Jugoszláv katonák helyett koncertek és kultúra

Az elmúlt egy-másfél évben elég részletesen foglalkoztunk azzal, hogy milyen különböző showcase események vannak a kontinensen, amik potenciálisan segíthetik a magyar zeneipar szereplőit is. Ilyen volt a pozsonyi Waves, a tavalyi és az idei Eurosonic, illetve az először megtartott BUSH Budapesten. A szlovéniai MENT méretében és hangulatában a budapesti esemény testvére is lehetne, mi pedig elmentünk három napra megnézni a Cseh Tamás Programnak köszönhetően, hogy Szlovénia miképpen tud segíteni a kelet-közép-európai régió felzárkózásában.

A ljubljanai MENT is ugyanazzal a rendszerrel működik, mint a showcase-ek túlnyomó többsége. Nappal egy rakás zeneipari szereplő és szakértő tart előadásokat és beszélgetéseket, amik inkább promotereknek, kiadófőnököknek, menedzsereknek igazán érdekesek, este pedig egy rakás koncertet tartanak különböző helyeken. Azonban mondjuk a Eurosonickal ellentétben a MENT jóval kisebb esemény, ezért ritkábban fordulnak elő nyugati előadók, és sokkal több kelet-európai, balti vagy balkáni zenekar kap lehetőséget. Magyarországról az Uffalo Steez, Apey és a Gustave Tiger lépett fel, mindannyian a pénteki napon.

Ami rendkívül érdekes a MENT esetében, hogy a budapesti BUSH megszólalók és koncertek tekintetében hozza ugyanezt a színvonalat, helyek szempontjából Ljuljanának még annál is nagyobb előnye van, hogy nálunk a Bulinegyed óta minden szórakozóhely ugyanabban a négy-öt utcában van egymás mellett. Ez a ljubljanai Metelkova, egy volt kaszárnya, ami ma már a szlovén kulturális és művészeti élet központja.

Metelkova

A Metelkovában található barakkokat eredetileg a 19. század végén kezdték el építeni az Osztrák-Magyar Monarchia idején, de később szállásoltak itt olasz fasisztákat, náci németeket, majd később a jugoszláv hadsereg is itt szállt meg. A Guardian szerint Jugoszlávia szétesése után rengeteg művész és aktivista szerette volna, ha a kaszárnyát kreatív, művészeti célokra adják át, aztán két évvel később egyszerűen elfoglalták, ha már a kormány nem tudott vele mit kezdeni.

Az ilyen foglalt házaknak, területeknek nagy hagyománya van nyugaton, Berlinben még egy tucat hasonló épületet foglaltak el így, Koppenhágában pedig egy komplett miniállam jött létre Christiania néven. A Metelkova azonban nem egy anarchista ellenövezet, hanem egy olyan megtűrt terület, ahol az állam és a kulturális szereplők egymást támogatják. A kormány elnézi nekik, hogy elfoglalták az épületeket és sokszor engedély nélkül árulnak alkoholt (1,8 euró a Lasko nevű szlovén Arany Ászok-szintű tényleg piszok olcsó az euróövezetben. Cserébe csak házilag készített felesek vannak a kocsmában), sőt, kifejezetten támogatják a Metelkovát azzal is, hogy a MENT egyik kulcshelyszíne, ahol fél tucat klubban, bárban tudnak fellépni a zenészek, miközben az udvaros az ósdi ízlésű magyar fiatalok azon anyázhatnak, hogy miért vegánburgert készítenek a grillnél.

Amikor az egyre vállalhatatlanabbá váló, kulturális fejlődést rövidtávú anyagi megtérülésre cserélő Bulinegyed  nem nyújt megfelelő hátteret egy egészséges klubkultúra kialakulásához, a ljubljanai Metelkova remek példa lehet arra, hogy milyen más út van még azon túl, hogy valaki lehúzza a turistákat, miközben pincében szól az ezredik deep house szett. Budapesten ilyesmi hely lehetne az R33 vagy hasonló próbál lenni a Dürer Kert, de egy ennyire szabad, kizárólag az alkotók, kiállítók és szervezők kezében lévő, a kormány által alig csesztetett félig legális kultúrközpont nincs. Pedig az ide települt alig pár száz fős klubocskák pont azt a piaci rést fedik le, ami Budapesten hiányzik: a 2-300 fő befogadására alkalmas koncerttermeket, ahol nappal nem nyugodtan kávézgatnak a turisták és nem csicskáztatják a szervezőket az aznapra lefoglalt kocsmatúrázó britek miatt, hanem tényleg kizárólag a zene és a kultúra van a központban arcunkba erőltetett fogyasztói kultúra nélkül.

Fellépők

Egy Eurosonickal szemben kevesebb idő alatt, kevesebb fellépő közül talán kicsit könnyebb kitűnni, ahogy ez például a szép kis figyelmet kapó Gustave Tigernek is sikerült, de sokan voltak Apey, illetve az Uffalo Steez fellépésén is. Most inkább azokra hívnánk fel a figyelmet, akikről garantáltan senki nem hallott itthon, pedig kifejezetten izgalmas zenét csinálnak.

The Jack Wood

Ha valaki azon rinyál, hogy mennyire nehéz befutni a Kárpát-medence mélyéről, akkor gondoljon bele a Jack Wood helyébe, akik egyenesen Szibériából jöttek fellépni. Egy dobos, egy elég jóképű gitáros és egy korai Anettkára hasonlító rövid hajú, talpig fekete bőrcuccban vonagló énekesnő játszik olyan súlyosan sötét, bluesos gitártémákat, ami már-már stonernek nevezhető. Az énekesnő hangjától azonban nem az a keménykedő rock, hanem valami sokkal sötétebb, befelé forduló feelingje van az egésznek, mintha a Volkova Sisters a Mississippi deltájánál próbálná újra feltalálni magát. Az is sokat elmond, hogy állítólag olyan ismert zenészek dolgoztak már velük, mint Marc Ribot, Richard Hell, Le Tigre vagy a Pussy Riot.

Spasibo

A másik nagy orosz kedvenc a MENT-ről. Egy rakás izzadt, loboncos hajú, nem túl sportos kinézetű tróger, akik tényleg mindent eltudnak játszani a hangszereiken, mindezt olyan vigyorgással és odaadással, hogy az emberek majd megőrültek az első sorokban. A gitárzene szinte válfaját egybegyúrták a nem túl köcsögölős art rocktól a grunge-on át a legvaracskosabb punkig, de az egészet olyan matekos fegyelemmel nyomják, amitől lesz egy furán egységes feszessége a daloknak. Elég valószínű, hogy róluk nem igen fog hallani senki Moszkván túl, mert ma már kevés, ha valaki hibátlanul el tudnak játszani bármit, de nem igazán lehetett ennél odaverősebb koncertet látni kint.

Mieux

Őszintén szólva a két osztrák fellépése eléggé egybefolyik a kemény szlovén éjszakával, de annyi kifejezetten erősen rémlik, hogy egy csocsóasztal mellett magam elé bambulva elképesztően jól elüldögéltem a szettjükre. Oké, a karibi hangok meg a steel drum most már kezd nagyon-nagyon lejárt lenni, de így egy live acten belül még simán elment, és nem volt túlzottan erőltetett. Nyilván egy ilyen produkciónál egy 4-5 perces dal nem igazán mutatja meg jól, miért is annyira vagány, ha két introvertált osztrák ott helyben bindzsiznek össze mindenféle hangokból egy nagy koherens egészet 45 percen keresztül.