Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPharrell megtiltotta Trumpnak, hogy használja a Happyt
Megtiltotta Donald Trumpnak Pharrell Williams, hogy a politikai eseményein a zenéit használja, írja a BBC. Pharrell azután húzta fel magát, hogy alig pár órával a pittsburghi mészárlás után az amerikai elnök egy indianai eseményen a Happy c. dalt is felhasználta. A támadást elkövető férfiről azóta kiderült, hogy zsidó- és migránsgyűlölő, és Trump elhivatott támogatója.
Pharrel ügyvédje levélben szólította fel az elnököt, hogy a tragédiában nincs semmi happy (a boldog jelentés angolul), és semmilyen engedélyt nem ad a dala felhasználásához. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy Trump szerzői jogot és védjegyet is sért azzal, hogy engedély nélkül hallható Pharrel zenéje a politikai gyűlésein.
Nem Pharrell az első zenész, aki aggresszíven elhatárolódik Trumptól, és ügyvéden keresztül követeli, hogy tűnjenek el a számai az elnök környezetéből. Így tett korábban (kétszer is) Steven Tyler az Aerosmith-ből és Prince hagyatékának képviselői.
Rovataink a Facebookon