Keménykednek a popsztárok, metálosodnak a rockerek

Egy érdekes, új zenei jelenség kezdi felütni a fejét, ami úgy gondolom, megér egy misét. Bennem talán akkor tudatosult, mikor a Nickelback új albumának beharangozójával találtam szembe magam (ami itt meghallgatható). A YouTube Shortba feltöltött kis videó egy velős, már-már metalcore hatást keltő szösszenet. Az elmúlt években nem lehetett sokat hallani a kanadai bandáról, így egy erős visszatérés volna, ha ekkora stílusváltással érkeznének meg a srácok.

A múltban is tudtak igazán veretős és dögös dalokat kiadni, még akkor is, ha a közönség inkább a lágyabb nótáikat kapta fel. Szerintem egy Burn It To The Ground vagy egy Animals azért a rockszcénában is meg tudja állni a helyét a mai napig, és félretéve minden ellenszenvet a bandával, ha kizárólag az ilyen jellegű dalaikból raknának össze egy bulit, az bármelyik rockfesztiválon emelt fővel szólalhatna meg. Kérdés, ha ezúttal egy még izmosabb vonalat hoznak be, arra miként fog reagálni a közönség.

Metamorfózis

Maga a jelenség, amire ez a falatnyi muzsika rávilágít, kicsit komplexebb. Egyre több rockbanda vagy rockzenei előadó kezd kacsintgatni a metál és metalcore műfajok irányába, amire szintén remek példa a Halestorm új albuma, mely rengeteg core elemmel lett díszítve. Lzzy Hale alapvetően sem egy gyenge hanggal megáldott hölgy, és eddig is használtak elég vaskos témákat, de az új lemez rengeteg Falling In Reverse és A Day To Remember elemet hordoz magában.

Legjobb hazai példa a helyzetre a Hooligans, aminek új lemeze dúskál a screamekben, a metalcore riffekben, és mégis a core stílusra jól jellemző dallamos énekkel van fellazítva. Ennek egyik első levegővétele az Evolúció című dal volt még 2020 derekáról, amibe ráadásul a hazai metál zene egyik kiemelkedő hangját, a tiszta énekéről és karcos screamjeiről ismert Diószegi Kikit, a Down For Whatever énekesét kérték fel vokálozni.

Szembeötlő, ahogy egyre többen próbálkoznak a modern és klasszikus rock velejének megragadásával. Erre remek példa Demi Lovato új albuma, akinek alapvetően is reszelős hangszíne és hatalmas hangterjedelme lehetővé teszi, hogy egy-egy dalban a Dorothyt, a Halestormot, vagy a The Pretty Recklesst idézze meg.

A mókás az egészben, hogy a core régi, nagy nevei, mint az Asking Alexandria vagy a Bring Me The Horizon mostanában egyre többet kísérleteznek egyéb stílusok beolvasztásával, és ezáltal vastagítani vagy érdekesebbé tenni a saját hangzásukat, néhol pedig éppen lazítanak a dolgokon, és sokkal jobban közelítenek a lágyabb rockzene irányába.

Ezek a srácok, akik egy stílust építettek fel a semmiből, most megragadtak, hogy hova lehet innen tovább fejlődni, ezért kifelé nézelődnek a keretekből, miközben a metalcore szerelmesei várják az új, velőt rázó lemezeket. Erre próbálnak lecsapni a rockerek több-kevesebb sikerrel, az utánuk kiürülő helyet pedig azok a popelőadók veszik át, akikben benne volt mindig is a rockzenei potenciál, saját stílusuk túltöltöttsége miatt pedig leragadtak.

Egy falatnyi levegő

A zenei világban is van egyfajta vákuum effektus, ami most látszik a legtisztábban. Ha egy stílus él, a stílus életképességét pedig a rajongók határozzák meg, akkor a zenei világ ösztönösen kezdi kitermelni a hiányt. Fordítva sajnos nem megy, hisz tucatszor láttuk már, hogy a zenészek próbálnak életben tartani egy ágazatot, amely közönség nélkül nem megy, végül pedig belebuknak.

Így vált a fősodor zászlóshajójából underground, de a mai napig játszott irányzattá a crunk, a hair metal vagy a harmadik generációs ska, miközben rendjére ütik fel a fejüket az újabbnál újabb pop, rock, hip-hop, esetenként heavy metal vagy R'n'B előadók, még akkor is, ha néhány stílus már kezd elfáradni. A zenei világ erőszakosan termeli ki ezeknek a vonalaknak az új vagy úttörő bandáit, akik pótolják a régi hangokat, esetleg alakítanak a hangzáson, hogy a fáradt gőzt friss vérre cseréljék. Ez egészen addig jogerős is lesz, amíg elég nagy számban vannak rajongók,

Visszatérve az alapokhoz, érdekes vándorkor kapujában állunk, és izgalmas figyelni, hogy zenekarok, akiktől megszoktunk egy-egy igen jellegzetes irányt, hogyan próbálják magukat újraértelmezni egy másik zsáner közepében. A kérdés csupán annyi, hogy az az igazi siker, ha ezt a régi rajongók értékelik, az, ha ettől egy új közeg öleli magához őket, vagy az, ha mind a kettő bejön egyszerre, mert erre, bár akad példa, de elég ritka.