerelemnek hívnak , és hadd ne ecseteljem, az milyen erővel bír. Még mindig ott tartunk, hogy egy-egy embercsoportnak a szélsőségeit állítjuk be a profilképüknek, mert egyszerűen gyűlölnünk kell valamit, és szeretnünk is ugyanígy, így vagyunk összerakva. De míg a szeretet vajmi kevés problémát okozhat, a gyűlölet bizony romba döntötte már párszor a világot. Ez utóbbi legtöbbször a tudatlanságból fakad, a dolgok meg nem értéséből.
Hasonló ez a gyerekkorban megutált zöldségek, gyümölcsök dolgával is. A brokkoli, a zeller, a tökfőzelékkel összekötött kapor vagy az egészséges étrend korai erőszakolása miatt túltolt sárgarépa hamar undort vált ki a gyermekből, és ha felnőtt fejjel nem próbálja meg újra felfedezni magától, talán úgy is marad. Pedig attól még egészséges, hogy nem szeretjük, és a gyermekünk sem lesz brokkoli, ha ránéz. Egyszerűen meg kellene érteni minden embernek a földön, hogy egy LMBTQ-személy nem egyenlő a Pride legdeviánsabb elemével, ahogy egy kormánypárti sem egyenlő a karlendítő nácival.
ELEGET VOLTUNK MÁR A NÉGY FAL KÖZÖTT AZ ELMÚLT ÉVBEN, ÉS ELÉG DOLGOT GYŰLÖLÜNK ÍGY IS, HAGYJUK MÁR EGYMÁST BÉKÉN!
Kocsis Máté az indítványról azt nyilatkozta, hogy „elmentek a falig”. Igazság szerint a falon is átgázoltak egy tankkal, mert a föld legsúlyosabb bűnét összemosni az ártatlan mássággal, az túlmegy minden határon.
(Borítókép: Csákvári Péter)
Rovataink a Facebookon