A kőkemény télbe beköszön a hűvös őszi hangulat

Hűvös, őszi hangulattal jelentkezik új lemezén a Magashegyi Underground. Mostani albumuk az első nagyobb hangvételű kiadvány a 2020-as Titkos életem óta. Noha a lemezen elsősorban a drámai, letargikus pillanatok dominálnak, néha azért megjelenik a „napfény” egy-egy dalban, ami érdekes érzelmi hullámzást ad a korongnak.

Az új lemez kapcsán feltettük kérdéseinket a zenekar énekesnőjének, Bocskor Bíborkának arról, miként látja a csapat és általában az underground zene jelenét és jövőjét; honnan inspirálódtak a dalok, miket érez a lemez legnagyobb erősségének vagy épp gyengeségének.

Ahogy az énekesnő fogalmaz:

A mi alkotói csapatunk soha nem tekintette késznek a dalokat, hanem egy folyamat pillanatait mutattuk be.

A pozitívumok és nehézségek kapcsán is ezt a gondolatot erősítette meg bennünk. Különlegesnek, a lemez igazi erősségének véli, hogy azon csapat kezei közt formálódott meg az album, akik ott voltak a Magashegyi Underground születésekor. Negatívumként ezzel szemben egyfajta befejezetlenséget, az elérhetetlen tökéletességet említi:

Legnagyobb gyengesége, mint minden alkotásnak, hogy van egy (belső) időkorlát, ami alapján ki kell jönni a közönség elé, és nem lehet a végtelenségig csiszolgatni a dalokat, de erre ott lesznek a próbák és az ezt követő koncertek, így is szoktunk kísérletezni, formálni a dalokat.

Bár sokszor visszatérnek azokhoz az alapvető zenei elemekhez, amelyek munkásságukat mindig is átszőtték, az új album igényesen használja a legfrissebb zenei trendeket, amelyek az elmúlt évek nemzetközi popzenei szcénáját dominálták. Ez elsősorban olyan dalokon érződik, mint a címadó Egymáshoz rövid az út – ilyen stílusban alkotott mostanság Harry Styles és a Nothing But Thieves is – vagy a Napfény.

Az atmoszféra ereje

A lemezről izgalmasan kilógnak az olyan számok, mint a Spirál, a Hosszú álom vagy az albumindító Vissza keletre. Szemben a legtöbb dallal, ezek az alkotások – megtartva a popzenei dallamtapadást – igyekeznek némi progresszivitással kísérletezni. Míg a lemez java homogén, az ilyen „elhajlások” igazán jót tesznek az albumnak. Noha itt-ott érződik egy kis repetitív hatás a többi számnál, az efféle dalok megtörik az önismétlést.

Régebben az alkotó befolyásolta a közönséget, most fordítva van már. Régebben az undergroundból építkezett a mainstream, most pedig ez megfordult, úgy érzem, de ilyen már volt az emberiség kultúrtörténetében. Aztán vége lett a primer jeleknek, és az emberek összetettebben akartak látni, gondolkodni, és lehetséges, hogy most is ez jön

– írta kérdésünkre az énekesnő, hozzátéve, hogy minden olyan underground előadónak nagyon örülnek, aki mer kísérletezni, megújítani a zenét, kilépni a megszokott sémákból, és a kevésbé konvencionális utakat választani. Arra is kitért, hogy ők is igyekeznek ezt tenni:

A mi alkotói folyamatunk inkább a spontán impulzusokra épül. Próbáljuk azt hinni és ezt követni, hogy még nem érthetetlen, de a mai mainstreamnél mindenképp bonyolultabb asszociációkra törekszünk.

Az album erőssége az atmoszferikus hatásokban rejlik. Bár minden dalban akadnak vezető, fülbemászó témák, a hangulatiság elsősorban a tér erejéből fakad. Ami kicsit mégis hiány, hogy a szövegek tartalmán túl vannak dalok, amelyek zeneileg nem adják vissza a tematikai különbségeket – a lemez második felén többször összefolynak a pillanatok.

Anyagi testet öltött metamorfózis

Szerencsére a dalszövegek leválasztják egymásról az alkotásokat, így biztosítva egyedi teret is a számoknak. Néhány minimális prozódiai sűrítéstől eltekintve – amely párszor kizökkenti a hallgatót –, az intenzív, izgalmas szóképek és metaforák a könnyed énekdallamokkal párosulva érdekes élményt nyújtanak.

A dalok mögött megbúvó témákról Bocskor Bíborka azt írja:

Nekem mindenképp frissek az élmények. Egy nagyon érdekes spirituális, de anyagi testet öltött metamorfózison megyek át. Ez az anyaság. Ennek tükrében nézem a dolgokat, így a dalokat is, amelyek elég rendesen körüljárják az egyén szabadságát, a lélek és a test szárnyalását, az egymáshoz kapcsolódás örömeit, abszurditását, egyszerűségét és bonyolultságát, a kapcsolódás lehetőségének a keresését és az önmagába visszahulló ember elidegenedését. Ezek a személyes szűrőimen átfolyatva nagyon mély tartalmakkal telnek meg.

A zenekar jövőjét tekintve az énekesnő úgy véli, 15 év után is számos dolog vár még rájuk, és képesek újat mutatni, „ha másképp nem, hát akkor úgy, ahogy a nap mutat újat a hegynek, minden egyes napon, már több ezer éve”. Húsz éve él párkapcsolatban, amelyben folyamatosan képesek meglepni egymást, kifelé és befelé is megújulni, ami szerinte spirituális kíváncsiság és érdeklődés kérdése. A banda jövőjében is ezt látja, mivel úgy érzi,

Összesítve: noha nem korszakalkotó, a Magashegyi Underground új albuma, az Egymáshoz rövid az út egy igazán igényes és profi alkotás. A banda rajongóinak mindenképp kellemes élmény lesz, a stílus szerelmeseinek pedig érdemes áthallgatni, hátha akadnak olyan dalok, amelyek ismétlőlistára kerülnek. Az új számokat és régi kedvenc slágereket legközelebb április 25-én láthatja a fővárosi közönség a Kobuci Kertben. 

7,9/10