Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

Magyar jogvédők pert nyertek a Deezer ellen

2018.05.10. 12:35

"A Fővárosi Ítélőtábla nemrég kézbesített, 2018 februárjában hozott ítéletével jogerősen is igazat adott egyesületünknek a Deezer internetes zeneszolgáltató elleni perben. 

Megerősítve az elsőfokú határozatot, a bíróság kimondta: a Deezer megsértette az előadóművészek internetes jogát.

A zeneszolgáltatás megkezdéséhez nem kért engedélyt az előadókat képviselő EJI egyesülettől, nem fizette meg az előadókat az EJI díjszabása szerint megillető jogdíjat, és elmulasztotta a zenefelhasználással kapcsolatos adatszolgáltatást is" - áll abban az értesítésben, amit az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület küldött ki az érintett zenészeknek. 

A tájékoztatás szerint a bíróság most kötelezte a Deezert, hogy az előadókat megillető elmaradt jogdíjak összegének megállapításához adja át az egyesületnek az adatokat az előfizetők számáról, a felhasználással elért nettó bevételről, valamint a felhasznált hangfelvételekről. Az elmaradt előadói jogdíj összegéről a bíróság ezen adatok alapján fog határozatot hozni. 

A jogerős ítélet birtokában az egyesület ismét felszólítja a többi internetes zeneszolgáltatót is arra, hogy mielőbb rendezzék a szolgáltatásuk jogi hátterét.

Ahogy azt korábban megírtuk, a bíróság 2016 tavaszán adott igazat az Előadóművészi Jogvédő Irodának első fokon. Az iroda azért perelt, mert szerintük az online szolgáltató a 2012-es piacra lépése óta nem fizetett jogdíjat az előadóknak. Hogy az ügy miért lehet precedensértékű itthon, hogyan illeszkedik a globális trendekbe, és milyen súlyos következményei lehetnek, arról ebben a cikkben olvashatnak részletesen. 

Ne maradjon le semmiről!