Szinte minden elromlott a Pilvakerben

2015.03.16. 10:57

2014-ben debütált a magyar slam poetry és hiphopközeget összefogó Red Bull Pilvaker az Erkel Színházban (maga a projekt már 2012 óta aktív), én meg úgy voltam vele, hogy inkább így emlékezzünk az 1848-as szabadságharcra, mintsem ezoterikus bullshittel, verekedő nyugdíjasokkal és a magyar médiatörténelem egyik legnagyobb égésével. Az azóta eltelt egy év bőven elég lehetett volna arra, hogy kiküszöböljék a kezdeti gyerekbetegségeket, javítás helyett azonban csak herélés történt.

Pedig a Red Bull Pilvaker egy egészen kézenfekvő koncepcióra épül: fogjuk az utóbbi pár évben nagyon felkapott magyar rappereket, dobjuk hozzá a szintén nagyon népszerű slam poetryt, fűzzük fel az egészet a március 15. témára, és kész is van egy olyan megaprojekt, amit bármelyik korosztály szórakozhatónak találhat. Szimpatikus volt az ötlet, hogy a hazai zenészeket kicsit próbálják kirántani a saját komfortzónájukból, ráadásul mindezt olyan cég támogatásával, ami garantálja, hogy a körítés ne legyen gagyi. Ez mind működött idén is, csak a körítést nem sikerült megtölteni tartalommal.

Pedig számos új arc csatlakozott az idei Pilvakerhez, akik már nem is kötődnek a rapközeghez. A supernemes Papp Szabi, Szabó Simon filmrendező vagy a coollistás Jakab Juli garantálhatta volna, hogy egy szinttel feljebb lép a produkció, de az előadás laposságát ők sem tudták megmenteni. Csak Szabó Simon – akivel épp nemrég készítettünk interjút – egy-egy beugrása volt képes feldobni az előadást, de még ez sem volt elég.

A mostani Pilvaker annyi sebből vérzett, hogy azt nem lehetne 40 bekezdésnél rövidebben részletezni, ezért megpróbálom csak felsorolni a problémákat:

  • több olyan dal is volt, ami már szerepelt a tavalyi műsorban
  • akadtak teljesen megfejthetetlen szegmensek, mint a szöveg nélküli zenére táncoló hölgyek, a nem túl bonyolult koreográfiát bemutató breaktáncosok, Jakab Juli teljesen fölösleges beugrása, Kautzky Armand elmélkedése a Skype-ról és a szüleinkkel való kapcsolatról, illetve a bántóan fantáziátlan szkreccses performanszok
  • utóbbi egészen elkeserítő volt, mert ahelyett, hogy mondjuk egy Latinovits-felolvasást kevert volna össze valami basic hiphop alappal, ehelyett anya tematikájú, angol nyelvű (???) számokat rakosgatott a DJ, köztük My Chemical Romance-t
  • Kiss Ádám még csak egy félmosolyra sem volt jó vasárnap este
  • Papp Szabi láthatóan nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy éneklés közben nincs gitár a kezében
  • a rapperek elképesztően ötlettelenül voltak felöltöztetve, mintha csak valami rokon ballagásáról estek volna be
  • az előadást lezáró szkreccses-hegedűs mutatvány pedig különösen kínos volt.

Valahogy az előző évi előadás sokkal játékosabbnak tűnk, de lehet, hogy csak az újdonság erejével tudott hatni. Itt viszont hiába volt penge a háttérzenekarként funkcionáló Random Trip, adott elő egy meglepően kellemes feldolgozást Járai Márk, vagy hozta Szabó Simon a filmszerepeiből megismert tróger vonalat, egyszerűen átgondolatlannak tűnt az egész, nem volt íve, és pont azokat a gagyi, giccses dolgokat sikerült kidomborítani, amik miatt sokan már előre legyintenek egy ilyen produkció hallatán.

A nem túl pozitív élményhez az is hozzájárulhatott, hogy míg tavaly a helyszínen, idén a tévén keresztül követtem az előadást, így valamennyire tompított képet kaptam a helyszíni hangulatról, de ez még nem lehet magyarázat a fent említett hibákra. Konkrét kerettörténet híján az egész előadás összecsapottnak tűnt, feleslegesen sok szereplővel és olyan táncos blokkokkal feltöltve, amiknek erősen kérdőjeles a létjogosultságuk.

Ezeknek a problémáknak a nagy részéről azonban nem a szereplők tehetnek, hanem akik megírták a produkciót. Jöhet itt Fluortól Halott Pénzen át a Rising Starban feltűnt Singh Vikiig bárki, ha nincs koherens összkép. Arról nem is beszélve, hogy páran kifejezetten fáradtnak tűntek a színpadon, nem jött át az a lazaság és lendület, mint ami mondjuk Fluorra volt jellemző egy évvel ezelőtt. Talán ebben az is közrejátszott, hogy vasárnap egymás után kétszer is lenyomták az előadást, a tévé pedig a másodikat adta élőben (kiegészítés: utólag kiderült, hogy az első fellépés ment csúsztatva, csak ezt nem sikerült jelezni a tévében). Ráadásul Fluor és Diaz a Wellhellóval, Járai Márk és Marsalkó Dávid pedig a Halott Pénzzel adott alig 2-3 nappal korábban telt házas nagykoncertet Budapesten, ami nem kevés energiát vehetett ki a fellépőkből.

Szóval ez most így nem volt jó. Nagy kár, mert baromi jó az ötlet, végtelenül profi a megvalósítás és a színpadkép, és még bőven van potenciál a tematikus előadói allstarok megrendezésében. Lehet, hogy a forradalmi témából fogyott el a potenciál, talán a slam poetry-hiphop műfajt kéne egy picit hátrébb tolni, és az új arcoknak kellene sokkal több szerepet adni. Mindenesetre most megint van egy évük, hogy kitaláljanak valami formabontót, már ha lesz folytatása a Pilvakernek. Remélem, lesz, mert maga az ötlet és a kezdeményezés dicséretes, csak ennél sokkal több kell.

Elindult a Petőfi TV is

A Nemzeti Hírtévé atomkatasztrófához hasonlító indulásához képest a fiatalokat célzó Petőfi TV abszolút vállalhatóan kezdett: az ezentúl minden este jelentkező Én vagyok itt című műsor vezette fel a Pilvaker közvetítését. Egyszerűen érthetetlen, hogy miközben az M1-en egy átkozott kapcsolást nem tudtak gond nélkül megoldani, addig a Petőfi TV-n a műsorvezető Tatár Csilla folyamatosan más-más helyeken tűnt fel az A38 hajón, miközben felváltva kapcsolták az Erkel Színházat és az Akváriumot.  És míg a nemzeti hírtévén még az ábécébe is belesültek a hírmondók, a Petőfi TV-n Galán Angéla és Fodor Imre nem csak lazán, de természetesen vezették végig a műsort, ahogyan Tatár Csilla is sokkal magabiztosabbnak tűnt, mint A Dal levezénylésénél. Az Én vagyok itt az ünnep alkalmából rendkívüli adással jelentkezett, hétfő este derül ki, hogy ezentúl mivel fogják megtölteni a hétköznapjainkat. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!