„Ha szorongásból meg lehetne élni, akkor már milliárdos lennék”

Az elmúlt időszakban folyton azon ment a találgatás, hogy vajon mikor érkezik meg a várva vált zenei korszakváltás. Visszatekintve a huszadik század második felére, egy-egy évtized képes volt felégetni elődeit, és táplálkozni belőlük, amikor újfajta életszemlélet lett úrrá a társadalmon. Az elmúlt évtizedben ez a gondolkodásmód kicsit megváltozott, lehet a pandémia, lehet az internet villámgyors rendszere, de valami eltolta és megvonta ezt a kézzelfogható korszakváltást. Mégis, az utóbbi hónapok egyre növekvő frusztrációja jelzés, hogy

A fiatal felnőttek, a húszas, harmincas korosztály folyamatos vívódása, önmarcangolása, ön- és világgyűlölete lassan ismét egyfajta lázadáshoz vezethet, művészeti újraértelmezéshez, amelynek első szele már megérkezett. A kezdő, apróbb formációk egyre inkább a világ problémáit és belső nyomorukat éneklik meg, szűkül az életigenlés, mélyül a fájdalom, és hangosodnak a hangok, amelyek erről akarnak beszélni. Ezt teszi Bittner Dániel is új zenekarával, a BIBA-val.

Az élet nehézségei a művészeten át

Bár ez a formáció csupán most indul, az énekes-dalszerzőnek egy korábbi produkciója, a BittnerSweet már megélt kisebb-nagyobb sikereket. Az akkori szemléletet hátrahagyva a BIBA teljesen másképp közelít az adott kérdésekhez. A pop-rock stílust pörgető csapat olyan témákról énekel, amelyek kívül esnek a „jó rágondolni” zónán, sokkal inkább a „sz*r az élet” körébe tartozva.

Ennek ellenére nem a közönség földbe döngölése a cél, hanem az elnyomott trauma, a szorongás és a belső vívódás felszínre juttatása. Az, hogy az ember képes legyen az alkotáson keresztül feldolgozni a fájdalmát és a dühét úgy, ahogy azt számtalan nagy művész tette a múltban a Nirvanától a Rage Against the Machine-en át egészen egy-egy depresszívebb Simon and Garfunkel-dalig.

Noha zeneileg a BIBA teljesen eltér a fent említett bandáktól, amit csinálnak, az egyszerűen jó. Nem újító vagy formabontó, viszont a cél sem a progresszív megmozdulás volt. Az akusztikus zenei elemeket keverik az atmoszférahatásokkal, egész jól játszanak a dinamikával, de semmi többet nem erőltetnek a zenébe, itt a mondanivalón van a hangsúly.

A szövegek tekintetében csupán most megjelenő kislemezükről szemezgethetünk, ami négy dalocskából áll, mindegyik egyszavas címmel ellátva, akár a figyelemfelkeltő szalagcímek rövidke sorai. 

Itt kettős érzés járja át az embert. Egyfelől öröm, hogy olyan előadót hallgathatunk a magyar popzenében, akinél érteni a szöveget. Furcsa gondolat? Igen, az. Amikor egyre divatosabb a magyarról magyarra fordítandó dalok kiadása, ahol az előadónak szinte utasításba adták, hogy úgy mondja a szavakat, hogy nyolcszor kelljen meghallgatni, mire az ember kihallja a zenéből, hogy mire is gondolt a költő, akkor üdítő egy olyan lemez, ahol egyetlen hallgatás után is érteni az üzenetet – legalább is szövegszinten.

Gondolatok a szavakon túl

Másfelől a dalszövegekben furcsa a szóképek kissé elcsépelt hatása, miközben valós gondolatokat érezni mögöttük. Ennek a zavarnak a könnyed megoldása, hogy Bittner Dánielnek nagy valószínűséggel igenis van mondanivalója. Benne tényleg megjelenik a zavar, a fájdalom, az a probléma, amit kicsit viccesen, de őszintén így fogalmazott meg:

Ha szorongásból meg lehetne élni, akkor már milliárdos lennék.

Az ember azt érzi, miközben hallgatja a banda frissen debütált kislemezét, hogy a zene egyszerű, de hibátlan, a szöveg pedig tartalmas, de még keresi a tökéletes formanyelvet. Azt a formát, amin keresztül a közönség is megérti a szövegírót, miközben ő ki tudja magából adni a fájdalmát. Ez az egyik legnehezebb dolog, mikor az énekes írja a saját szövegeit – nem csoda, hogy régen jól pörgött a dalszövegíró szakma –, mert annyira le kell csupaszítania magát a közönség előtt, hogy az sok előadót megrémít.

Itt nincsen pluszfal, nincsen pluszszerep, nyelvi pajzs vagy extra személyiség. Itt csupán te vagy, a közönség, a kettő között pedig minden olyan nyomor, amit szégyellsz, és te sem szívesen mesélsz róluk, de kiadod magadból valamilyen okból. Eközben mégis figyelnie kell, hogy a tartalom átadásának vágya ne sértse a formát, ne gyengítsen a produktumon.

Bittner Dániel szövegei még nem találták meg ezt a pontos keresztmetszetet, de az irány és az akarat is megvan, hogy valamit adjon a közönségnek. Összességében a BIBA friss kislemeze ígéretes, ami előrevetít egy zenekart, amelyben megvan a potenciál a sikerre. Minden azon múlik, hogy mit kezdenek ezzel, hogy a sarokkövek elegendők-e egy bábeli torony felépítéséhez. Szóljon ma a BIBA és első kislemezük, az Elmerülök!