Ez volt az első koncertjük, de máris imádjuk őket

Március elsején tartottunk egy bulit a budapesti Kuplungban, ahol a A Szám dalverseny legjobbjai adtak rövid minikoncerteket. Az Indexvideó több kamerával forgatott is helyszínen, hogy a versenyen induló dalokról élő felvétel is készüljön. A Hello Hurricane és a Dorothy's Legs videója után most következzen a Bulbs fellépése.

A kétfős együttesnek egyébként ez volt a legelső hivatalos fellépése, korábban csak más produkciók tagjaként koncerteztek. A Hello Hurricane mellett ők a másik olyan zenekar, akik még a jelentkeztek A Számba, és így kerültek be a legjobb nyolcba, ráadásul minden alkalommal a zsűri magas pontszámainak köszönhetően. A Bulbs producere, Szipszer Szabolcs egyébként A Számmal párhuzamosan futott A Dal című köztévés műsort is megjáró Karmapolisnak is a tagja. Az Ashore óta egyébként megjelent egy másik videoklipjük is az Ice Break számukhoz, ami jóval sötétebb, morózusabb az előzőnél. 

Az Indexen szombaton folyatódik A Szám, végre eldől, hogy melyik négy legjobb zenekar lehet ott a március 14-i élő döntőben. 

Bulbs: Ashore (live) @ Kuplung, Visszaszámlálás

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla