Megoldódni látszik Michael Jackson új albumának rejtélye

2021.03.25. 10:19

Bár a pop királya közel 12 éve halott, eltökélt hívei a mai napig reménykednek, hogy előkerül még tőle néhány, eleddig kiadatlan dal.

Az elmúlt napokban több nemzetközi rajongói oldal is tudni vélte, hogy idén bizony új Michael Jackson-lemez fog megjelenni, egészen pontosan hat hónap múlva. (Páran még a várható számcímek rövidített formáját is közzétették mint bennfentes információt.) Legerősebb érvük szerint

nyolc, teljesen új Jackson-dal lett bejegyezve az amerikai szerzői jogvédő hivatalnál nemrégiben, hat – a közönség számára szintén ismeretlen – szerzemény pedig ugyan már szerepelt a lajstromban, de most megújították azok regisztrációját is.

A Twitter népe persze annak rendje s módja szerint heves izgalomba jött a posztumusz dalcsokor hírére.

Ami annyiban indokolt is, hogy valóban egy különleges tehetségű néhai ikonról van szó:

Csakhogy!

Ugyanez a cirkusz egyszer már szinte szóról szóra megtörtént, mégpedig tavaly ősszel. Akkor is hamarosan érkező, hatalmas zenei csemegét ígértek ugyanígy néhányan, ám végül nem történt semmi.

És itt fogtak gyanút sokan. Vajon miféle dolog lehet az, ami tavaly ősszel nem történhetett meg, és idén őszre kellett halasztani?

Igen, talált! egy élő koncert.

Nevezetesen: az MJ The Musical című, természetesen a popkirály legnagyobb slágereiből összeállított új Broadway-musical – legalábbis a tárgykör fekete öves kódfejtői erre jutottak. A darabnak pedig nyilván megjelenik majd a hanganyaga is a bemutatóra, hiszen Michael Jacksonon keresni jó buli lehet. Mindez persze csak akkor, ha járványon túl lesz már a világ. 

Hogy a „kiszivárgott” furcsa dalcímek miként jöttek a képbe, azt nem tudni, mindenesetre a fenti értelmezést erősíti, hogy a szóban forgó színpadi produkció premierje éppen idén szeptemberre van beígérve. Tehát az a bizonyos pletykabéli hat hónap is stimmel.



  • Bérelnék
  • Bankszámla