Ki lesz az MTV ideiglenes ura?

2008.02.27. 15:56

Jövő kedden lejár a Magyar Televízió elnökének, Rudi Zoltánnak a mandátuma, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ki veszi át a köztévé irányítását. Normális esetben az alelnökök közül valaki, de nemhogy alelnökök, még alelnök sincs az MTV-ben két éve. Az érvényben lévő szervezeti ábrában egy alelnök van feltüntetve, mégpedig a gazdasági erőforrásoké.

Rudi Zoltán még távozása előtt állítólag kinevez legalább egy alelnököt. Négy emberről hallani, lássuk, kikről.

Lehetséges alelnökként legsűrűbben Nagy Attila nevét emlegetik. A 38 éves gazdasági ember 2005 óta az MTV kontrolling osztályának a vezetője, tavaly szeptember lett megbízott gazdasági igazgató. Kontrollingot, logisztikát és projekt menedzsmentet tanít a Budapesti Műszaki Főiskolán, de "a mozgókép-készítés is nagyon érdekli, ezért filmtörténetet és filmesztétikát tanul az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen". Őt állítólag Czeglédi László, az MTV Közalapítvány kuratóriumának szocialisták által delegált elnöke is szívesen látná az ügyvezetői poszton.

Hallani arról is, hogy Medveczky Balázs digitális igazgató lép előre. Gyártási, gazdasági területen 19 éve dolgozik a köztévében, felvételvezetőként kezdte, majd közgazdász diplomával gyártásvezető lett. 2006 májusa óta igazgató, előbb a gyártási és műszaki területen, 2007 májusa óta pedig a Digitális MTV Igazgatóságot irányítja. Ide tartozik a gyártás, a napi műszaki üzemeltetés és a székház projekt.

Lehetőséget kaphat a 42 éves Schatz Péter is. Képesítése és végzettségei szerint pszichopedagógus, műtárgybecsüs, reklám szakközgazdász, dolgozott multiknál (Burger King, Levi's), aztán hat évig a Danubius Rádióban a promociós osztályt vezette, amit 2005-ben az MTV-nél is átvett. Az üzleti és termékfejlesztési igazgatóságot 2006 októbere óta vezeti, a forrásteremtés, az értékesítés fő felelőse.

Az esélyesnek mondott igazgatók között egyetlen nő van, programozó és szervezetfejlesztési közgazdász végzettségű Siklós Sirin. A női kvóta támogatói között is megtalálható Siklós Sirin 2005 decembere óta vezeti az MTV Projekt Igazgatóságát. Feladata: a 2004-ben megkezdett reorganizációs folyamat irányítása. Bővebben: olyan új irányítási-szervezeti struktúra kiépítése, amely áttekinthető, produkció-orientált keretbe integrálja és számítástechnikai alapokra helyezi a műsorkészítési és -gyártási tevékenységet. Kiemelt feladata pedig az MTV szervezetében zajló, valamennyi projekt jelleggel megvalósuló feladat szervezése, végrehajtása, döntés előkészítése.

Az érdekes, hogy a négy esélyes között egyetlen sincs, aki a műsorok tartalmáért felel. persze ezt részben indokolhatja, hogy az m1-nek és az m2-nek is van programigazgatója, a szervezeti felépítésben pedig egy gazdasági alelnöknek van hely.

Az is nagy kérdés, hogy a kuratórium elfogadja-e az alelnököt. Arról hallani, hogy előzetesen megpróbálják befolyásolni Rudit, hiszen nem nagyon nem mindegy, hogy nyilvánvalóan erős kuratóriumi kontroll alatt ki vezetheti majd az MTV-t. Ugyanakkor a pártdelegáltakból álló kuratórium elnökségének a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy előzetesen beleszóljon az alelnöki kinevezésbe. A kuratórium utólag vétózhat csak, az alelnöki kinevezés utáni első ülésén. Viszont ha ezt megteszi, akkor nem lesz már elnök, aki kinevezne másik alelnököt.

Aki most ügyvezető lesz, az akár hosszabb távra is berendezkedhet. A következő tévéelnöki pályázat elbírálásáig, azaz júniusig biztosan maradhat, de akár továbbis, ha az újabb elnökkeresés is sikertelen lesz. Volt már olyan ügyvezetője az MTV-nek, aki több mint egy évig vitte a boltot.

Végül az külön érdekes, hogy mi lesz Rudi Zoltánnal. Az elnök nem az MTV Zrt., hanem az MTV közalapítvánnyal áll megbízási szerződésben. Ez lejár március 4-én. Hallani arról is, hogy Rudi esetleg a nemzetközi kapcsolatok igazgatójaként térne vissza az MTV-be. Ennek jelentőse pedig az, hogy hiába válaszották Rudit az európai közszolgálati műsorszolgálatók szervezetének elnökségébe, ez megszünhet, ha nincs MTV-s munkaviszonya.